2022. december 31., szombat

2022. október 30.

Reggel mentünk Ladányba. Elvittük Sunnyt is, mert azt hittem – hittük –, több ideig leszünk Berekben és lesz idő vele csámborogni a tó körül.
Odafelé én ültem hátul Andrival és a kutyával, aki nagyon ügyes volt. A sok jutifalatos oktatás miatt most sokkal jobban hallgat Andrira, mint bárkire, ami nem túl jó, mert 1. juti nélkül is hallgatnia kellene bárkire; 2. rám kellene hallgatnia leginkább, mert a többiek nem nagyon foglalkoznak vele. Mindenesetre ügyes volt végig, az úton és Ladányban is.
Berekben kiszálltunk kicsit sétálgatni, pisilgetni, aztán mentünk tovább Ladányba.
Túlzottan nem volt érdekes ott sem, durván 2-3 órát voltunk, mintha a szomszédba ugrottunk volna át, nem fél napig kellett volna utazni miatta. Közben a kutya végig benn volt, mert egyik gyereknek se volt kedve sétálni vele, nekem meg főleg. De itt se volt vele gond, nem ugrabugrált és nyilván nem pisilt be; András egyszer kivitte bombázni.
Mivel én vagyok az egyetlen, aki még soha nem látta Ferenc házát, ami több éve kész van és mindenki ezerszer járt már ott, rábeszéltem, hogy mutassa meg. Átmentünk ketten. Némi kutyázgatás után körbejártam a házat, benéztem az utolsó sarokba is és ájuldoztam: elképesztően tetszett minden! A ház dugig van növényekkel, van vagy harmincféle virágja, zöldnövénye, ablakokban, kaspókban, virágtartókon, egy dzsungel az egész. Természetesen mindegyikről tudja, micsoda és mi kell neki: mennyi fény, mennyi víz. A konyhája a kis fetrengővel hihetetlenül szuper: a konyhát félbevágta, egyik fele maga a konyha, a másik a „fetrengő”, vagyis egy kis olvasókuckó egy pamlaggal, kis asztallal, könyvespolccal. El is határoztam, hogy ha András beüvegezi és kibővíti a teraszt, ahogy tervezi, én is fogok ilyen fetrengőt magamnak, növényekkel, kanapéval.
15 óra után indultunk hazafelé. Én elöl ültem, a kölykök és az okos kutya hátul. 


Berekben végül durván 20 percig voltunk, annyi idő alatt egyszer elsétáltam Sunnyval az utca végéig (most is vannak kinn nyaralók), Korni futott vele egy kört (döbbenet, mennyire megváltozik, amikor futnak vele, nem csak sétáltatják), András pedig levágta a füvet.
Mamának ismét vannak kis(ebb) cicái, 3 kis kamasz macsekja van a nagy öreg mamacicának. Érdekes, hogy az anyamacska sima iromba, de szinte minden kölyke valami csoda: most van egy Cikó-szerű vörös, egy fekete és egy teknőc-féleség. Sajnos lehetetlenség volt őket rendesen lefényképezni, mert annyira vadak, hogy enni is csak akkor jönnek ki, ha 3 méteres körzetben senki se áll mellettük.


A Blogturné-klub indított egy hosszabb, Halloween-i nyereményjátékot, a blogokon mindenféle halloweeni dologgal (ételek, filmek, könyvek, dekorációk) és egy Halloween-Booktag-gal, amit minden résztvevő kitöltött és páran még írtak hozzá kérdéseket is.

Alapkérdések:

1. Witching hour - egy könyv, amelyben szellemek járnak – Katherine Arden: A medve és a csalogány. Bár a könyv 2. és 3. része nem annyira tetszett, a szellemvilág ügyesen volt felépítve.
2. Töklámpás - egy rémisztő könyv, ami miatt este féltél lekapcsolni a lámpát - Tartózkodom az ilyen könyvektől. A Élőhalottak kicsit para volt, de annyira nem. A Stephen King regények ilyenek, de azokat meg nem olvasom (pont ezért).
3. Zombiapokalipszis - egy kellően vastag könyv, amivel akár egy (vagy több) zombival is végezni tudnál – Az új, kemény borítós Non nobis, Domine vagy a Kárpát walzer.
4. Bosszúállók - nevezz meg öt könyves karaktert, akikkel cukorkagyűjtésre vagy rémisztgetésre indulnál Halloween estéjén (ez nem nagyon értettem, miért Bosszúállók, mivel nem kompatibilizált senkinél a Bosszúállós karakterekkel, főleg, hogy ők hatan vannak, úgyhogy ez nekem random 5 szereplő, akikkel közösen lógnék Halloween-éjszaka)! – 1. Al Jurgensen, aki először megijesztene mindenkit a kinézetével, utána kidumálná az összes csokit a kezéből; 2. Bátor Attila a harcos, meg mert imádom; 3. Murr kandúr, mert macska és biztos ismeri a jó helyeket + nem unalmas; 4. Emese, mert őt el tudom képzelni a barátomnak; 5. a kutya a Korcsokból, mert kutya az kell.
5. Adsz vagy Kapsz - milyen halloween-i jelmezben várnád a cukorka kéregetőket? – Valami nagyon extrémben, ami senkinek se jut eszébe, pl. „falra hányt borsó”.
6. Szellemház - milyen rémisztő dekorációval látnád el a lakásod/házad környékét? – Egy élőnek tűnő pók vagy valami ijesztő állat gyomrán át lehetne bejutni.

Bloggerek kérdései (nem mind, mert volt, amit nem értettem és volt, amire nem tudtam válaszolni):

7. Mi volt az első dolog, ami nagyon megijesztett? – Az Időlabirintus című film – már a főcím zenéje is, de ettől még mindig megnéztem + a motorosfűrész hangja.
8. Csokit vagy csínyt! Milyen csínyt követnél el az ellen, aki nem ad csokit? – Bekenném csokival a vécéje karimáját.
9. Milyen ételt/italt szeretsz fogyasztani Halloween környékén mi az ami „rémes” hangulatba hoz? – Mivel sosem készítettem halloweeni kaját, így csak olyat tudok mondani, amit még nem próbáltam, de szeretnék. Étel: boszorkányujjak; ital: agyvelő koktél.
10. Melyik az a könyv, amit nem mersz elolvasni, mert tudod, hogy mennyire félelmetes és ha mégis belekezdenél, az komfortzónából való kilépés lenne számodra? – Chris Carter könyvei. Már a fülszövegtől betojok.
11. Mi volt a legfélelmetesebb könyv, amit eddig olvastál? – Joe Hill: A szív alakú doboz. Annyira nem volt izgalmas, mint a NOS4A2, de félelmetesebb volt.
12. Melyik fiktív világban töltenéd legszívesebben a halloweent? – Piranesi házában.
13. Temetőben vagy kísértetjárta házban töltenél el egy éjszakát? Egy könyves karaktert is vihetsz magaddal. – Egyikben se. Temető inkább, talán…, Moskát Anita valamelyik fiújával.
14. Vámpírok portyáznak éjszakánként a lakóhelyetek környékén. Hogyan készülnél fel a lehetséges támadásra? – Természetesen Ozzyval, aki leharapná a fejét.
15. Egy horror történetben, melyik szereplő lennél? Aki mindent túlél, vagy esetleg akit az elsők között kapnának el? – Aki elbújik a szekrénybe és kivárja a reggelt.
16. Melyik könyvet ajánlanád a tökéletes halloweeni olvasmánynak? – Bíró Szabolcs zombis könyvét. Bár nekem nem tetszett, de vegyétek megfele!
17. Mi a kedvenc horrorfilmed? – Mindet utálom…, de az Amerikai Horror Story tetszett, amikor nem volt gusztustalan.

Nincsenek megjegyzések: