Ez a karanténállapot a legjobbkor jött: amikor Andri 8. osztályos. Így épp neki nincs ballagása, évzáró keringője és tanárbúcsúztató tábortüzes vacsorája. (És az ő nagymamája nem rohad szét a rossz lábával a 45 fokos hőségben a tömegben –, mondjuk, ez pozitív.) Mivel mindezek nem adatnak meg nekik, a szülők és az osztályfőnök úgy gondolták, legalább tablójuk legyen. Az utolsó szülői értekezleten kiválasztottuk két ismeretlen fotós közül az egyiket, akihez karantén közepén el is mentünk fotózni. Millióféle – rosszabbnál rosszabb – tablóötlet után kitalálták, hogy legyen két-két kép a gyerekekről: egy tabló és egy, amit mi csinálunk itthon a kedvenc sporttevékenysége vagy hobbija közben. Ezt a fotót a héten kellett volna elkészíteni, de nekem semmi kedvem és ötletem nem volt. Andrinak nincs kedvenc sporttevékenysége és a hobbija sem fényképkompatibilis. Amikor a tanárnő már írt egy morcos üzenetet a fészbukcsoportba (nem csak nekünk, többen nem csinálták meg), Andri kitalálta, hogy ő a mónosbéli favágó (nem tud leszállni a témáról) és csinált pár favágós-fejszés képet az apjával. Jó képek lettek, csak a favágás nem látszik, a fejszével a kezében meg úgy néz ki, mint a baltás gyilkos.
Aztán ma megint felkerekedtek és Egerben csináltak képeket a gördeszkával, ami kb. akkor volt alatta, amikor megvettük. Az egyik kép nagyon jól sikerült, ezt fogjuk beküldeni és ezennel le is tudtuk a tabló-projektet.
A fészbukon reklámozzák a nyári RG-tábort. 5 éjszaka Bükkszéken 35e Ft-ért. Korni menne. Kicsit drága, főleg, hogy nincs rá szükségünk, csak buli. Nyavalyogtam Szilvinek, hogy drágának találom, erre írta, hogy náluk napközis aerobictábor 33e.
Amúgy ilyen figurákat tud a trambulinon:
Kotyvasztékok:
1. hamburger. Ezer éve tervezem megcsinálni ezt a hamburgert Viki blogjáról, de most is csak félig sikerült, ugyanis nem vetettem Andrással marhahúst, inkább fasírtot. Viszont a bucit megsütöttem és isteni lett! Együtt pedig fantasztikus volt, a fasírt is finom volt!
2. ragus mac n cheese. Még sosem ettem, de szerintem a mac n cheese uncsi kaja: sajtos tészta…, vagy valami olyasmi. De megrakva raguval izgalmasnak tűnt. Nos, az is volt, nagyon finom volt egyszer. Viszont egy normál adag pörkölt egy normál adag tésztával annyira sok lett, hogy a felét ki kellett dobni.
3. sült csirkecomb, sült krumplival (amit először megfőztem mikróban és azután pirítottam meg) és párolt káposzta. Ebből egyik sem sikerült a legjobban, de mindegyik ehető lett…, vagy elég éhesek voltuk hozzá. Nem mertem úgy sütni, mint az oldalast, hogy együtt a káposztával, mindent külön készítettem el. Sőt, a káposztát először a tűzhelyen próbáltam, mint ahogy a rakott káposztához szoktam, de aztán rájöttem, hogy az nem lesz úgy jó. Átraktam sütőbe, de valahogy nem akart megpirulni. A többi finom lett. Mondjuk, ez is, András szinte csak ezt ette az egész kajából.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése