Elkezdődött a téli szünet, ami nekem 9-ig tart és a családnak is, a többi munkatársnak nem…
Tegnap itt aludt Laura, sütöttem húst meg csináltam hozzá krumplis párolt káposztát és görög salátát. Lajcsi nem sokat változott, amióta utoljára nálunk evett…, konkrétan most is mindenből eszik és sokat. Imádom az ilyen gyerekeket!
Megrendeltem a Lírában – mivel csak ott kapható – Adamik Zsolt: Távoli korom című könyvét. Örménykútról szól, kicsit Hartay Csabásnak gondoltam, de elsőre elég nagy csalódás volt, mert alig van a 120 oldalon szöveg. Hogy kapjak valami vacak akciót is rá, vettem még hozzá egy Adys szatyrot, na ez viszont zseniális, imádom! A kettő együtt 5090 Ft helyett 3894 Ft-ba került és postaköltsége se volt, mert a Széchenyi úti Lírába is ingyen szállítanak.
Korni vett valami „forgótalpat” is magának cheers-re. Olyan, mint egy félbevágott balettcipő, nincs sarka, csak orra.
Ma elkezdtem sütni a karácsonyi sütiket. Megint túlpörgött az agyam, beterveztem egy rakat sütit, édeset, sósat…, nyilvánvalóan nem is sikerült mindet kiviteleznem. Először a pihentetősökkel kezdtem.
15:27-kor lett kész az első: rakott pudingos kekszes. Most nem tettem a tetejére még egy réteg kekszet, jobb és szebb is lett így.
16:30-kor lett kész a mézes krémes. Ez nagyon rossz lett: a végére kihűlt a gríz, alig tudtam belegyömöszölni a lapok közé. Ronda lett és még így is maradt ki krém. Ráadásul a sok és sűrű krém nagyon töménnyé, geillé tette a sütit, kvázi ehetetlen volt, vagy legalábbis nagyon nem finom.
19:58-kor készült el a harmadik süti, amit a leginkább szerettem volna, hogy jól sikerüljön, de ez lett a legrosszabb, csak én ettem. Ez habos-diós rácsos lett volna, de a tészta, bár finom lett, valamiért kevés a legkisebb tepsimhez, ráadásul a széle nem is tapadt a külsejére, ahogy kellett volna neki. A végén muszáj volt ráhajtanom, de így meg túl vastag lett. A rács is alig jött ki a tészta 2/3-ából, ahogy a recept írta. Mindennek tetejébe a sült dióhab is rossz lett, nagyon édes. Amit anyu csinált ezer éve, az vastag tészta volt, vastag lekvárréteg és kőkemény diós réteg és tényleg rács volt a tetején, nem ez a miszmász.
(Egyébként a pontos időket onnan tudom, hogy végig Esztinek dokumentáltam a történéseket.)
Helene Wecker: A gólem és a dzsinn: Már a borítójába beleszerettem ennek a könyvnek, de ami igazán kedvenccé avatta (a történeten túl természetesen), az a lassúsága. Sokaknak pont ez nem tetszik benne, de engem ez fogott meg: a lassú világfelépítés, a szereplők komótos bemutatása; a zárt térben az idő is lelassul. Igazi komfortolvasás volt karácsony idején.
A szereplők mind szerethetők voltak, még a főgonosz is valahogy inkább szerencsétlen volt, mint vérgonosz – illetve hát eredetileg nagyon gusztustalan volt, de akivel mi találkoztunk már inkább szerencsétlen.
A két főszereplőt természetesen imádtam! Eredetileg azt hittem, a gólem lesz a pasi és a dzsinn a lány (nemtommé), úgyhogy meglepett, hogy fordítva volt. A dzsinn története nagyon izgalmas volt, sajnos teljesen egyetértettem a büntetésével, megérdemelte, persze az átverést nem… Nagyon jó volt látni, ahogy a nagyképű, farka után menő nőcsábász világfi megszelídült és máshogy kezdte látni a világot.
A gólem übercuki volt, ahogy kinyílt, mint egy virág, ahogy a félelme bizalommá vált. Bár „eredetileg” rettegni kellett volna tőle, az őszinte szeretete mindig megdöbbentett. Igazából az egyetlen rombolást is szeretetből csinálta…
Kettőjük párosa nagyon aranyos volt; a barátságon túl, bár fogalmam sincs, hogyan, vártam egy szerelemfélére, de inkább egy nagyon mély szeretetkapcsolat, ragaszkodás alakult ki közöttük, ami jobb volt minden szerelmi maszlagnál. Féltettem őket, amikor nem voltak együtt!
A mellékszereplők közül a fagyis bácsit szerettem a legjobban. Sejtettem, hogy kulcsfigura lesz és bár reméltem, hogy nem így, de így is elégedett voltam. A pékséget is imádtam és a többi mellékszereplőt! Iszonyú jó volt látni a zsidó közösséget – bár, gondolom, azért nem ennyire fekete-fehér a valóság, de itt hihető volt ez a családi közeg. Teljesen kompatibilis volt a mágikus realizmus és a júdeizmus, ami maga is egy (számomra) megfoghatatlan, titokzatos vallás.
Egyszerűen elégedett voltam mindennel ezzel a könyvvel kapcsolatban!
Tökéletes komfortolvasmány! Imádtam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése