Holnap meg holnapután Andri itthon lóg megint, mellette ülő osztálytársak covidosok. Ő elvileg nem, bár állandóan nyavalyog, hogy fáj a feje. Legutóbb a szemét is fájlalta, elküldtem Enikőhöz, hogy nézze meg, vagy adjon beutalót a kórházba. Szerencsére nem küldte be, csak szemcseppet adott, amit kb. 1 napba tartott beleerőszakolni Andriba. Túl sokat nem is használta… Nem örülök, hogy itthon van, nem csinál semmit és lemarad. Bár szerencsére 11. osztályban nem sok vesztenivalója van még.
Hétvégén kipróbáltam a kekszpecsétet, de, bár marha jól néz ki, az ezzel a recepttel sütött kekszet enni nem nagyon lehet, mert kőkemény lett. Másnapra se puhult meg. Szerintem a sütőmmel van valami baj, hogy ezek a kekszek nekem soha nem sikerülnek, de fogalmam sincs, mi. Se légkeveréssel, se alsó-felső sütéssel nem lesz finom.
E.T.A. Hoffmann: Murr kandúr életszemlélete valamint Johannes Kreisler karmester töredékes életrajza: (Lebensansichten des Katers Murr nebst fragmentarischer Biographie des Kapelmeisters Johannes Kreisler in zufällingen Makulaturblättern): Ez a könyv nagyon kalandosan került hozzám. 2004-ben, a miskolci egyetemen valamiért (már nem emlékszem, kötelező volt-e, vagy inkább csak Hoffmanntól valami, de nem érdekelt a többi könyve, ebben meg még macska is volt), elolvastam ezt a könyvet és nagyon imádtam! Könyvtári példány volt, így vissza kellett adni, de a mai napig emlékszem, mennyire tetszett. Egy nap kurkásztam a Molyon és megláttam egy hirdetést, hogy ingyen odaadná valakinek a tulajdonos. Akkora mákom volt, hogy megfordult Egerben, így még postaköltségre sem kellett költenem. A könyv pedig tökéletes állapotban van, még ki se volt nyitva. - - - És, micsoda szerencse: a Cartaphilius adta ki, így pont tökéletes az #egyhónap#egykiadó-kihívásra!
Igazából nem volt rossz…, de annyira nem imádtam, mint amennyire emlékeztem rá. Kezdjük ott, hogy tévé mellett olvasva semmit nem értettem belőle, egyedül, csendben tudtam értelmezni csak. Emlékszem, hogy a folyosón ülve olvastam az egyetemen is. De nem tudom, miért, mert annyira azért nem bonyolult szöveg vagy történet. Aztán ott van, hogy ez egy borzasztóan hosszú könyv: igazából két könyv (két szálon futó cselekmény), olyan apró betűvel, hogy igazából nem 400 oldal, hanem 800. A macsek élete igazi dögunalmas macskaélet, amit persze az írózseni Murr úgy ír le, mintha szuperizgalmas lenne, a Kreisleré meg olyan kacifántos és darabos, hogy művészet összepuzzle-ozni, ki kivel van, kit kell utálni meg szeretni és mi lesz a csattanó. Az ő élete igazából egy rejtvény, tekintve, hogy eleve „töredékes”, mivel ezek a macsek életrajzában „fölösleges lapok”, véletlenül lett összenyomtatva a kettő. Egyébként mondanom sem kell, hogy a regénynek tulajdonképpen ez a zsenialitása.
Nagyon nagy kár, hogy meghalt Hoffmann, mielőtt befejezte volna a regényt, tekintve, hogy szerintem már nem kellett volna sok, hogy lezárja a történetet. Ami furcsa: a végén – egyik pillanatról a másikra – megmurrant Murr… Mintha 1. Hoffmann sejtette volna, hogy haldoklik, így a regény egyik felét lezárta – nem túl kreatívan; 2. valaki más zárta le – ezt valószínűbbnek hiszem, bár nem néztem utána.
Amiért még tetszett: a macska. Bár egy elképesztően nagy arcú, tipikus macska-fej cicó, mégis, a felsőbbrendűsége aranyos és tényleg vicces, nem pedig agyonverem, bazze-féle macskák (vagy állatok) napjaink állatos könyveiben (Erzsi, Demény). Főleg, mert ő nem önmagát, a macskaságot tartja nagyképűsége okának, hanem azt, hogy író, így igazából ő olyan, mintha egy béna (ember)író istenítené magát. Az, hogy ráadásul ő egy macska, csak cubák a kocsonyában, de igazából mindegy. Valamint nemhogy nem nézi le az embereket, de el is ismeri, aki arra méltó és szereti a gazdáját, tudja, hogy tőle függ. Egy okos macska, még ha butácska is és néha elég idegesítő.
Kreisler pedig egy hánykódó hős, a hatalmak által dobálja ide-oda az élet és hiába tűnik úgy, hogy jobbra fordul végre az élete és kiderülnek a titkok, a regénynek hirtelen vége szakad…
Egy kreatív címlap:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése