Vettünk Korninak színházbérletet. Andri óvodában és alsóban biztos, hogy járt rendes vagy bábszínházba (vagy is), de pontosan nem emlékszem már, Korninál igazából mindkettő gyanús…, de most nagyon akarta. Tavaly operában volt a 8-osokkal, imádta, októberben a mostani osztállyal is mennek, és lehetőség volt Dobós színházbérletre 5700 Ft-ért, amivel 6 előadást nézhet meg, havonta 1-et áprilisig.
A suliban elkezdték próbálni a gombavatós táncot a 12-esek. Sok a lány, kevés a fiú, így a kisebbek közül is próbálnak beszervezni fiúkat (még a 9-ből is, bár gyanítom, onnan senki se megy). Andrit is becserkészte egy lány. Mivel „ő a legszebb csaj a suliban, nem lehetett nemet mondani”, ezért most a gombavatós táncot próbálja egy 12-essel. Én részben örülök neki: a covid miatt neki elmaradt 8-ban az évzárós tánc, most bepótolhatja és jövőre profi lesz a sajátján (attól függetlenül, hogy állandóan nyavalyog, hogy nehéz a tánc és a tanár „rosszul tanít”, nem várja meg, míg begyakorolják a lépéseket –, mondtam neki, hogy nem hát, majd a koreográfia gyakorlása alatt belejöttök), de részben nem is örülök, mert erre akkor most megint ruhát kell valahonnan szerezni az ő kétméteres, csontika, darázsderekú testére itt, Egerben, ahol ugyanazt a háromféle ócska rongyot árulja minden bolt.
2 és fél éve lakunk Mónosbélben és azóta kisebb-nagyobb felújítások voltak a házon, valamit mindig pepecselni kell. Most több nagyobb feladat is vár ránk, vagy még idén, vagy az elkövetkező 4-5 évben.
Az egyik a tető javítása. Több helyen is beázik és átfolyik az eső a padláson a konyha plafonjára, erre megoldást kell találni. A tetőszerkezet jó, csak a palával van gond, terveink szerint nem lecseréljük, hanem ráhúzatunk egy réteget. Már megnézte egy mester, de nem hívott vissza, aztán kerestünk egy másikat, az vállalta és valószínűleg jön is. Elképesztő, egyébként, hogy vissza se szólnak… Jó lenne a bejárat felőli előtetőt is lecseréltetni, de ez valószínűleg most nem fog megtörténni.
A másik fontos a fűtés lenne. Egy kazánház kellene az alagsorba és radiátorok a szobákba. A kis kályha valameddig még marad, gázt nem akarunk egyáltalán.
A 4-5 éves terveink között pedig szerepel a kerítés meghosszabbítása: teljesen fel akarjuk vinni az erdőig és gyümölcsfákkal beültetni. Ez + 3-4 év, míg a fák akkorák nem lesznek, hogy Sunnyt közéjük lehet engedni, nem rágja le őket. Remélem. A kitaposott ösvény-utat, amin mindenki járkál, mintha rendes út lenne, lezárjuk, aminek szerintem sokan nem fognak örülni.
Aztán van még a terasz meghosszabbítása, teljesen a konyha oldalában L-alakban, a konyhából nyílna majd egy ajtó a teraszra.
Plusz még az apróságok: a fűtés beüzemelése után rendbe szedni a fürdőszobát, újrafesteni a gyerekek szobáit, a nappalit se ártana, a padlásra lerakni egy réteg szigetelést, majd a külső falra szintén, ez után külső festés…, de ez már 10-12 éves terv. Rengeteg időnek tűnik 12 év..., de ilyenkor arra gondolok, hogy „emlékeim szerint” nem rég tartottam a karomban a pici, 1590 grammos kisbabámat, aki jövőre érettségizik…
Már írtam korábban a Molyos három hónapos sütős kihívásról, amire jelentkeztem; az ehavi és egyben a 3. havi süti az aranygaluska volt. Sajnos, mivel örök áron van a dió, klasszikus aranygaluskában nem is gondolkodtam, viszont találtam egy mákos változatot és megsütöttem azt, a kuglófformában. Azért abban, hogy ne száradjon ki, mint minden péksütim. Főztem hozzá kicsit sűrűbb vaníliás pudingot. Nagyon finom lett, még Andri is tömte magába. Mivel az aranygaluska diós és lapos, így alig akarták elfogadni a Molyon, főleg, hogy ez még kuglófformájú is ráadásul. Azt vetették fel, hogy olyan, mint a mákosguba, holott teljesen más: a mákosgubát tejbe áztatott kifliből csinálják, ez meg tészta. Olyan is volt, aki a mákot nehezményezte, elmondása szerint pont azért kihívás a kihívás, hogy ne lehessen változtatni rajta, szerintem meg pont az a lényege, hogy hogyan oldjuk meg ugyanazt máshogy... Persze ez a kihívásgazdától is függ, de ez egy jelentéktelen internetes matrica, teljesen mindegy nekem is és nekik is, hogy van-e +1 ilyenem vagy nincs...
macskakényelem: még mindig kedvenc helye Cikónak a régi macskahordozó, aminek betört a teteje, ezért belecsúszik segge:
Mr. Robot 2. évad: Uh, de durván rossz lett ez a sorozat! Az 1. évad nagyon szuper volt, de ez a 2., borzalmasan unalmas! Az első 5 rész teljesen fölösleges volt, semmi nem történt. Elliott végig agonizált, a mellékszereplők csinálgattak dolgokat, de nem elég érdekeseket, Tyrell is eltűnt. Aztán jött valami badass Kojak-csaj nyomozó, aki akár jó is lehetett volna, de annyira eltúlozták ezt a badass Kojak-séget, hogy már idegesített. Egyébként végig durván idegesítőek a részek: elkezdődik a semmivel, mászkálnak 45 percig, utána az utolsó 5 percben bead valami végre izgalmasat, ami átdob a következő részbe, de ott megint az van, hogy az első 45 percben nem történik semmi – az előző rész végével sem. Ez már A fiúkban is borzasztóan idegesített, itt viszont nem is működik.
Állítólag a 3. évad klassz, mindenkinek tetszik, de nem bírom tovább, utálom...
Jon Krakauer: Út a vadonba (Into the Wild): Rájöttem, hogy nem szeretem sajnos Krakauer-t, a stílusát, az írásmódját, még a témaválasztását se nagyon. Az utóbbit azért, mert ő maga egy „kocatúrázó”, aki bár megmász hegyeket és besétál vadonokat, de igazából a kandalló mellett, pokróc alatt, kis mézes teával és laptoppal a combján érzi jól magát. Mégis úgy ír azokról az emberekről, akikről ír, mintha hozzá hasonlóak lennének, vagy inkább ő azokhoz és szerintem ez kamu… Nem tudom, valószínűleg hülyeségeket írok, de így érzem.
Van egy huszonéves srác, aki iskola után eldönti, hogy bebarangolja Alaszkát. Ez szerintem mindennapos, csak éppen nem írnak róla könyvet, főleg azért, mert rendszerint nem halnak bele.
JK oknyomozó újságíró és utánamegy ennek a halálesetnek, amiben egyébként semmi érdekes nincs; szerintem a srác nem jól mérte fel a tartalékait és ott maradt. Vagy amit ő is ír, hogy evett valami vackot és megmérgezte magát. Mondjuk, gőzöm sincs, minek kell éhezni meg mérgező gyökereket rágni, mikor ott van a szomszéd kisbolt. Nagy kaland… Ebben mi a poén, de tényleg? A legdöbbenetesebb a vége: „McCandless megmenekülése látszólag csak háromórányi járáson múlott volna, a folyóparton fölfelé” – ő meg csak ült a buszban, éhezett meg olvasott.
A gyerek borzasztóan semmilyen volt, konkrétan egyetlen tulajdonsága se derült ki számomra: szeretett olvasni – vacak könyveket. A haverjai nem mondtak róla semmit, azon kívül, hogy nem mondott sose semmit. Hú, de izgi, menjünk utána! Ezerféle folyó, tó, ilyen hágó, olyan sivatag…, katángpitypang meg ezer ismeretlen dudva…, jézusom, de rohadt unalmas!!!
Az mondjuk szöget ütött a fejembe, hogy McCandless cuccai, amiket halála után találtak a kisbuszban, pl. víztisztító tabletta, bélelt nadrág, szúnyogriasztó, telidoboz gyufa, gumicsizma, petróleumlámpa, körömvágó csipesz (nagyon fontos!) mind a „civilizáció” terméke, szóval nem hogy idióta volt, de még kamu is. Belegondoltam, hogy a tévében futnak ezek a (szerintem szintén kamu, de mégis) Csupasz túlélők és nekik mijük van, egy késük…? Még ruháik se. Oké, nem a tundrán, de akkor is. Ez a hülye gyerek meg hoz magával körömvágó csipeszt, de egy fejszét vagy egy puskát nem? Szánalmas…
A filmet még nem néztem meg, el se tudom képzelni, minek csinált ebből filmet Sean Penn és ki volt az a Tracy, akit Kristen Stewart játszott; valószínűleg csak nyitott szájjal kellett állnia 5 percig...
A filmet még nem néztem meg, el se tudom képzelni, minek csinált ebből filmet Sean Penn és ki volt az a Tracy, akit Kristen Stewart játszott; valószínűleg csak nyitott szájjal kellett állnia 5 percig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése