Nem nagyon változott Korni bokája, de azért ment ma iskolába. Így is 1 napot el kellett szülőiznem a tegnap miatt. Reggeli kávé közben ráírtam Eszterre, hogy mizu van vele, ő visszaírt, hogy tudom-e, hogy Korni orvost kergelészik a suliban, annyira fáj a lába. Kereste az iskolaorvost, de az nincs benn ma, aztán azon tanakodott, hogy vajon el tud-e sántikálni a gyerekorvoshoz (vagy elbuszozni, mert az neki ingyen van). De fel nem hívott volna…, végül nekem sikerült elérnem két óra közt. Megbeszéltük, hogy rákérdezek a gyerekorvosra, mit csináljunk, mert András szerint hozzá fölösleges menni, beküldene a sürgősségire. A gyerekorvos nem is volt elérhető, helyettesítették, az pedig - - - beküldött sürgősségire. Úgyhogy bebuszoztam Egerbe, felszedtem Kornit és mentünk a sürgősségire. Szerencsére sehol sem kellett órákat várni: gyorsan bejutottunk az orvoshoz, onnan a röntgenbe és vissza az orvoshoz, aki zúzódást állapított meg és pihenést, bár csak a tesi órákon, egyébként mehet iskolába. A tesi tanár amúgy nem fogadta el a papírt igazolásként… Kellene Korninak valami sport, ami rendszerezi a mozgását, mert nem állapot, hogy esik-bukik állandóan!
Miután elintéztem Kornit, mentem az eredeti dolgomra a plázába. A legfontosabb volt utána érdeklődni az OTP-ben a CSOK-nak, valamint venni egy zárható, fedeles tálcát holnapra a sütinek. Az OTP-t klasszul elmondta az ügyintéző, sikerült mindent megkérdeznem, megértenem, felírnom, a továbbiak András dolga. Aztán mákom volt a Pepcoban is, mert találtam pont olyan tálcát, amilyet kinéztem.
Ezek után András felszedett és átvitt a könyvtárba, mert az utolsó nap volt, míg féláron be lehetett iratkozni a Könyvtári Napok miatt. Így is drágább volt, mint amire számítottam.
Terveim szerint a pláza előtt, még otthon megsütöttem volna holnapra a sütit. Hetekkel ezelőtt kitaláltam, hogy sütök piskótát, megtöltöm sütőtökös mascarpone-val, leszóróm egérkakival és elnevezem „gabonaviperás mardekárszeletnek”, aztán nézem, hogy melyiknek esik le a poén. De közben kiderült, hogy eredetileg ez egy húsféleség („gabonaviperás mardekárszelet székházburgonyával”) és más problémák is felvetődtek. Egyrészt, mivel Kornit kellett kórházba kísérgetnem, így délelőtt helyett estére maradt a sütés, másrészt vettem a Pepcoban egy „szuper” magasabb falú tepsit, amiről itthon kiderült, hogy görbe, úgyhogy csodálatos lett benne a piskóta. Andrással kínlódtunk, hogy nagyjából egyforma legyen a piskóta meg a krém réteg, ami szintén nem lett olyan finom, mint először. Közben összekínlódtam két tepsi kekszet is, vagyis 3 és fél óra alatt sikerült életem két legszarabb sütijét abszolválnom.
gabonaviperás mardekárszelet
A suliban diáknap előtti before-party van, úgy volt, hogy Andri is megy és Tomi itt alszik, de a szülei nem engedték. Andri megsértődött és nem ment a partyra se. Mondjuk, nem bánom, mert az afterpartyra viszont fog. Oda viszont Korni is ment volna, de Laura mással ment, csatlakozni meg ugyebár „nem lehet”, mert milyen már az, hogy egy embernek két barátnője van, akik nem barátok, de együtt lógnak… Istenem… 14 éves problémák. Helyette ő is duzzogott itthon.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése