András reggel elvitte Kornit Miskolcra. Én nem mentem velük most se. Délután értek haza, elég uncsi volt. Kiderült, hogy a múltkor ugyan áttettettem a vizsgálatot a mostani időpontra, de a szintén akkorra kiírt neurológiai vizsgálatot nem, így az most (is) elmaradt. Augusztusban kell majd megint MR-re menni, ellenőrzésre pedig novemberben. Az orvos szerint be kellene oltatni Kornit, mert az előrejelzések szerint most a nem oltott gyerekek fogják elkapni. Tényleg nem tudom, ennek van-e valóságalapja… Nekem semmi hajlandóságom rá.
Hajnalban megint iszonyatos fejfájásra ébredtem, még reggel is vacakul voltam. Fogalmam sincs róla, mi ez, mi okozza. Ennek tetejében a tej is romlott volt a kávémban, már megint, ki kellett önteni. Aztán 2 óra múlva, mikor egy másik tejből csináltam volna kávét, megkóstoltam az eredetit, hogy másra fel lehet-e még használni, és semmi baja nem volt… András szerint az előző 5 tejnek se volt baja, de az tényleg keserű volt. Most nyáron át kellene állni arra, hogy csak 2 tejet veszünk akárhol, nem 6-ot, amikor hétvégén bevásárolunk. Nem bízok a boltokban se, a raktárban simán megbuggyan a tej, az üdítő, a hűtőt meg, van olyan bolt, ahol kikapcsolják éjszakára. Történt már olyan, hogy látszott, hogy a tejföl össze volt fagyva és kiolvadva, gondolom, betették a fagyasztóba, a hűtőt meg kikapcsolták estére.
A fejfájáson kívül totál kikészített ez az időjárás-változás most: a lábaim veknikenyérre dagadtak és seprűvénaszerűség jelent meg rajta, sok.
Egyébként most éppen nincs 45 fok meleg, hanem kifejezetten hűvös van,
amit bizonyít ez a kép is:
Már írtam korábban, hogy a videó-konyhák (Street Kitchen, Tasty és hasonlók) ételeiben az a baj, hogy nagyjából ugyanabból a 4-5 hozzávalóból főznek, ezeket variálják ezerféleképpen, úgyhogy lényegében ugyanazt a kaját esszük, csak más összeállításban. A mai is egy ilyen „a szokásos hozzávalókból dobjunk össze valamit, amit még nem”-kaját főztem, és őszintén szólva ehetetlen volt. Pedig a recept nagyon jól indult, bár én nem mexikói zöldségkeverékkel csináltam, hanem külön tettem bele gombát, zöldbabot, borsót, meg konzerves barna babot. Alapvetően szerintem nem lett volna olyan borzalmas, de a besamel miatt olyan lett, mint a tejberizs. Ami nagyon finom édesen, de sósan mindenféle zöldséggel keverve elég gáz.
A másik rosszul sikerült, pedig „biztos finom lesz”-kaja egy süti, lekváros csigák. Igazából sok mindenem nem volt hozzá, így néhány dologban változtatnom kellett, ami nem tett jót neki. Például nincs már friss eper, ezért a lefagyasztott-kiolvasztott epret összevertem kis tejszínhabbal és ezt az epres krémet tettem a lekvárréteg fölé + darált mandulát. Az én eperlekvárom jóval hígabb volt a videósnál, valószínűleg ezért is ázott szét a tészta, ami miatt a 20 perc nem volt elég neki a sütőben.
De nem ez volt a legnagyobb baj, hanem a mandula. Azt hittem, a mandulából sosem lehet sok…, hát de de. Főleg, hogy szerintem kicsit sem illik ehhez a kajához. De a tejszínhabos eperkrém se… A sima lekváros csiga, esetleg pár szem eperrel, de tejszínhab és főképp mandula nélkül talán még jó is lehetett volna… De ezt nem fogom megtudni, mert ilyet nem fogok többet csinálni.
nyersen - sütve
Megint belevágtam egy olvasós kihívásba, ha már mást se csinálok itthon a főzésen és az olvasáson kívül. Ez a Klasszikus július-kihívás, amit Edmond talált ki. Természetesen most is voltak megadva szempontok, ami szerintem nem annyira nehezen teljesíthető, bár kettőn erősen gondolkodnom kellett.
A prompt-lista így néz ki:
1. Angol vagy amerikai irodalom – Egy könyv az angol vagy amerikai irodalomból
2. Mesék – Egy klasszikus mese
3. Háború – Egy könyv, amely valamelyik háború alatt játszódik
4. Vadregényes vidékek – Egy könyv, ami vadregényes, egzotikus, varázslatos tájakon játszódik
5. Női sorsok – Egy könyv, amely a női sorsokat helyezi középpontjába
6. Posztmodern – Egy könyv a kortárs klasszikus irodalomból
7. Halál – Egy könyv, amelynek fő témája a halál
8. Dráma – Egy könyv, amelynek műneme a dráma, vagy egy könyv, aminek drámai a cselekménye
9. Szerelem – Egy könyv, aminek fő témái közé a szerelem is sorolható
+1 közös könyv: Gárdonyi Géza: Ida regénye
Nekem így néz ki a TBR-listám:
William Shakespeare: Romeo és Júlia (1.; 7.; 8.;9.)
Elena Ferrante: Az elvesztett gyerek története (5.; 6.)
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd (3.)
Böszörményi Gyula: Gergő és az álomfogók (2.; 4.)
+ Közös könyv: Gárdonyi Géza: Ida regénye




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése