2023. január 31., kedd

2022. november 25.

Eltelt a hét 1 nap szünettel és hajnalban kezdődő munka utáni itthoni agyhalállal.
Kedden nem volt munka, bementem a háziorvoshoz valami papír miatt és vérvételi beutalóért. A kórházban a regisztráció most gyorsan ment, helyette a vérvételre kellett órákat várni. Utána átsétáltam a könyvtárba


útközben beugrottam a Rádiba. A szokásosat kértem, kroaszon-szendvicset, finom volt, megsült az alja.
Szerdától kezdtem a bedolgozást reggel 7-től 14-ig. A jövő hét elejére András kivett 3 napot, úgyhogy kivettem én is, szerdán ráadásul mennem kell CT-re is, bár oda direkt délutánra kértem időpontot. A novemberi kezdőknek ráadásul a téli szünetet is be kell dolgoznia, de nekem jóval kevesebbet, mint a többieknek, mert jár 6 nap szünet a két gyerekre. Sokkal kényelmesebb Andrással bejárni, még ha a reggelek mérgezett egér-üzemmódban folynak is, viszont 13 órakor már percenként nézem az órát.
Az új időintervallum új munkatársakat is jelent, ők is nagyon rendesek! Négypontosokat hajtogattunk, aztán ragasztottunk ketten együtt, aztán én is külön. Tetszik, bár szétmegy a kezem-hátam-vállam.
A hazajárás még mindig cirkusz, a buszon ezren vannak, a domb még mindig magas és a házban hideg van. Begyújtani nem mindig van gyújtós és kedvem se. Pénteken (pizzéria étlapját hajtogattuk – gyűlöltem!), egyik munkatársammal átbuszoztam Andráshoz. Van sárga kártyája és így én voltam a kísérője, de nem volt a legjobb, se neki, se nekem: a busz dugig volt, aki ült nem tudott leszállni, aki állt, fejre állt a kanyarban…, ő ráadásul nem is ott lakik, csak eljött velem. Rendes volt, de nem fogom ezt elfogadni tőle.
Andri összetörte a telefonját. András próbált neki egy póttelefont összeszerelni, de nem nagyon működik. Valószínűleg névnapi-karácsonyi ajándékként kap majd (megint) egyet.
Kornit behülyítették a cheers-ben, hogy mehet Laura versenyére Veszprémbe kísérőnek 7e Ft-ért. Szerintem marha drága , de nagyon szeretné...
Szerdán volt Alcsi 13 éves. Korni szerint a Dobóba jött volna és orvos lett volna. Amikor mondtam, hogy te is az akartál lenni, azt felelte: de ő az is lett volna...

Nincsenek megjegyzések: