Reggel 9-re kellett mennem üzemorvoshoz, de előtte még valami munkaügyi papírmunkát kellett intéznem 8-kor a buszállomásnál, ezért nem volt értelme itthonról indulni 10 perccel Andrásék után, hanem bementem velük 7-re és vártam 1 órát… Ja, sokkal jobban megérte…
Kitett a Spár előtt és valamiért azt gondoltam, az átalakított bolt első, kipultozott részének az a célja, hogy akik a buszra várnak, igyanak egy kávét, egyenek egy péksütit, de nem…, csak van egy pult, ahol lehet hidegtál-cuccokat venni és ennyi. Se egy asztal, se semmi… Gondolom, nem engedték a konkurenciák: a buszvárói kávézók és Fornettisek, hogy a Spár egy fedett, asztalos reggelizőt nyisson, tuti, kihalt volna mindegyik. Vagy nem tudom, engedték-e volna vagy sem, de az ötlet csak bennem fogalmazódott meg, másnak nem volt érdeke. Ettől még bementem az agyonzsúfolt boltba –, amióta átépítették (és a totálfölösleges pult miatt levágták majdnem a felét) képtelenség normálisan vásárolni ott. Mindenesetre nagy nehezen választottam két fánkot.
Aztán átmentem a papírmunkát intézni a szomszéd épületbe, ahol valamiért az ajtón belül az történik, hogy az ember összemegy 2 cm-esre és legszívesebben felszívódna a kövezet közti sáros betonba és erre a „bárcsak megdöglenék”-érzésre még rápakolnak egy-két lapáttal, pl. azzal, hogy nem engednek be a folyosóra, csak az előtérbe. Az ember bekommandózik az izom-bejáratiajtón, aztán egy másik üvegajtón és megáll huszadmagával egy liftnyi helyen, mert a folyosóra – ahol elférne, leülhetne, lepakolhatna és várhatná, hogy az ajtók mögé hívják –, csak 8 óra 00 perc 00 másodperc 00 „gyorsmásodperc’” (ahogy valamelyik gyerek mondta a tizedmásodpercet) pillanatában nyílik az ajtó. Nem tudom, ennek mi az oka; elvileg az, hogy „akkor van a nyitási idő”, ami jó nagy hülyeség, ha nem ürügy, mert a dolgozók már rég ott pakolásznak, mire a portás, aki már fél órája le-följárkál, kinyithatja az ajtót. Ha meg ürügy, akkor pláne nem értem. Kicsit úgy érzem, mintha alázás lenne. Nem mintha nem aláznának meg odabenn, az irodákban is…
Habár nekem – a stresszen kívül – egyelőre jó tapasztalataim voltak ezek mögött az ajtók mögött. Most is egy nagyon szimpatikus nővel kellett beszélnem. Annyira kedves volt, hogy komolyan, még büszke voltam magamra, hogy megléptem ezt a munkadolgot… A papírmunkát gyorsan elintéztük, én lényegében csak aláírtam, ő dolgozott igazán. Azt mondta, szerinte jár kedvezmény a helyi bérletre is a karikás papírommal, de azóta se kérdeztem meg.
Ezután lesétáltam a dokihoz. Útközben rápillantottam a színház kitáblázott műsorára és meglepetten láttam, hogy ma lesz egy előadás a Dobó-bérleteseknek, az Isten rabjai. Felhívtam Kornit, hogy tud-e róla, nem tudott, de mivel nála volt a jegy, így elment. Természetesen imádta, természetesen szerepelt benne a kedvenc színésze.
Szóval – folytatván a napom –, lekommandóztam az üzemorvos rendelőjéhez és mivel semmi kiírás nem volt, némi utcán való téblábolás után benyitottam. Már többen is voltak, de elég hamar sorra kerültem. Meglepett, pedig nem kellett volna, hogy a valódi probléma az, hogy bírni fogom-e a beutazást. Elméletileg igen, gyakorlatilag vergődés lesz…, ezt gondolom. 8-tól 12-ig fogok dolgozni, András 7-kor bedob, 1 órát várok, hazafelé pedig gyalogolok a hegyen. Vagy (/és) veszek egy helyijárat bérletet és várok 14 vagy 16 óráig, míg végez, valahol a városban (és valahogy így lesz akkor is, amikor a hírek beigazolódnak és átköltözünk a vasúthoz). Egyik opció rosszabb, mint a másik, de egyik sem annyira rossz, mint amit az orvos mondott: „ő most ráírja az okét, de gondoljam meg a bedolgozást”. Nos, hát, mivel pont azért kezdek el dolgozni, hogy ne legyek otthon, azt hiszem, ez az opció hamvába halt. De azért az ideget belém rakta.
Vizsgálat után átsétáltam a Lipótiba; kifli, kávé, könyv (lásd lejjebb).
Kifli után elsétáltam művházig és vettem két jegyet a holnapi Nagybőgő előadásra. 1500 Ft volt darabja.
Miközben totyogtam végig a Széchenyin, rám csörgött a Humános ügyintéző, hogy nem hétfőn kezdek, hanem szerdán, de már az új helyen. Előtte oda kell mennem, a hegytetőre, szerződésírás és tűzvédelmi szoptatás után átvisznek a vasúthoz, ahol kb. 2 órát dolgozgatunk. Hazafelé kiderült, hogy nem is történhetett volna ennél jobb, hiszen Andrásnak hétfőn mennie kell Berekbe és nem tudna bevinni.
Érdekes dolgot mondott az üzemorvos! Nem nagyon vizsgált meg, csak meghallgatott, mondtam, hogy reszel a tüdőm. Kérdezte, szedek-e vízhajtót, mondtam, hogy úgy beszéltük a Gokiban, hogy amikor úgy látom, hogy nagyon dagad a lábam, beveszek egyet, de rendszeresen nem. Erre azt mondta, hogy lehet, segítene a szörcsögésben is. Természetesen kipróbáltam egy nap, mikor végigrecsegtem az éjszakát. Sokkal kevesebbet pisiltem, mint mikor be van dagadva a lábam és nem vettem észre a szörcsögés enyhülését se, de talán elsőre nem is kellene látványos változást látnom. Vagy csak annyira bízni akarok benne, hogy valami segít...
Főztem Susi és Tekergő-féle húsgombócos spagettit. Nem először már, most ezzel a recepttel. Sokkal jobban szeretem, mint a rendes spagettit (talán mert van benne hús).
Benyák Zoltán: Az utolsó emberig: Imádok BZ-t olvasni…, de nem sokszor merek. Ez az igazság. Elképesztő látomásai vannak az írónak –, minden Benyák-regény értékelésekor használom ezt a szót: „látomás, vízió”, mert ezt érzem minden könyvét olvasva. Egy olyan világba visz el merít bele nyakig a szerző, amiben még lélegezni is másképpen kell…, de mindenképpen máshogy kell látni, hallani és érezni.
Ha megfilmesíteném, úgy képzelném el az egészet, hogy a részek végén a teremtett világ összeomlik, önmagába roskad, elporlik, hogy egy újabb és egy újabb világ épüljön fel… - ami persze hasonlóan szürreális agyzuhanás.
A másik zsenialitása a könyvnek a különféle stílusok. A Sötét hasíték pl. Sherlock Holmes Sin cityben –, ha lehetne ezt mondani: a kedvenc részem, de nem, mert mindegyik az.
Kb. a 288. oldalon sejteni kezdtem a végkifejletet és a cím jelentését, de mégis nagyot ütött először az utolsó részben a csavar, majd az utolsó pár oldalon lévő „még egy lapát csavar” - de már ez is spoiler és ennél a könyvnél vétek bármit elspoilerezni.
Eddig az író 3 könyvét olvastam – évi 1 könyvet bír el a lelkem – Moskát Anita-effektus –, de eddig ez volt a legjobb! - - - Viszont ehhez volt a legkevésbé kedvem, bevallom: a cím és a borító miatt. A cím persze – utólag – illik a könyvhöz, de ez a borító (és hát nagyjából mindegyik BZ-borító eddig) kiborító…, hehe…, szóval nekem nem tetszik és nem rugdos bele a könyvbe, és, ami talán a legrosszabb, hogy nem is semleges, hanem a rosszabbfajta. Meh… Pedig a könyv TÉNYLEG zseniális!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése