Tüdőszűrés után most megint visszahívtak a tüdőgondozóba. Eddig minden alkalommal visszahívtak és sose találtak vagy sose csináltak semmit. Gyanítom, megint ez lesz, de elég régen történt ilyen (meg egyébként is) ahhoz, hogy parázzak. Azzal biztatom magam, hogy áprilisban volt a Gokiban mellkasröntgenem, ha lenne valami, ott már látták volna.
Este színházba mentem Kornival. Illetve hát a Forrásba egy előadásra. Úgy volt, hogy 16 órakor a plázában találkozunk, mászkálunk könyvesboltba, ruhaboltba, eszünk és áttogyogunk a Forrásba. Persze 15:55-kor lemondta, hogy inkább Laurával lóg, én meg ülhettem a plázában egyedül. Illetve ülhettem volna…, mert félúton jött András meg Andri. Ettünk, aztán András átvitt kocsival és… várhattam ott 1 órát egyedül. Juhé! De legalább nem kellett gyalogolnom.
Míg Korni megérkezett a Forrásba, vagy kétszer elsprintelt mellettem Klem Viktor a létrahosszú lábain. Helyfoglalás előtt várni kellett az ajtóban, így az utolsó pillanatban ültünk az 1. sor helyett a 2. sorba. Én így se láttam sok mindent, felvettem a szemüvegem, de nem sokat ért.
A darab, amit láttunk, A nagybőgő egy monodráma Klem Viktorral. Már láttam egyszer Pesten 2016-ban, de most mintha egy totál más előadást láttam volna. Az látszott rajta, hogy már jól átrágott szerep, sőt, azt is gondolom, hogy már többféleképpen is el tudja játszani, plusz jelentést adva az eredetihez. Míg korábban azt éreztem, hogy egy fiatal fickó beszél, aki, hiába van elkeseredve, még csak most kezdi az életét és még bármi lehet, most jobban éreztem a belefásult öreg bőgőst aki már semmire se vár és nem is nagyon lesz semmi se. Egyre inkább érzem, hogy el kellene olvasni az eredeti színművet, kíváncsi vagyok, olvasva mit mondana.
A közönség fogalmam sincs, ki volt, gyanítom, nagy százalékban voltak ismerősök, barátok, családtagok a sorokban, hiszen a színész eredetileg egri. Mindenesetre a mögöttünk lévő sorban udvariasan végigröhögték az első negyed órát… Amúgy a darab inkább ironikus, semmiképpen sem olyan, hogy visítva kelljen MINDENEN röhögni. Rohadtul idegesítő volt!
A színpad annyira minimál volt, hogy már szinte nem is színpad volt; teljesen elveszítette a színházhangulatát maga a terem, a színpad és a nem létező kellékek. Nyilván valahol minimálnak is kell lennie, de szerintem ennyire nem.
Amúgy tetszett és színházmániás gyerekemnek is tetszett, bár volt, hogy majdnem bekaptam a bőgőt, akkorákat ásítoztam.
Mindenesetre életben hazaértünk.
Andri, némi tervezgetés után ma levágatta az összes haját. Egy képet küldött, még mikor a plázában voltam, aztán 10 perc múlva felbukkant életnagyságban. Kicsit furcsa, de nekem nagyon tetszik, mindenki más szörnyűlködik. Eszti szerint „megtette, tehát bátor és van önbizalma. A többi nem számít.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése