Eltelt az első hét a suliból; Korniék egyből belecsaptak a lecsóba: jövő héten dogát írnak németből: számok, rövid ismerkedős szöveg kérdés-válasszal, ragozás...
Azt már írtam, hogy Andrinak Szoviár tartja a fakultációt, de azt nem, hogy emlékezett rá még a 8-os felvételi előkészítőről.
Korni bement a gimi könyvtárába. Azt mondta, szuper, csomó új könyv van – pár héttel később ugyan megmásította, hogy 1 szekrénnyi könyv van és mind ócska… Nem tudom, mi a hangulatfüggetlen igazság, de elsőre egy olyan könyvet hozott ki, amit nem rég adtak ki, szóval annyira nem lehet ócska. A könyvtáros nagyon megörült neki, mondta, hogy alig járnak a gyerekek könyvtárba.
Szeptember végén Könyvfesztivál lesz Pesten. Nagyon várjuk, nem csak azért, mert Könyvfesztivál, hanem mert találkozni fogok egy Molyos barátommal. Bár még nincs programfüzet, de azt tudjuk, hogy négynapos lesz és gondolkodom rajta, hogy vagy pénteken vagy szombaton ott alszunk és akkor nem kell rohanni (itt sokkal nagyobb lesz a tér, mint a múltkorin volt), és találkozom mindenkivel, akivel szeretnék. De borzasztóan drágák a szállások, képtelenség még igénytelen szállót is találni nem túl drágán, főleg ilyenkor, iskolaidőben.
Voltak újabb sikereim a grillel is, most tarját sütöttem és fantasztikus lett! Nem mellesleg a rizst is meg tudom végre csinálni rendesen, az esetek 99%-ában ehető, sőt, finom. A grillezett répa is klassz! (A könyvről pedig lejjebb.)
Még mindig Beton.Hofit hallgatok, most már Instán is követem (ami egyébként nem nagy szám), így futottam bele a háttérzenészei között egy régi „ismerősbe” (bele), akiről egyébként ezer éve nem lehet tudni semmit (legalábbis én nem tudok semmit), aki nem más, mint: Kovács Geri. Nekem ő „nagy szerelmem” a Kutya vacsorája, a Bootsie Quartet és legfőképp a Volkova Sisters miatt, amik közül nem is tudom, működik-e még valamelyik (talán a Bootsie igen, szép csendesen, ahogy eddig is). Habár Hofi „profilja” nem a gitáros zene, ő is ezt a „kattogás mögött egy egyszerű dallam, majd rá a rep”-zenét csinálja, mint a Lil Peep-féle zenészek, úgyhogy a gitár(os) lényegében csak „prüntyög” a háttérben és jelen esetben nem is a zene (habár egészen hangulatos), hanem a zenész személye az érdekes. És hogy valahogy mindig megtalálja azokat a helyeket, ahol eszembe se lenne keresni...
Mr. Robot 1. évad: 6 nap. Ezt a sorozatot is Andri sózta rám. Tetszett! Próbáltam lassan nézni, nem egyben letolni az egészet, legfőképpen, mert eléggé depis film.
Elliot nagyon szimpi, érdekes figura, kicsit zakkant, magában beszélős és a kutyád nevéből kitalálja az összes jelszódat. Rami nagyon ügyes, teljesen ilyennek képzelek egy ilyen gyereket: girhes, görbe, kapucnis, cukikocka. Christian Slatert imádom, tökéletes a szerepre, még ha a színész a valódi kora alapján 12 évesen lett is Rami Malek apja. :)
A csapat elég semmilyen, próbáltak „tucatkockákat” összeszedni. A csajok nagy része irritáló. Angela – egyik pillanatban tudja, mit akar, másikban nem. Darlene – borzasztóan idegesítő – még egy „ne lássam soha”-színésznő; Shayla – dettó.
Kár, hogy a közepén kiderül, hogy nem is él az apja, hanem ő maga az (még a zenével is rájátszanak a Harcosok klubjára.)
A Wellick-páros nagyon para, először idegesít a csaj, de utána nagyon érdekes lesz!
És a pszichiáter a Vészhelyzetből, nagyon rendben volt! Örülök, hogy felbukkant a színésznő!
Kleinheincz Csilla: Üveghegy (Ólomerdő 2.): Már az Ólomerdő első kötete nagyon tetszett; valami van ebben a regényben, ami vagy arra készteti az embert, hogy imádja vagy arra, hogy sose lássa többé, középutat még nem nagyon láttam.
Valószínűleg azért lehet ez, mert egyáltalán nem olyan, mint a tipikus „főhős rájön, hogy más világba tartozik”-könyvek, és nem is ezek a tipikus ifjúsági regények, ahol kötelező elem az önző főhős, az inkompetens szülők és a nyálas szerelem. Itt a más világhoz tartozás teljesen nyilvánvaló, a főhős (szerintem, bár nagyon sok mindenkinek vele volt baja) nem hisztis kislány, hanem nagyon is tudja, mit akar, a szülők abszolút nem inkompetens háttérmuzsikosok és szerencsére egy betűnyi nyálas szerelem nincs benne.
Viszont van benne egy egyáltalán nem klisés fantasy-világ és egy nagyon vastag lélektani rész, hiszen a szereplők mindegyike valamiféle lelki görccsel küzd, különösen a szülő-gyermek vagy egyéb családi kapcsolatok tekintetében.
Az első kisregény, az Üveghegy Lónáról szól, akinek az anyját elrabolta egy sárkány és nem csak őrizgette a toronyszobába zárva, hanem „feleségül is vette”, vagyis - többek között - közösült vele. Nyilván nem sárkányként. Ez annyira nyilvánvaló volt, hogy amikor leesett a 24. oldalon, leesett vele együtt az állam is. Valahogy nem jutott eszembe ez az opció és pl. ez volt az egyik motívum, amiért imádtam a könyvet – a sárkányok. A regény végi csavar is hatalmas volt!
A másik kisregény, a Kősárkány, az Üveghegy után nem sokkal történik. Emese 16 éves és két szálon keresi az útját, a való világban és a mágia világában. Ez a rész annyira nem taglózott le, valahogy úgy éreztem, kicsit fölösleges is, mert miért kellene választania, de amúgy történtek jó dolgok itt is (tanár bácsi). Aztán jött a Kősárkány…, döbbenet kettő –, majd amikor fellélegzünk, hogy „nagyjából” rendeződtek a dolgok (nagyjából…), akkor megint jön egy csavarintás: Ki a nagy sárkány és mi lesz Rabonbánnal? Remélem – habár bízom Csillában, hogy nem – rontja el a 3. részt nyálas szerelmi szállal.
Rohadt jó lenne, ha a könyvtár beszerezné a 3. kötetet, mert kénytelen leszek megvenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése