2021. január 15., péntek

2021. január 4.

Újév 3. órájában, vagyis pénteken 3-kor arra riadtunk, hogy sírva üvölt a kutya. Kimentünk a vaksötét hideg éjszakába..., hát valamelyik helyi Don Juan-nal tartott éppen lakodalmat. Addig harcoltak kerítésen keresztül, mire a Fityfirity valahogy bejutott. Februárban vittük volna ivartalanítani Sunnyt, fene nem gondolta, hogy ennyi idő alatt ivarosítja magát. Utólag már okos vagyok, hogy miért nem zártam be esténként a kennelbe – illetve a körbekerített kerítés mögé, de mi vigyáztunk Sunnyra, más elkódorgott kutyája kaparta be magát a kerítésen. Nem tudom, kié és mit szólna, ha beállítanék hozzá, hogy fizessen kóborkutyadíjat meg a műtét árát. Természetesen nem akarjuk a kiskutyákat, szóval először neten néztem utána az abortusznak, ami 26e Ft-tól indult (van egyébként esemény utáni injekció is), de aztán inkább felhívtam az állatorvost, ő mégis kompetensebb. Mivel ivartalanítani akarjuk, így egyúttal abortusz is lesz, 26-án, reggel. Sajnálom, hogy így alakult, tényleg nem így terveztem... 
A fogam megint brutálisan elkezdett mozogni, valamiért mindig újévre jön ez a nyűg. A rés melletti szemfog annyira mozog, hogy nem merek enni és rettegek, hogy mikor adja meg magát és esik ki. Mindenképpen kellene majd csontfeltöltés, és valószínűleg Pesten, ahová Covidtól függetlenül el akarok menni nyáron, de nem tudom, addig kibírja-e. El kellene mennem az egri fogszabályzós orvoshoz, de mivel tudom, hogy úgysem tud mondani semmit, így nem nagyon szervezem. 
Gimis koromban menzára jártam és péntekenként kétféle hús volt a kaja: vagy sima rántott hús, vagy sajtos hús. Az utóbbi kifejezetten különleges volt: a hússzeleten finom és vastag tejföl és sajtréteg volt. Már nagyon régóta meg akarom csinálni, de nem találok megfelelő receptet hozzá. Most se… A NoSalty-s recept  szerint főzve a tejföl összetúrosodott, szétfolyt és fél liter víz lett a tepsiben, vacak lett. Nem tudom, hogy csinálták ők, hogy a tejföl tejfölállagú maradt, a sajt viszont ráolvadt, főleg úgy, hogy akkoriban még nem nagyon volt – szerintem – spéci elektromos sütő, mint manapság, főleg nagyüzemi főzésben. Pár nappal később találtam egy Street Kitchen-receptet, amit még nem próbáltam ki, de itt pl. tesz a tejfölbe keményítőt, ami esetleg megvédi attól, hogy szétfolyjon és csak 8 percig süti 200 fokos sütőben, ami inkább csak megolvasztja a sajtot, a tejfölre már nincs hatással. A hús, nem tudom, mennyire marad rágós vagy mennyire lesz száraz ennyi idő alatt. Talán legközelebb kipróbálom, mert szuper lenne, ha tudnék ilyet sütni.
Az enyém ilyen lett most:



Újévi fogadalmak book tag: Erre az évre is sok terv, tennivaló van – fűtés, fürdőszoba, terasz, valami kutyamentes kertféle és ehhez hasonlók –, de a legtöbb időt valószínűleg nem kapálással, hanem olvasással fogom tölteni. Tavaly nagyon sok olyan könyvet olvastam, ami nem tetszett, sőt olyat is, amit igazából nem is annyira akartam elolvasni, csak csináltam a Moly-kihívást hozzá vagy Linszyy javasolta és neki tetszett (nekem meg nem, de erről nem ő tehet). Még év elején készítettem egy kb. 100 könyvből álló listát, amit majd egyszer el akarok olvasni, ebből kb. 20-22-t olvastam el idén és felkerült rá nagyjából duplaennyi, szóval most 120 könyv van rajta. Ennek olyan 10%-a olyan, hogy „majd egyszer talán”, a többi a „mindenképpen kellene”-kategória. Találtam egy újévi TBR-booktag-et (juhé!), amit kitöltöttem, kíváncsi leszek, mik valósulnak meg belőle év végére. 

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle. Több is van, de ha egyet lehet mondani, akkor Celeste Ng, J. D Barker és Mark Haddon. Nem tudok mondani egyet. Celeste Ng regényéből film is készült, nem láttam, de állítólag klassz és a regény is, meg a másik is, amit még írt. J. D. Barkertől most olvas a Blogturné Klub, a Szíve helyén sötétséget, elég érdekesnek tűnik és a többi könyve is jó, állítólag. Mark Haddon pedig rég óta tervben van. De magyar is van: Bónizs Róbert Toldi-könyvei, Bán Mór Hunyadi sorozata – ráadásul jelentkeztem idén is a történelmi regények-kihívásra, bár megfogadtam, hogy nem fogok direkt kihívásra olvasni (ami persze nem fog megtörténni).

2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni. Ilyet is tudnék sorolni 120-at…, de talán Moskát Anita maradék két könyve lenne, amit idén tuti magamba gyömöszölök.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni. Hemingway: Öreg halász és a Fender. Nem emlékszem, hogy ezt olvastam volna főiskolán vagy egyetemen, amin csodálkozom, mert tuti, hogy Hemingway tétel volt! Állítólag gyönyörűen ír.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni. Bíró Szabolcs: Non Nobis, Domine. Én még a kétkötetes változatot olvastam, de megvettem az egykötetes, átdolgozott féltéglát is, azt szeretném elolvasni valamikor.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre. Tóth Csaba: A sci-fi politológiája. Tavaly elolvastam a Nevelj Jedit, az nem volt annyira rossz. A politológia annyira nem érdekel, de ez a téma szerintem nagyon érdekes: az általunk ismert filmek egy teljesen más szemszögből való bemutatása.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél. Jón Kalman Stefánsson: Menny és Pokol trilógia. Ezt is még tavaly. Nem tudom, idén sor kerül-e rá, annyira nem érdekel most, mint tavalyelőtt – csak aztán tavaly mást olvastam helyette és nem került sorra sehogy se.

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél. Hajdú-Antal Zsuzsanna. De sokakat mondhatnék még ide is, kevés író van, akitől olvasok valamit, aztán soha többé nem akarok hallani se róla… 

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén. Idén se kaptam olvasós könyvet. Akartam venni egy 6e Ft-os könyvet, de végül túl drágának találtam és abban se vagyok biztos, hogy nyomják még. Sajnos a hangtár nem szerezte be, pedig kb. minden megvan nekik… 

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2021-ben fogsz. Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei. Ez egy nagy fogadalom 2021-re, hogy az Ambrózy-sorozatot elolvasom. Már az első részt olvastam; nem volt rossz, de annyira el sem ájultam tőle (mint kellett volna a kritikák alapján). 

10. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni? Mint írtam, eddig 119 könyv van az olvasni kéne-listán. Valószínűnek tartom, hogy ez nem nagyon lesz kevesebb.

+1 Szeretnél-e idegen nyelven olvasni? Szeretnék. De nem tudok.

Nincsenek megjegyzések: