Klassz volt ez a nap, bár nem igazán történt semmi – legalábbis velem. A gyerekekkel például történt…
Délelőtt jött Feri, ahogy ígérte. Sajnos, csak egyedül, Piroska nem ért rá, így nem jött Misi se és így István se, de legalább ő eljött, ennek nagyon örültem.
András tegnap óta fát darabol, haladnia kell, úgyhogy rám maradt Feri, amit mondjuk nem bántam, bár túl sokat nem volt itt - vagyis Mónosbélen. Ittunk egy kávét, beszélgettünk, utána megmutattam neki a VR-t és el-Beat Saber-ezett egy fél órát. Nagyon gyorsan belejött és tetszett neki! Kinek nem…?
Aztán megtette, amiért lényegében jött: elvitte a kölyköket motorozni. Természetesen egyszerre csak egyet. Andrival kezdte, GPS-en belőtte az útvonalat Szilvásváradra. Legutóbb, mikor András vitte Kornit Miskolcra, kitalálták, hogy menjenek arra. De brutális volt, mert nagyon kanyargós volt és az út is csúszott. Bár távolságra rövidebb, időben sokkal tovább tart. Most nem volt vizes az út és Feri pont ilyen izgalmas útvonalat akart, úgyhogy arra mentek. Persze úgy jöttek vissza két óra múlva, hogy durva volt…
Mielőtt Kornival is megtette volna a kétórás utat, véletlenül pont kész lett az ebéd, úgyhogy ettünk. Találtam egy szuper Tejszínes karalábélevest, ami tényleg nagyon finom volt, de olyan sűrű, mint a főzelék, főleg, hogy tettünk bele levesgyöngyöt, ami meg felszívta azt a kevés levét is, ami volt neki. Röhögtem Ferit, mert telepakolta gyönggyel, utána meg próbálta belapátolni a betonkemény levest. Mondtam, hogy hagyja, de nem, hősiesen legyűrte. És még másodikat is evett, az a „specialitásom” volt, a pörkölt, amihez pirított tésztát és főtt krumplit is keverek. Nem tudom, miért szeretem ezt annyira, de az egyik kedvencem.
Utána Kornit is elvitte motorozni és bár klassz volt ez is, ő is fáradt volt már meg másodjára már nem volt olyan izgi az út, gondolom. Legalábbis annyira nem pörögtek utána.
Csinált képet a kastélyszállóról; olyan, mintha papírból lenne...
Ezután már nem maradt sokáig, bár erősködtem, hogy aludjon itt, de inkább hazatekert. 22 óra körül ért Ladányba.
Esténként Korni kisétál a vasútállomásra és ott mászkál meg ücsörög. Állítólag a naplementét nézi, nem mintha a 6e m2-es telekről nem látná. Ma megszólította két gyerek: - Mit csinálsz? - Nézem a naplementét és… - Zenét írsz? - - - na, erre azért ő sem számított!
Duff McKagan: It’s so easy...: Őszintén szólva borzalmasan untam ezt a könyvet. Az elején annyira csapongott, hogy nem értettem belőle semmit, utána elkezdte mesélni a gyerekkorát, mesélt a Gunsról, meg valami előző zenekarokról, ivászatról, barátnőkről. Sztorikat dobott fel, amiknek egy része jó volt, bár inkább unalmas az örökös ivászattal meg veszekedésekkel. Aztán elkezdett írni a biciklizésről meg a karatéról, bár nekem kicsit úgy tűnt, ugyanolyan megszállottság volt az is, mint a pia, csak pozitív. De valahogy azt is untam.
Sajnos a fordítással is voltak problémáim –, egy hasonló miatt félbe hagytam a Kurt Cobain-könyvet –, annyira azért nem volt élvezhetetlen, de sokszor idegesítettek a rövid mondatok, a furcsa, iskolásszintű szóhasználat. De ez is csak az elején volt jellemző inkább, mintha az író (fordító?) a végére belejött volna, vagy inkább jobban emlékezett volna dolgokra.
Nagy megrázkódtatás volt olvasni, mennyire nem érezte át vagy nem értette a banda, kik ők a világnak igazából. Már az Appetite is szerintem hatalmas durranás volt, de az Use Your Illusion az millió fiatal életét változtatta meg, sőt, igazából az egész rockzenét. Szomorú vagy inkább csalódás volt látni, hogy először mennyire kis nyomi banda volt – előzenekar olyan bandák előtt, amik, bár még mindig megvannak, szerintem sosem voltak/lesznek annyira híresek vagy korszakalkotók, mint ők –, aztán pedig mennyire nem érdekelte őket semmi. Duff írja is, hogy tiszta szégyen volt, hogy százezrek vártak rájuk órákat, míg Axl csak unta az egészet és a pénzét számolgatta, mint Dagobert bácsi. Nem értették, de még Duff sem, kik is voltak ők valójában és mivel tartoznak – nem a rajongóknak, hanem önmaguknak, annak, amit letettek az asztalra! Nem tudom, ezt lehet-e amúgy érteni, kezelni…, de hogy ők nem tették, ez engem mélyen elszomorít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése