Délután bementem Egerbe, leszálltam a Kővágó téren, András pedig bevitt a kórházba a CT-re. Ha tudom, hogy nem dolgozom, délelőttre is kérhettem volna az időpontot, egyszerűbb lett volna.
Előtte próbáltam szemészetre időpontot foglalni; a kartonozóban azt mondta a nő, hogy oda kell menni reggel 7-re, amikor felírnak egy listára és megmondják, mikor gyere vissza a lista alapján. Nagyjából esélytelen, de mindenképpen rohadt szemétség azokkal szemben, akik nem egriek (vagy egriek, de pl. szívbetegek, akik nem rohangálnak oda-vissza az otthonuktól). Adott egy telefonszámot, amin lehet időpontot foglalni egy másik dokinál, durván fél órán keresztül lehet hívni. Próbáltam 5 perccel előtte és 5 percen túl is hívni az adott intervallumban, de nyilvánvalóan nem vette fel senki. Igazából az a cél, hogy fizessünk magándokinál vagy menjünk optikába „ingyenes” vizsgálatra, de én képtelen vagyok elhinni, hogy optikában azt mondják, hogy „kedves hölgyem, nincs szüksége szemüvegre”.
A CT-re várni kellett 1 órát, de így terveztem, tömtem magamba kis Dorian Greyt. Az utolsó pillanatban felismertem Mariann nénit a maszk mögött, pár szót beszéltünk. A vizsgálóban egy nagyon cuki fiatal pasi adta az instrukciókat meg a vénás kontrasztanyagot, szerencsére nem kellett sztriptízelni, pólóban, nadrágban történt a vizsgálat. Szerencsére csak nyakig toltak be a csőbe, bár egy nagyon kicsit így is klausztrofób érzés volt. A kontraszt egyébként fura érzés volt. Durván 10 perces fotózgatás után kinn vártam, míg a branült-kanült -, nem tudom, melyik volt ez, kiszedte. Eredmény 10 nap múlva. Igazából azt gondolom, hogy a tüdőm röfög magától, de azért a kisagyam sarkából nem tudom kitörölni a rák gondolatát. Reménykedem benne, hogy az drasztikusabb lenne (és nem hagyna félni), de fene tudja.
Agatha Christie: Öt kismalac (Five Little Pigs): 2017-ben terveztem egy AC-maratont. El is kezdtem a Tíz kicsi négerrel, amit imádtam, majd folytattam a Poirot karácsonyával, ami nem tetszett, úgyhogy félbe is hagytam a maratont. De azóta is tervezem folytatni. Ez a könyv most egy kihívásra kellett, szóval nem maratonozok most, de azért kipolcoltam pár AC-könyvet, amit az elkövetkező 3 évben jó volna elolvasni.
Az Öt kismalac nagyon tetszett, iszonyúan jól felépített volt! Szuper volt ez a „szamárvezetőzött” nyomozás, hogy mind az öt „malacnak” volt egy „dossziéja”. Totál vaksi voltam végig, ötletem se volt, ki tette, vagy inkább mindegyikről el tudtam képzelni. Poirot ügyesen logikázta ki a végét, az indok is teljesen oké volt, nem úgy, mint a karácsonyos könyvben, ott nem tetszett sem a nyomozás (úgy éreztem, Poirot többet tud, mint amit kiderített), sem a tettes (totál jelentéktelen figura, szinte nem is szerepelt). Erről itt nem volt szó. A vég utáni vég is elég ütős volt.
Ui: Imádom Poirot kimért hedonizmusát! Látszólag egy karót nyelt rideg ember, akit a rejtvényfejtésen kívül semmi nem érdekel, közben meg: finom vacsora, jó borok, szép helyek, kellemes beszélgetés és egy „szórakoztató” agymunka – ebben a könyvben minden volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése