2021. július 18.

Tegnap új állat került a gyűjteményünkbe, egy macsó. Áprilisban született, már akkor lestipistopiztuk, ugyanis – a képek szerint – hófehér volt. Mire a hamuszürke tesóját is lefoglaltam volna, az elkelt. Már június végén el lehetett volna hozni, de mi megvártuk, míg a gyerekek hazajönnek Ladányból és ma mentünk érte Mátraderecskére.

Ez a macska…, szerintem nem az a macska, amit én a képen láttam. Kizártnak tartom, hogy átvert a gazdi, de ez a cica se nem hófehér, se nem 3 hónapos. És még csak nem is kandúr, hanem lány, bár erről akkor még nem volt info, mikor lefoglaltuk. A fülén van egy fekete folt és a farkincája is szürkés-feketés-csíkosos. Irtózatosan picike, maroknyi. Szerintem még szopik… Erre akkor jöttem rá, mikor elkezdte rágni az ujjam. Egyébként aranyos, játékos élénk kis dög, mászik félelem nélkül a legmagasabb helyre, eszik, mint a gép. Cikó nyilvánvalóan meg van sértődve, fúj rá. A kutya nyilvánvalóan meg akarja enni. Egyelőre bezártuk az alagsorba alommal, de sokat vagyok lenn vele és olyankor nyitva van ajtó a többieknek. Őt még nem engedem ki. Átvittük a kertbe, ahová Sunny nem jöhet át, ellébecolt, de át akart menni a szomszédhoz…, nem elég neki hatszázszor nagyobb tér, mint ő maga.

hazafelé:

első nap délelőttje, a továbbiakban a ház tabu:

Ez volt tegnap –, ma felhoztam a teraszra, de nem mertem kinn hagyni. A farakásba akart bebújni, de nem engedtem, onnan nem tudom kiszedni, ha nem mer kijönni. Az alagsorban nagy tér van, elvan, egy porcicával eljátszik órákig. Majd szép lassan hozzá szoktatom a kinti levegőhöz, vagy inkább őt a többi állathoz.

Fúj a szél; pár percre szívinfarktust kaptam, mert nyitva volt a bejárati kapu és a kutya sehol. De szerencsére a kertkapu is nyitva volt és oda szaladt le, nem az utcára ment ki. Nem értem, egyébként miért volt nyitva akármelyik is, ugyanis kampóval zártak. Szerencsére csak kicsit beleásott a zöldségágyásba, nagy kárt nem csinált.

Pár napja vettünk édesburgonyát olcsóbban. Nem csoda, az egész fás volt, öreg. Azért csináltam belőle rakott krumplit és finom lett!

Mostanában két helyről gyűjtöm a zenei újdonságokat, Andri hangfalából és a Molyról. Ott nyomatták a Måneskin nevű olasz bandát is, amit kiderült, Korni már mutatott nekem korábban, csak akkor még nem tetszett. Ez a „tipikus megasztáros” banda: az olasz X-Faktor tizenegyedik (Jézusom!!!) szériájának a második helyezettje volt, majd kihajították őket a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválra, amit meg is nyertek, ráadásul egy olasz nyelvű dallal, a „Zitti e buoni”-val. Sajnos nagyon műanyag zenekar: az álmatag dobos, a szexi (lány, természetesen) basszusgitáros, a bamba, de ügyes gitáros és az extarvagáns, cuki botrányhős énekes, akikkel (egyelőre) bármit meg lehet csináltatni, bármilyen „különleges” (= gáz) göncöt rájuk lehet adni és ráadásul olyan fülbemászó, pattogós dalt írnak, hogy kb. kétszer kell meghallgatni és nem megy ki a fejedből. Egyelőre két daluk van, egész jók, mint mondtam, nagyon fülbemászóak, az érthetetlen olasz katyvasz is csak egy pillanatig zavart, és a fiatalok (= TikTok népe) meg van őrülve értük. Majd meglátjuk, lesz-e belőlük tényleg egy jó banda, mert igazából nem sok olyat ismerek, akik egy olyanból lettek híresek és még mindig tolják…

az angol nyelvű daluk indokolatlanul ocsmány videoja (de a dal jó):

Gárdonyi Géza: Ida regénye:

Igazság szerint…, nem tudom, mit gondoljak Gárdonyi Gésáról.

Egerben lakom, szóval, ha kilépek az ajtón, szinte a számba mászik… Egerben nincs más, csak ő, (Bródy Sándor, ammekki), de mivel itt a vár is, így szegény olyan, mint ha 1 regényt írt volna. Az Egerben élők 70%-ának szerintem fogalma sincs, hogy ő mást is írt, nem csak az Egri csillárokat. Azt a művet pedig vagy imádja vagy gyűlöli valaki – középutas olvasót nem nagyon ismerek. Én az utóbbi csoportba tartozom. Elismerem a hatalmas kutatómunkát mögötte, de azt is látom, hogy a történet faék egyszerűségű és sokkal véresebb, mint lennie kellene. (Érdekes, hogy a kötelező olvasmány ellen ágálók soha nem említik, hogy több hulla van benne, mint a Terminátorban, ami 16 éves korhatáros.) Nem is nagyon érdekelt se ő, se a munkássága soha, míg nem a főiskolán kötelező olvasmányként össze nem futottam Az öreg tekintetes című regényével. Már egy betűre sem emlékszem belőle, csak arra, hogy szörnyű volt és tetszett. Ezek után, kb. 10 év múlva, amikor legalább kétszer annyit olvastam, mint egyetemen magyar szakon (jaj…) és ezzel együtt beköltöztem a Molyra, késztetést éreztem, hogy bepótoljam Gárdonyi-hiányosságaimat. Kezdetnek elolvastam A láthatatlan embert. A harcos jelenetek itt is a Terminátort idézték, viszont a történet sokkal érdekesebb volt számomra, mint az Egri csillámporé. Indokolatlanul alulértékeltem, szerintem. Aztán még hallottam további regényeiről is, hogy érdemes előveszegetni, de mivel találtam érdekesebbeket is, így nem került rá sor.

És akkor jött a Klasszikus július közös könyve, az Ida regénye. Kifejező cím, legalább annyira, mint a Fanni hagyományai, amit pont a címe miatt nem nyitottam ki, míg az egyetemen kötelező nem volt, pedig tök jó!

Az első pár lapon besírtam: „éhgyomor-kedvetlen pesti urak”; „hebegi a pohos egyszerre soványra leffedten”; „a pincérek is nyulladt nyakkal álltak meg”… – csurgott a nyálam a gyönyörű, ízes, vicces, különleges nyelvezettől!

A történet egyrészt übercuki volt, másrészt iszonyúan idegesítő! Az elején már kettéharaptam a könyvet, hogy történjen már végre valami, ami kimenti ezt a szerencsétlen csajt, de csak azért is lapátolódott rá a kaki. Közben átváltott naplóra, ami nekem nagyon nem tetszett!! Teljesen fölösleges volt, szerintem.

Aztán jött a házasság. Bár ők nem tudták, de mi igen, hogy ez két jó ember között köttetett, akik összeillenek, kiegészítik és boldoggá tudják tenni egymást, úgyhogy végig szorítunk, hogy ebből nagy szerelem legyen…, és persze, hogy derüljön már ki, hogy az! Ez szerintem a legjobb a könyvben! Közben beszúrva több oldalnyi unalmas festészet-maszlag, ami sokaknak tetszett, nekem ez volt a leggyengébb láncszem.

A vége nagyon ollós lett, „ja, te jófej vagy, hát akkor helló!” – ennyi. Gárdonyi nem mondanám, hogy belemászik a szerelem lelki – fizikai aztán tényleg nem, de ezt nem is várjuk tőle – ábrázolásába. Pedig ide a végére kellett volna egy nagy love-katarzis, mert oké, hogy mindketten merevek, mint a favonalzó, de csak látszólag, mert amúgy meg mindkettő szenvedélyes odabenn. És egy ideje együtt éldegélnek ahhoz, hogy ne legyen gáz megnyílni érzelmileg egymás előtt.

Alapvetően jó kis könyv! Mindenkinek el kellene olvasnia, és ezzel a szép új kiadással szerintem ez meg is fog történni! És talán nagyot változik ezzel a GG-mítosz is.