Pénteken a suliban diáknap, diákigazgató-választás lesz. Addig korteskednek: „szavazz Levire!”. Instagramon indítottak megosztós nyereményjátékokat, én nyertem az egyiket, egy 5e Ft-os H&M-es utalványt. Túlzottan nem örültek neki, hogy egy D-s nyerte, mert az volt a lényeg, hogy ne az osztályból vigye el valaki, bár nekem ezt Andri utólag mondta, utána már nem is játszottam. Ezt meg ráfogtuk, hogy Korni nyerte. De amúgy rajta kívül nekem nem mondta senki, szóval vagy Andri találta ki, vagy rajta verték le. Vagy lehet, egyetlen ember említette, ő meg magára vette…
Korni sétált a vár mellett a lépcsőn és kibicsaklott a bokája, le is gurult állítólag pár fokot. Este már fájt, reggelre bedagadt a bokája. Nem tudott ráállni, amikor próbálta, nyüszített, ezért – már megint – itthon maradt. Egész nap feküdt, borogattuk, még büdös ecetes borogatást is csavartam rá. Kicsit javult, de nem nagyon tudtam mit csinálni vele. Valami történt vele 6 éve vagy alapból is gyenge volt, lehet, a bokája, de ez nem állapot, hogy kéthavonta kitöri...
Jean Mattern: Szeptember: Furcsa volt ez a könyv, mert igazából nem nagyon lehet tudni, miről is akar szólni. Akar szólni valamiről, amiről az író írni akar, de közben meg mégse arról, mert volt annál fontosabb is, amiről meg igazából nem tud… Úgyhogy kapunk egy rövidke könyvet arról, amit tulajdonképpen mindenki tud, és egy vékony vonalat benne arról, ami kb. meg sem történt.
A háttér ugyebár egy nagyon különleges olimpia: a németek, a csúfos Hitleres kamuolimpia után kb. 30 évvel először rendezhetik meg a játékokat és mivel őket is, nem csak a zsidókat földig nyomja a múlt terhe, meg akarják mutatni, hogy ők egy kedves, szerető nép, akik kedvesek, szeretik egymást, szeretnek enni, inni, bulizni és szeretik vendégül látni az embereket és szórakoztatni és képesek boldogságot adni és szeretetet és békét. Nem akarnak főnökösködve mindenkit ellenőrizgetni, bizalmatlannak tűnni, ezért a szedett-vedett biztonsági rendszeren bejut egy palesztin terroristacsoport és túszul ejt 14 izraeli embert. Az eseményeket pillanatról pillanatra adja az összes tévécsatorna, így az egész világ együtt örül, amikor jön a hír, hogy a terroristákat elfogták és a túszok épségben vannak. - - - Aztán reggel kiderül, hogy mégse. Az olimpia folytatódik, versenyezgetnek, kapják az aranyakat, miközben az író utánamegy a dolgoknak és kiderül, hogy gond volt a biztonsággal, a rendőröket nem szerelték fel, nem kaptak kiképzést és totál fejetlenség van. - - - Ennyi. Az ügynek nincs eredménye, csak a torkunkat szorítják az érzelmek, mert nincs feloldás, nincs katarzis, legszívesebben párszor az asztalhoz csapkodnád a könyvet, de nem lehet, mert könyvtári.
És aztán ott van a másik szál, mikor a családapa-író rájön, hogy meleg. Erről se tudok sokat, csak Nádasdy Ádám Világtalálkozós interjúja alapján gondolom, hogy jól el lehet szötyörögni melegként családapaként, de közben érezni, hogy valami nem oké…, itt semmi ilyesmi nem volt, legalábbis nem ír ilyesmiről, egyszerűen jött a csávó és írónk leizzadt. Végigmennek az Alkonyat című könyv első 50 oldalán, majd végre, levetkőzve minden gátlást érzelmileg és fizikailag is összejönnek, lényegében letojva, ki mit gondol róluk – főleg, hogy senki semmit, mert mindenki a túszdrámával van elfoglalva és ahogy láttam, mindenki tudja és tolerálja a másik srác melegségét. És aztán a srác lelép, Írónk pedig ott marad egyedül az érzelmeivel, a kérdéseivel, a vágyaival. Pf… dobjunk még rá egy drámát, nem volt elég az eddigi…
Mindezektől függetlenül nem bánom, hogy elolvastam, többek között, mert nem tudtam semmit erről az olimpiáról, de lehetett volna kétszer ennyi oldal kicsit jobban kibontva a kapcsolat is. Mert bennem is az a kérdés fogalmazódott meg, ami TR75-ben: „oké, és?”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése