2021. június 5.

Azon túl, hogy szerintem Heves megye egyik legcsodálatosabb falujának leggyönyörűbb részén lakunk, imádom Mónosbélt a közösség miatt is. Bár sajnos „személyesen” még csak egyszer tapasztalhattam meg az igazi közösséget és igazából nem ismerek senkit, mégis egy „család” részének érzem magam. Ez leginkább azért van, mert ez a község él. A Covid időszakban költöztünk ki és a helyzet azóta sem változott számottevően, de sok rendszeres program van, amit jobb híján mindig próbálnak „online” lebonyolítani. Vagy egy rajzversennyel, vagy egy „otthoni ünnepléssel”, amiről fényképeket lehet beküldeni, amiért kaphatunk ajándékokat. Kis bóvli cuccokat…, de nem ez a lényeg, hanem maga az esemény és az, hogy vannak emberek, akik ezzel foglalkoznak, összeszervezik és vannak emberek, akik örömmel fogadják ezt és tejet meg kekszet visznek a mikulásnak meg énekeltetik a gyerekeiket anyák napjára, húsvétra. Szóval szeretem, ez az, amire vágytam, még ha – egyelőre – nem is vagyok a részese, csak a háttérből figyelem.

A mostani esemény a kedvencem. Már tavaly is meg volt szervezve, de akkor még annyira szedett-vedetten laktunk itt, hogy nem vettem részt benne, de most erőszakkal is összehoztam. Sajnos, tényleg azzal… A gyereknapi bográcsozásról van szó.

Az esemény lényege, hogy egyrészt a hivatal udvarán gyereknap van, vetélkedők, ügyességi játékok, sütizabálás, ajándékok, úgyhogy mondtam Korninak, hogy hívja át Bogit, menjenek el, ha van kedvük. Másrészt otthoni közös bográcsozás is volt ma, amit mindenki a saját udvarán abszolvált és ha ezt fényképpel bizonyította, 5e Ft-ot „nyert” a helyi kisboltba. Ez volt a többieknek a motiváció, nekem elég volt az érzés. Úgyhogy izzítottam Andrit, hogy hívja Attiláját bográcsolni, mert az utóbbi két itt alvásakor ígértünk nekik szalonnasütést, de egyszer se csináltuk. Attila nem ért rá, de hívott egy másik haverját, egy übercuki kis Balázs nevű srácot. Így már megvolt a „minibanda”, de őszintén szólva nem azért nem voltunk partyállatok Egerben, mert lakásban laktunk, hanem amúgy se, szóval volt bográcsolás, de kb. minek… Az 5e Ft-ért.

Reggel András meg Korni bement Egerbe. Még vettek pár hozzávalót a kajához, meg felvették Bogit. Őket azonnal el is vitte a gyereknapra András, haza se jöttek, majd csak délután fáradtan, egy mázsa csokival és vicik-vacakkal megpakolva. Amúgy nagyon élvezték!

Addig én szétdaraboltam a szalonnát, hagymát, puha, zsenge fokhagymát. A húst már akkor, mikor András készítette az alapot. Kicsit kinn ültem, lecibáltam a teraszról a két széket, de elég meleg volt kinn ülni. Aztán bementem tarhonyát pirítani és mire az kész lett, már a pörkölt is megfőtt.

Közben sütöttem egy gyors (és vacak) lusta túróst, ugyanis – mikor máskor – ma van a Moly Baking Day. Tavaly volt rá időm, így egy gyönyörű piskótatekercs sikerült, most semmi időm nem volt rá, de nem akartam lemaradni róla (mermérnem?). Meg is kaptam a kitüntetést, de nem örültem neki, mert csak kínlódás volt az egész.

Miközben én főzőcskéztem, András felépítette a trambulint meg kimostuk az ágyneműhuzatokat és kiteregettük a kertbe, húzott ki egy kötelet neki.

13 órakor ettünk, de csak a fiúk meg én. A lányok pizzáztak a gyereknapon, András meg, amint kész lett a pörkölt és behozta a bográcsot, elindult Ladányba füvet nyírni. Ugyanis jött egy felszólítás, hogy vágja le, különben fizethet. Utólag már kár volt ennyire rohannia, mert mire odaért, a tesók levágták és neki a vége maradt.
Úgy volt, hogy Balázs estig marad, de sajnos kaja után haza kellett mennie. Andri futott pár kört a konyhában, annyira kínban volt, hogy valaki aludjon itt, vagy ő valahol, de az utóbbit nem szerettem volna, az előbbire meg nem volt jelentkező (csak lányok). Végül kitalálta, hogy elmegy Egerbe, de estére hazajön az utolsó busszal. Beleegyeztem, de megmondtam neki, hogy ha lekési az utolsó buszt, nem tudom, hol alszik, mert kulcsot nem vitt, de nem is aludt volna ott egyedül az üres lakásban. De végül is hazajött időben, bár felhívtam 20 perccel a busz indulása előtt; akkor már a váróban volt.

Susanna Clarke: Piranesi: Ezt a könyvet is Moskát Anita weird-ajánlójában (#a fantasy nem mese) láttam először, de utána többeknél is láttam felbukkanni, már-már túlhypolt könyv lett. Ami tartalmát tekintve nem piskóta! Mert ez nem akármilyen fantáziát, érzékenységet, belehelyezkedési képességet igénylő könyv!

Először is: hátborzongató. Ez volt az első, ami eszembe jutott az 5-10. oldal táján. Nem „félelmetes” értelemben, hanem inkább „jaj, de fura”-értelemben.

Kérdések tömkelege jött 5-10 oldalanként arra indítva, hogy magam alkossak rá válaszokat. És durva, hogy ezek a válaszok, amikor aztán megadta a könyv a saját válaszait, ugyanúgy megálltak, mint a könyvéi.

Ahogy kibomlik a történet és megmagyarázódik ez az… igazából megmagyarázhatatlan történet, ahogy összeállnak a puzzledarabok és csak nézed a képet, hogy „akkor most ez végülis micsoda?!”

És nem idegesít, hogy legszívesebben a sarokba hajítanád, hanem keresed Piranesivel, ezzel a kedves, aranyos, szeretnivaló kis emberkével a kulcsokat, a lámpásokat ebben a fura könyvben.

Fantasztikus könyv, utálom ezt a kifejezést, de „bevonz”. Nem mellesleg gyönyörű a nyelvezete, élvezet olvasni!