Korni végre elkezdte tanulni a ballagási táncot. A facebook-csoportban egy nőről beszéltek, hogy ő fogja tanítani őket, de aztán valamit szervezkedtek és végül a „szokásos” tűzoltó lett, aki Andrival is elkezdte.
Valószínűleg Bogi nyomására vett végre magának egy 30e Ft-os gördeszkát. Hasonló, mint az Andrié, ami kb. 5 éve 40e volt, de nem használja, ugyanis elromlott a kereke és lehetetlen kicseréltetni bárhol. Mónosbélben van egy klassz, sima, hosszú út –, a polgármesteri előtti út. Végül is az tér-szerűség, úgyhogy ha zavarna a csörömpölés embereket, lehetne azt mondani, hogy ez itt egy tér. De ilyen még nem volt, talán 2 alkalommal kutyagolt el addig. Én nem bánom, valahol az is mozgás és legalább kinn a levegőn történik, de mindig kevésnek érzem a csinálást, a megvásárolás előtti lelkesedéshez viszonyítva. Pl. nem véletlen szerintem, hogy még egyik gyerekről sem tudtam deszkás képet csinálni. (Andriról csinált András, amikor a ballagási tablóhoz kellett egy hobbi-kép.)
Heteken át azt írtam, hogy Korni továbbjutott a Kazinczy-versenyen; ma véletlenül megtaláltam a gyakorló feladatlapokat az asztalán: Simonyi Zsigmond helyesírási verseny – vastag nyomtatott nagybetűkkel írva. Korni szerint a tanár mondott mindig Kazincy-t.
Megjött a levél a rokkantnyugdíjról, 2025-ig megkaptam.
És kitették a végső listát is a gimnáziumok, Korni 1. helyen a Dobó angol tagozatán (vagyis az az egy is kiesett előle, aki az ideiglenesen volt).
Sütöttem végre lekváros buktát, és bár én attól féltem, hogy nem tudom összecsavarni és kifolyik belőle az összes lekvár, ez a típusú lekvár úgy jött ki a sütőből, ahogy bement – még csak át se melegedett. Nem tudom, milyen cucc ez, de semmit nem változott az állaga, nem lett selymesebb vagy nem olvadt bele kicsit a tésztába, kőkemény, rágós téglaként megmaradt a süti belsejében. Ezt leszámítva a kalácstészta fantasztikus lett és nem folyt volna ki a folyós lekvár se. Nem is maradt egy darab se, mert itt aludt Bogi és bepuszilták ketten Kornival az összeset. Legközelebb is ezzel a recepttel fogom csinálni, de valami másféle lekvárral.
Az eheti Kreatív írásra egy nagyon agyhalott ötletem támadt. Nem is nagyon értette senki. Feladat: Írj át egy népmesét úgy, hogy a főgonosz nagyon-nagyon buta benne. Pl. Hófehérke és az ostoba mostoha.
A mostoha és az alma
Élt egyszer, bla…, bla…, izé…, mizé…, és aztán ott vagyunk, hogy a törpék házában. Most jön a mostoha banya képében. Bekopog. Hókefírke kinéz az ablakon, látja, hogy öreg nénike kosár almával ott áll.
- Hát te ki vagy öreg néni és mit szeretnél?
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?: A könyv felénél (szinte majdnem pontosan 260/132) félbehagytam. Brutális olvasói válságot okozott nálam. Nehezen kezdtem bele és nagyon nem olvastatta magát, sőt, kifejezetten taszított. Elkezdtem és aztán több, mint egy hétig kerülgettem. Akármikor sor került volna az olvasására, olyan szintű ellenkezés volt bennem, amit még nem tapasztaltam, úgyhogy inkább félbehagytam.
Annyi keserűség lett beleokádva ebbe a regénybe, hogy szó szerint beteg voltam tőle.
Igazából a csaj nem érdekelt; a generációkon át cipelt szeretetlenség egyik elszenvedője volt.
A könyv első felében azonban képet kaptam az anya (csökönyösen mindenhol Mrs. Wintersonként említve) borzasztóan elcseszett életére. Annyira sajnáltam szegényt… Teljesen, totálisan félreértette Istent. Félt tőle, és azt hitte, elvárásai vannak. Ő megtett mindent (semmit se jól, mert nem is értette a lényeget, ami a szeretet) de Istentől nem kapott semmit, csak egy ótvar otthont, egy élhetetlen férjet és egy nem saját gyereket, aki még meleg is ráadásul. Úgy érezte, a Sátán folyamatosan a sarkában van és Isten nem segít, pedig ő megtesz mindent! Teljesen megértem a keserűségét! Egy életen át tartó identitásválság. Nagyon sajnáltam szegényt.
Természetesen nem szeretett senkit. Természetesen nem szerette senki. A lánya sem, olyannyira, hogy több könyvet is írt arról, mennyire gyűlöli. Egy elvesztegetett élet azért, mert senki se mondta szegénynek, hogy Isten szereti, úgy ahogy van. Mert nem tolta senki az orra alá a megfelelő igeverseket. Ő kipiszkálta a Bibliából azokat, amik úgy érezte, rá érvényesek, és a többit meg sem látta. És mennyi ilyen ember van… Ennél még az is jobb lenne, ha nem lenne hívő.
Sajnos pont akkor hagytam félbe, mikor Jeanette elment otthonról, de tényleg – nem tudtam tovább olvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése