Korni tegnap angolversenyen volt. 5 csapat volt, ők a 4-ek lettek, de mindenki 10-11-es volt, ők voltak 9-esek csak. Elmondása szerint bénák voltak. Szerintem az is eredmény, hogy a versenyre bejutottak.
Ma elkezdődött a tavaszi szünet.
Én megint fejfájásra ébredtem kétszer is, egyszer 4 óra felé aztán 5:30 körül. Nem tudom elképzelni, hogy a szememmel van gond, mikor 12 órás gépezés alatt sem a fejem, sem a szemem nem fáj, de amikor alszom, vagyis tulajdonképpen nem nézek, akkor meg nagyon.
Második ébredés után (2 órával) készülődtünk és mentünk Ladányba enni és találkozni…, és nagyon mást nem is csináltunk, mint ettünk és találkoztunk. És fáztunk. Ráadásul eleredt a hó is, meg is maradt, bár egy vékony réteg után elkezdett olvadni.
Szerencsére Andrinak van téli fittje és már szerzett hozzá usankát is. (Bár szerintem ez nem az, mert nincs füle, sem nyakvédő része, szóval csak egy sima szőrmés sapka.)
Kb. az utolsó pillanatban jelentkeztem Kosztyu-Balatonra. Június 15-19, csak Kornival, mert András még dolgozik, Andri meg skippelte. Balatonszéplak, vonattal 5 bugyival…, vagy nem tudom, hogy viszünk cuccokat, de az tuti, hogy Korni fog cipekedni. Bár állítólag 5 percre van a vasútállomás a szállótól – vagyis nekem fél óra. Nagyon félek tőle…
Charlotte McConaghy: Az utolsó vándorlás (Migrations): „Legelőször is szeretném megköszönni csodálatos ügynökömnek, Sharon Pelletiernek, hogy esélyt adott egy ismeretlen ausztrál szerzőnek, és bátorított könyvem megírására.” - hát, én is köszönöm, nagyon!
Bár a farkasos könyve jobban tetszett, de ez a könyv is bizonyítja, mennyire jó szeme volt ennek a Sharon-csajnak, hogy felfedezte ezt az írót! Szerintem ő az egyik legzseniálisabb cli-fi-író napjainkban.
Akárcsak a farkasos könyv, ez is egy lassú kirakó: lapról lapra tudjuk meg, ki ez a Franny, miért van itt, miért akar (?) meghalni, mi történt a családjával. Már az első kis darabnál tudjuk, hogy valami nagyon bizarr, ugyanakkor logikus és egyértelmű történet kerekedik ki az egészből, de amíg eljutunk a teljes képig, minden idegszálunk erre a puzzle-re koncentrál és képtelenség elengedni. (A végén persze kicsit túlpörög, de engedjük el…, hogy lehet egy alapvetően negatív hangulatú könyvet valamennyire pozitívan befejezni…, hát így valahogy.) Mint ahogy sokan, én se voltam maximálisan elégedett a bejezéssel, de…, jóvanaz. Kell ilyen is.
Különleges érzékenységgel mutatja be a (roncsolt) női lelket, és csodálatosan, női lélekkel azt, ahogy egy férfi lelkét elképzeljük. Ugyanígy a ragaszkodás és a szabadságvágy gyötrő ellentétét, szóval ezeket a lelki dolgokat…
Mint ahogy elképesztően, brutálisan, torokszorítóan tudja ábrázolni a varázslatos természet haldoklását. A farkasos könyv óta – tényleg! – máshogy nézek a fákra, itt pedig állatok, főleg madarak halnak ki konkrétan a szemünk előtt. Felfoghatatlan, realisztikus, TUDOD, hogy igen, basszus…, ez lesz… Olvasod a könyvet a buszon, aztán kinézel az ablakon és meglátsz egy nyamvadt, kocsikat leszaró ronda galambot és legszívesebben megfognád és a pulcsid alá rejtenéd, hogy soha ne haljon meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése