10 körül jött Kornihoz Bogi. Nem aludt itt, csak 1 napra. Észre se vettem, hogy itt van. A szobában visongtak, trambulinoztak, sétáltak, rendeltem pizzát. Az erdőbe nem mernek bemenni, mert a szélén találnak valami ezeréves csontokat (lefényképezték) és megijedtek, hogy megtámadja őket a vaddisznó..., úgyhogy a játszótérre mentek.
Tegnap és ma is András a kertben dolgozott, kiszedett egy hatalmas betontömböt Andrival a kiskert közepén. Kerítésoszlop lehetett, lábáról levágva, alját a föld alá ásva hagyva, mint nagyjából mindennek itt. Utána kitakarította a régi kert felét és a sziklakertet. Mindegyik derékigérő gazzal volt tele, kitépte, kiásta, dobta a komposztra. A sziklakert nagyon pöpec lett, de a kertben is nagyon látványos a változás! Átültetett onnan pár ismeretlen, talán konyhakerti növényt. Amikor megvettük a házat, az Eladó mondta, hogy a kertben fűszernövényeket termesztett, de nem találtunk a dzsumbujban egyet se, amit felismertünk volna. Talán van kapor, mert arra hasonlít, András szerint van menta, mert van valami brutálisan büdös valami, de szerintem az nem menta…
Bekukucskáltunk a derítőbe is –, hát kicsit sem derítő a látvány, gondolom, tervezték betömni, úgyhogy van benne minden: tégla, fa, hungarocelldarabok, vászonzsák… Persze András ezt is ki akarja takarítani és az esővizet gyűjteni bele. Van egy nagyobb műanyaghordó, amibe most csöpög az ereszről az eső, de lyukas, nem sokat ér.
Talált egy nagy orrszarvúbogarat is, behozta megmutatni a kölyköknek. Andri, a biológia tagozatával először visított, aztán, mikor rájött, hogy nem fogjuk a nyakába dobni, akkor megnézte közelről is. Próbáltam róla képet csinálni, de vacak a telefonom.
18 óra felé gyújtottunk tüzet a tűzhelyen, sütöttünk szalonnát –, illetve csak András sütött, mi meg lejmoltuk a zsíroskenyeret. A csajok elkezdtek pillecukrot sütni, de azt is ő fejezte be. Az első néhány megégett, utána már vigyázott, hogy ne égesse szét. Nem volt rossz –, az égettet kivéve, mert az nagyon, de kellett volna hozzá csokis keksz, úgy lett volna az igazi.
Andri megkarcolta a kezét a pizzásdobozzal (szerintem ilyen még nem történt az univerzumban), fájt neki. Én: - Mosd meg a kezed! Ő: - Dehogy mosom, még megvág a víz! (én: nálad azon se csodálkoznék…)
„Bakker, de lassúak vagyunk, az életben nem érünk oda…” (Eleven testek)
Nem vagyok hajlandó Bátor Szilárdra csillagot levonni, de jajmár…
Én vizuális típus vagyok, ugyanúgy elképzeltem Bátor Attilát meztelenül futni Zotmund után, mint ezeket a zombikat kinyújtott karral, hörögve csoszogni („brain…”), és nekem ne mondja senki, hogy ezt valaha bárki komolyan vette. Már pedig itt komolyan kellene venni, félni kellene, rettegni és nedves kézzel gyűrni a könyv szélét, hogy szeretett főhőseink közül kik maradnak talpon...! De amikor Szabolcs az ajánlókban elmondta, hogy épp az a félelmetes bennük, hogy nincsenek érzelmeik –, már tudtam, hogy az nem lesz jó ötlet.
Meg úgy alapvetően a zombi nem jó ötlet. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy egy rothadó halott feléled és gyorsabb, mint akár egy féllábú élő ember. Minek harap…, és ha harap, akkor miért nem elég kiverni egy székkel a fogait? Miért hörög, minek vesz levegő(szerűsége)t, ha már halott, minek kell neki levegő? Miért elég az egyiknek 2 perc, hogy feléledjen, de a másiknak több kell, addig csak állnak és nézik az élők (ahelyett, hogy kivernék a fogát egy székkel). Miért félelmetesebb 9 db, mint 1 db? Sok kérdés felmerül a zombikkal kapcsolatban, nem ebben a könyvben kifejezetten, hanem általánosságban. Bár Szabolcs próbált ezekre magyarázatot találni, de egy alapvetően rossz ötlethez nehéz úgy nyúlni, hogy jó legyen.
Amit a legjobban szeretek Bíró Szabolcs könyveiben – többször is elmondtam már –, a „KTB” vagyis a „kérges tenyér bosszúja”.
Ez szinte minden könyvében benne van és várható. Mindig van, akinek jár, mindig van, aki megkapja és persze mindig van kérges tenyér is… És ez a hármas hálózat az, ami miatt imádom a regényeit és amiért utáltam ezt. Itt a „KTB” szinte teljesen hiányzik, csak rohangálnak meg gyilkolásznak, igazából olyanokat, akiket semmi okuk nem volt megölni (kivéve, hogy brain…). A szereplők csak szaladgálnak a hullák után és elől meg próbálják kitalálni, hogy lehet kinyírni őket és ezen kívül semmit nem csinálnak. – Kivéve az utolsó 100 oldalt és ez volt, ami igazából kivágta a körtét, hogy 200 oldalon semmi, az utolsó 100-on meg minden és úgy teszem le a könyvet, hogy wtf?! Nincs vége?!! Én arra számítottam, hogy ez 1 db regény, aminek eleje van és vége van. Köze sincs az Anjouk-hoz, csak onnan vette a szereplőket –, ettől függetlenül elmondja az utolsó 2 Anjou-regényt, pedig kicsit sem fontos, hogy Zách Klárával mi volt. És „feltámasztotta” Attilát –, ami a legrosszabb ötlet volt, legalábbis így! Nem, Attila, ha életben marad, nincs haragban a fiával! NEM! SOHA! Különösen egy szerelem miatt!!! Ő, pont ő, aki minden szabályt, észérvet áthágva tűzön-vízen át ragaszkodott a szerelméhez….! NEM!!!
Szóval csalódás volt, mert nem tetszett, ugyanakkor nem volt csalódás, mert sejtettem, hogy nem is fog.
DE! Iszonyatosan tisztelem Szabolcs bátorságát! Hogy nem hagyja beskatulyázni magát és kipróbál különféle stílusokat: ifjúsági regényt, gyerekmesét és most a horror műfajt. Kétségtelen, hogy történelmi regényekben a legjobb, de miért ne írhatna más műfajban is, miért kellene ebbe beleragadnia?! Ő szerintem jelenleg Magyarország egyik legizgalmasabb írója, akinek mindig izgatottan várom a regényeit és nem fogom sajnálni a pénzt a következőre se, akkor is, ha nem fog tetszeni. (Mondjuk, ez most pont ingyen volt, mert a Andri Dobós könyvutalványából vettem.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése