2022. szeptember 20.

Reggel bementem Egerbe a dolgozókkal. 1 órát tötymörögtem a suliban, ittam egy kávét, ami nem esett jól. Aztán András átvitt a Földhivatalba, hogy intézzek egy 2 éve húzódó, nagyjából 1 másodpercig tartó ügyet, de ma nem volt ügyfélfogadás. Nem egyértelmű a neten a kiírás…

Lesétáltam a városba, beültem a Lipótiba reggelizni. Imádom a kávézót, imádom a kiflit és mindenféle kaját ott, a kávé se rossz…, mosdó is van, ami egészen egyedi Eger kávéházaiban (a Rádiból a könyvtárba küldik át a vendégeket), az eladók is kedvesek. De valahogy mégsem érzem magam otthon ott…, fogalmam sincs, miért. Úgy érzem, mindenki engem bámul (kutya se néz felém se) és arra vár, hogy haladjak már és leülhessen a helyemre (még ezer üres hely van, ahová leülnek nélkülem is). Tényleg, nem tudom, miért van ez. Pedig annyira jó hely, nagy asztal van, kipakolhatok kaját, könyvet, telefont és szép lassan mammoghatok ott órákig, tényleg senki nem foglalkozik velem, nem kérdezi meg, hogy „hozhat-e még valamit”…, de valahogy mégis hiába rámolom ki a cuccaimat és kezdek el olvasgatni, eszegetni, pár perc múlva már pakolnék és mennék… Most is ez volt, bár befejeztem egy Andrásnál elkezdett novellát Moskát Anita könyvéből, utána zacskóztam be magam és mentem. Kitaláltam, hogy viszek Eszternek kaját, csak úgy, meglepiből: vettem neki kiflit, kis kockasütiket – kávét nem mertem. Felcsörögtem, hogy ugorjon ki egy percre a munkahelyről és odaadtam neki. Örült, megleptem. Jólesett.

Utána átkutyagoltam a könyvtárba, de csak visszavittem pár könyvet. Fenn kicsit olvastam a Moskát Anitát és 11:30-kor átmentem a Rádiba, hogy ott folytassam az olvasást. Csakhogy nem volt kroaszonszendvics, úgyhogy vettem helyette sima vajas kroaszont meg kólát és kiültem az előtte lévő padra, ahol, ha nem tűzött rám a nap, rohadt hideg volt. Egy esti Molyos karc alatt valakinek fel is tűnt, hogy ott ülök. (Kár, hogy nem emlékszem rá.)

13 után felszedett András. Mónosbélben beugrottam a hivatalba pár papírral, aztán vagy 15 percig trécseltem odabenn. Próbálok munkát szerezni a télre, valami tingli-tangli vakarózást a rokkantfoglalkoztatóban. Elvileg Bélapátfalván lenne erre lehetőség.

A legutóbbi vérvétel alkalmával, mint ahogy eddig már sokszor, most is nagyon kevés volt a vasam. Egy időben szedegettem erre egy szuper felírós jódtablettát, de az túl olcsó volt, így bezúzták, újat meg nem írtak, hanem mondták, hogy vegyek vény nélkülit. Persze nem vettem… Most rákérdeztem, mit kellene csinálni magammal, mire jött egy olyan válasz, hogy 5 napon keresztül kellene Ferrlecit injekciót kapnom. Kivitelezhetetlen, hogy Mónosbélből 5 napon keresztül bemenjek Egerbe egyetlen injekció miatt, úgyhogy kaptam helyette egy gyógyszert, amit reggel-este szednem kell legalább 2 hónapig. Az első hét után szétbarmolta a gyomrom…

Sólyom Anna: Macskabár: A Rintaro után megfogadtam, hogy nem olvasok több kortárs macskás könyvet (fontos, hogy kortárs, mert ahogy észrevettem, 50-100 évvel ezelőtt másképp viszonyultak a macskákhoz), de mégis belevágtam ebbe a szépségbe. - - - Hát, sajnos igazam volt: ez a regény egy kliséhalmaz: van benne japán néni, aki macskás kávézót nyit, a macskák antiszociálisak, a gyerekek nyilván kínozzák a macskákat, a macskák életművészek és Coelho-k és persze megvan a titokzatos fickó is. Ja, meg a ronda főszereplő -, aki amúgy szép - tökéletes barátnője. Ja és szemforgatás.

240 oldal, kiolvastam 6 óra alatt. Ennyit is ért.

Pedig a történet nem lenne rossz, ez a macska-lélek dolog se. Kár érte.
(Egyébként a valóságban elvileg erről a cicakávézóról van szó a regényben.)

Kajafotós könyves fotó: a napokban csináltam egy kolbásszal dugott karajt, ami mérsékelt finomsággal bír önmagában, de ezzel a körettel kifejezetten finom: a hús mellé zuttyantottam a végén egy nagy zacskó fagyasztott lecsót (ez még saját), és mivel megmaradt a kolbászkák vége, így azt is beledobáltam. + kis füstölt szalonna, természetesen. Ezzel öntöttem le a húst, miután megsült és a rizsköretet is. Isteni kaja, szuper köret, de ez a rizses lecsós kolbászos cucc magában is nagyon finom!