András tegnap hajnalban átment Berekbe a vízóracsere miatt, és ha már a környéken járt (66 km), átgurult Ladányba is.
Én itthon töltöm a munka előtti utolsó két napomat, pedig már mennék dolgozni… Szuper idő van, kiteregettem az udvarra és közben a szomszéd érdekes almafáját fényképeztem. Tök jó, hogy az egyik fele majdnem teljesen kopasz, a másik meg tele van almával és hogy levél is alig lengedez rajta!
Ma bementem a tüdőgondozóba a tüdőszűrés eredménye miatt. Az orvos szerint folt van a tüdőben, beküldött CT-re. Szerencsére nem kell hónapokig várni és sikerült délutánra időpontot foglalni. Tudom, hogy semmit nem fog találni (nyilván rákot keres), de azért belémrakta az ideget.
Hazafelé Andrással jöttem, szerencsére egyik gyerek se csatlakozott, mert tuti, végigvisítozták volna az utat. Mivel Berekben nincs zöldhulladék-szállítás – legalábbis nekünk nincs –, András zsákokba gyömöszölve hazahozta a lehullott faleveleket a komposztba. És áttelepített vagy huszonöt poloskacsaládot… De komolyan, mindenféle volt hatkilós nagypapától körömnyi kisbabáig. Nekem is zabszem volt a fenekemben végig, de szerencsére látótávolságon belül nem közelített egyik se felém. De hogy ezek az átkozottak még repülni is tudnak…!
Sütöttem tegnap gombóc fasírtot. Most 12 percig sütöttem letakarva, nem lett nyers és szét se égett. De sok volt bele a paprika, a fokhagyma, amúgy finom volt. Borsófőzelékkel ettük, amibe beleborult a cukor, mert azt gondoltam, tudok szórni az üvegből és nem kell hozzá kanál.
Jó ideje tervezek már almás kekszes sütit is sütni, most végre van almánk hozzá. Mikor először sütöttem, valahogy finomabbnak tűnt, szerintem most sok lett rá a tészta. Elég hamar ki is száradt, pedig ennek az lenne a lényege, hogy az alma átnedvesíti a kekszet meg a tésztát. De ez nem nedvesítette át. Lehet, a dió volt benne sok, korábban talán nem is tettem bele, de biztos, hogy nem ennyit. Most anyóstól kaptunk több kilót, így mindenbe teszek egy nagy marékkal, de ebbe lehet, elég lett volna egy kisebb marékkal is. (Az eredeti Youtube-os receptet valamiért kitörölték, helyette találtam ezt, de mivel nem írtam fel, mi kell hozzá, angolul meg nem tudok, ezért ezt a sütit se fogom soha többé sütni.)
Még mindig a Molyról (vagy a gyerekeimtől) tájékozódom az új zenékről (amik rendszerint többévesek, mire hozzám eljutnak), néha találok egészen elképesztő dolgokat. Pl. egy zenekart, amiben Pap Szabi, Frenk és Beck Zoli tesója, aki László, de Zazának becézik zenél és Baksa-Soós Attila énekel. 1 lemezük van és szerintem ilyen haverzenekar, kuriózumfellépésekkel, de tavaly februárban kijött egy klipjük, amiben Péterfy Bori szerepel. Nem énekel, színészkedik. Miatta is, meg egyébként is nagyon klassz a dal és az egész lemez is nagyon rendben van.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése