Reggel átmásztunk Bélapátfalvára, mert ott még nyitva volt a pékség, nekünk meg egy szelet kenyerünk sem volt. András még mindig szarul van, nem tud mozogni a dereka miatt, így én szálltam ki és vásároltam be –, természetesen nem azt vettem, amit szokott. Ezt nem tudta elfelezni, kénytelen volt megenni reggelire az összeset. Visszafelé megálltunk kocsi ablakából lefényképezni a „tejszínhabos” Bélkőt. Sajnos a fél falu belelóg a képbe, de annyira vacakul van, hogy hiába ajánlotta fel, hogy bevisz az erdő felé és akkor nem háztetők, hanem fák takarják el a lényeget, hogy inkább azt mondtam, jó lesz ez.
Én kimaxoltam a tavaszi fáradtságot. Egész éjjel hidegrázás, reggel izzadás, egész nap görcsölt a hasam, estére fájt a fejem. Mindeközben fejre estem a biciklivel… ja...
Kornival kitaláltuk, hogy bidziglizzünk. András felfújta a Korni és a saját járgányát, addig én próbálgattam a Korniét. Eddig nem nagyon mertem ráülni, csak az Andráséra, mert ő direkt olyan erőset vett magának, ami elbírja a +100 kg-ot is, de most azt mondta, üljek rá Korniéra, az is el fog bírni és tényleg… Elkerekeztem a kanyarig, meg vissza, az már emelkedő volt, így kissé nehezebben ment, de tetszett. Közben kész lett az Andrásé, cseréltünk: Korni ment a sajátjával, én az Andráséval. Fogalmam sincs, ki mikor ült azon, de megint nyakig volt emelve az ülés, ami tekerészetileg megfelelő volt, csak a férfiváz miatt le-fölszállni kissé nehézkes volt. Lekerekeztünk Kornival az utca majdnem végéig, leszálltam, megfordítottam és ahogy ültem volna fel, nem tudtam elég magasra emelni a lábam, szóval eldőltem, mint a liszteszsák és rám a bicikli. Persze az ember nem liszteszsák, mert az csak dől, de nem próbál talpon maradni, míg az ember akkor is, ha százszázalékig biztos benne, hogy nem fog tudni…, szóval én kapálóztam, ezért ráestem a két térdemre és véresre csikartattam az ujjam valamivel. A bokám is mocskosul fáj. Bár liszteszsák méretem (és formám van), az esés azért elég hirtelen volt, úgyhogy annyira megijedtem, hogy ráadásul még a szívem is majd kiszakadt. Korni lefagyott..., de hamar kiolvadt és segített. Első körben leszedte rólam a biciklit, majd felhívta Andrást, hogy jöjjön ki értem, de mire feltápászkodott és kivánszorgott a kapuig, addigra elmúlt az első sokk (a szomszéd kikiáltott, hogy jól vagyok-e), felálltam és hazatogyogtunk.
pleasure, ja nem, plezúr
Biciklizés előtt a kutya is idétlenkedett valamit. Kinn álltam, vártam a többieket és azt vettem észre, hogy Sunny nyüszít, vonyíkol, remeg, folyik a nyála és közben rágja a lábát. András nézegette, próbálta itatni, jutifalattal etetni, de nem rágott, ezért azt mondta, valószínűleg (remélhetőleg) megcsikarta valamivel a száját vagy a fogát. Tényleg gyanús volt, hogy nem akarta megrágni még a jutifalatot se, inkább elásta. Biciklizés után jobban volt, kis száraz kaját majszolt. Remélem, tényleg a szájával csinált valamit, nem valami rohama volt…
Egy ideje brióst akarok sütni, de hogy újítsak (megint), inkább „Pajkaszegi brióst” csináltam. Kálci receptjet használtam, de sokkal több cukorral. A formázás nem ment egyszerűen, az elején sikerült a speciális forma, aztán kiment a kezemből a mozdulat, a többi meg szétcsúszott. A tetejét leszórtam rendes cukorral - ebben nem volt semmi extra, fahéjas cukorral - ez kifejezetten nem ízlett, és vaníliás cukorral – ez volt a legjobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése