Két napja lófrál a kerítés mellett egy bullszerű kutya, Sunny a kerítésen át megőrül tőle. Már gondolkodtam rajta, hogy behozom… Egyébként gyönyörű idő, konkrétan meleg van.
Legutóbbi összegzésemben ígértem egy könyves összefoglalót.
Az olvasás igazából 2016-ban „talált rám”, vagyis lett a fő hobbim, elfoglaltságom, amikor is hónapokra be voltunk zárva Kornival a kórházba, és míg ő reggeltől estig a Minecraftot vagy a Subway surf-öt nyúzta, én olvastam.
Tavaly 77 könyvet olvastam a Moly-nyilvántartásom szerint (úgy tudom, a félbehagyott könyveket nem számolja bele). Ehhez a számhoz hozzájárult egy csomó Molyos kihívás és readathon és egyre több booktuber kukkolása. Beköltöztem a Molyra és szinte válogatás nélkül olvasom a könyveket, amik épp megtetszenek vagy épp kell egy kihívás miatt. - - - Tervezem, hogy idén visszafogom magam és ésszel olvasok, de nem tudom, mi lesz belőle. Volt tavaszi booktuber readathon, volt két Sannás kajás, az Almáspite és a Mézeskalács readathon, egyszer még egy 24 órásba is bekapcsolódtam. Több kihívásba is belefogtam, persze volt, amelyikből kiszálltam, de a 80%-át teljesítettem vagy még folyamatban van. Egyet én is indítottam.
Átiratkoztam a központi könyvtárba a gyerekkönyvtárból, ahová már alig jártam amúgy is és vásárolgattam is, pedig azt tényleg nem akartam.
A 77 könyvből szempontok alapján próbáltam statisztikákat felállítani, de már az elsőben elbuktam szinte, hiszen csomó könyvről nem tudom, milyen műfajba kellene besorolnom. De amit nagyjából kb. olvastam: 4 ismeretterjesztő, 4 verseskötet, 9 fantasy, 1 játékkönyv, 4 életrajz, 7 ifjúsági, 5 krimi, 15 romantikus, 2 sci-fi, 6 történelmi/társadalmi, 4 képregény, 5 dráma és 7 besorolhatatlan. Ahhoz képest, hogy se a fantasyt, se a romantikust nem tartom kedvelt zsáneremnek elég érdekes eredmény (ezek valószínűleg a kihívásokra, readathonokra olvasott könyvek, hiszen a booktuberek pont ezt a két zsánert szeretik).
Olvastam 23 magyar szerzőtől, 14 amerikaitól, volt 6 angol, 3 német, 2 olasz, 1 svéd és 1 olyan japán, aki nem ott él (Európai írók-kihívás).
Nemek szerinti eloszlás: 29 férfi / 24 nő; új írók: 41. (kihívás)
Kb. 30 különféle kiadótól olvastam (ilyen kihívás is van), de ebben nincs benne, amit a MEK-ről szedtem össze (Gárdonyik, Shakespear-ek – (szintén kihívásra)) és néhány magánkiadás, online megosztás. Ez így oszlik meg (csak a legtöbbet hozom ide): 7 Könyvmolyképző, 5 Athenaeum, 4 Maxim, 4 Park, 4 Cicero. Az év legjobb könyve Magvető kiadós.
35 új könyvem lett, ebből 21-et vettem, 14-et pedig nyertem ( Blogturné Klub)
Az év legjobb könyve Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem, a legrosszabb, amit nem hagytam félbe Szaszkó Gabriella: Pennington-testvérek-trilógia és Neal Stephenson: Seveneves – A hét Éva.
Tavaly kitöltöttem egy Újévi fogadalmak book tag-et, amiből kb. semmi nem valósult meg.
Akkor ezt írtam:
„1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle. - - - Celeste Ng, J. D Barker, Mark Haddon, Bónizs Róbert Toldi-könyvei, Bán Mór Hunyadi sorozata.” - - - Közülük J.D. Barkertől olvastam egy Dacre Stoker-rel közösen írt könyvet, ami nem tetszett, a többiek nem kerültek sorra.
„2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni. - - - Moskát Anita maradék két könyve” - - - Ebből egyet olvastam el és elvileg idén fogom a maradék egyet, de Moskát Anitából amúgy is elég évi 1 könyv.
„3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni. - - - Hemingway: Öreg halász és a Fender.” - - - Bár több klasszikust is sikerült elolvasni, ezt pont nem. Most tervezek több Hemingway-t is idénre, de nem tudom, mi lesz belőle.
„4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni. - - - Bíró Szabolcs: Non Nobis, Domine.” - - - Ezt elkezdtük a gyerekekkel közösen, de egy idő után Andri ott hagyott, végül Korni se volt már rá kíváncsi. Nagyon sajnálom. Talán még nem érettek rá.
„5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre. - - - Tóth Csaba: A sci-fi politológiája.” - - - Ezt legalább sikerült.
„6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél. - - - Jón Kalman Stefánsson: Menny és Pokol trilógia.” - - - Nem olvastam el és már nem is érdekel.
„7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél. - - - Hajdú-Antal Zsuzsanna.” - - - Elolvastam a Visszatérünk – kedvenc regény – előtt írt két regényét, de nagyon nem az én könyveim voltak. Nem rég jelent meg neki egy új könyve, ami már rég várólistás a könyvtárban; őszintén szólva kicsit félek tőle.
„9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2021-ben fogsz. - - - Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei.” - - - Elolvastam az első két részt és az egyik kiegészítő kötetet, nem volt rossz, tetszett, de annyira nem, hogy várjam a folytatást. Azért majd fogom folytatni valamikor…
„10. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni? - - - eddig 119 könyv van az olvasni kéne-listán.” - - - Azon a listán jelenleg 169 könyv van.
Bár megfogadtam, hogy idén kevesebb „kötelezőt” fogok olvasni, a januárt egy egyhetes readathonnal kezdem…
A sok olvasás miatt persze megint el leszek csúszva a bloggal, nem mintha történne velem bármi amúgy. Azért törekszem rá, hogy ne csak olvasónapló legyen a blog, de ahogy a gyerekek nőnek, úgy kezdenek együtt futni a mókuskerékkel, ami nagyjából egyforma napok egymásutánja, így nem sok minden megírandó történik velük sem. Remélem, ezt azért ők másképp élik meg…
Olvasás szempontjából róluk nem sok jót – újat tudok írni. Andri megvetetett velem egy képregénysorozatot, amit 1 óra alatt elolvas, de van, amit még elő se vett. Megvetette velem az Állatfarmot, de csak ígérgeti, hogy elolvassa; érdekli, de nincs affinitása melléülni a LoL mellől. Korni beiratkozott a könyvtárba, 3-4 könyvvel jön ki, imádja felpóckolni, pakolgatni, de olvasni nem…, nincs türelme leülni mellé neki se. - - - De nekem se volt 14 éves koromban, sőt, még utána se, a főiskolán is csak a végén kezdtem el, amikor már tényleg muszáj volt és csak nyanyakoromban kapott el a flow. Kicsiként Nagyivánon olvasgattam, ha már az agyam szétuntam egyedül, de otthon soha nem kezdtem bele egy könyvbe se a 200 polcnyiból. Szóval az, hogy most nem olvasnak, nem jelenti azt, hogy 10 év múlva nem olvassák ki a fél könyvesboltot… Főleg, ha belegondolunk, hogy a kortárs ifjúsági irodalom (legalábbis általam ismert része) kritikán aluli, olvashatatlan szenny. ((Nem mintha a ’80-as években ne lett volna az…, kevés maradt fenn értékként az utókornak.))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése