2022. november 29., kedd

2022. október 10.

Szombaton átgurultunk a Tescoba. Csak Korni volt velünk, beugrott Andrással a H&M-be, míg én a Tescoban néztem szét a ruhák között. Egyszer csak felbukkant Aletta Gabival, Alidával és a kicsivel. Míg mi informálódtunk egymásról, csatlakoztak Andrásék is. Amint Korni feltűnt, megváltozott a légkör… Igazából nagyon furcsa pillanat volt: megható, de zavarba ejtő is. Aletta mondta, hogy Alida már nagyon találkozni akart Kornival, annyit hallotta a nevét, de nem emlékezett már rá, még nagyon kicsi volt, mikor együtt játszottak. 4 év telt el azóta, de egyetlen fontos esemény sincs, ahol ne emlékezne Alcsira Korni. Pár hónapja fényképeket nyomtattatott róla, meg beszéltük, hogy mostanában felvételizne középiskolába, nyilvánvalóan oda, ahová ő. Korni szerint orvos lenne nagy korában. Kíváncsi vagyok, más lenne-e Korni, ha élne Alcsi. Abban biztos vagyok, hogy barátok lennének –, mert most is azok.
Volt itt egy fickó felmérni a helyszínt a fűtés beállításához. Ő a második, akit hívtunk, de ez se teljesen komplett: teljesen katyvasz méreteket adott meg, pl., hogy a két kisszobába ugyanakkora radiátort vegyünk, mint a hatalmas, nyitott nappali-konyhába. Eleve be se fér az ablak alá. Ha ezt egy olyan emberrel veteti meg, aki fikarcnyit se ért hozzá és mondjuk, nem is foglalkozik vele, mert bízik a mesterben, rohadtul megszívatja! Még jó, hogy Andrásnak feltűnt! Elvileg 10e Ft-ba került ez a szarakodás…, rohadtul elegem van, hogy ebben az országban csak milliókat elkéregető kontár nagyképű dilettánsok dolgoznak!
Bíró Szabolcs: Sub Rosa: Szabolcs direkt figyelmeztetett, hogy ezt ne úgy olvassam, mint az elmúlt 10 évben írt regényeit, mert nagyot fogok csalódni. Úgyhogy nem úgy olvastam… és nem csalódtam.
Az író 2012-ben
Nagyon sajnálom, hogy Szabolcs a történelmi regények felé fordult (amúgy nem sajnálom kicsit se), mert szerintem a mágikus realista krimiben is kiválót tudott volna alkotni. Sőt, igazából kicsit meg is mutatta, hogy tényleg tud, mégpedig az Elveszett csillagok című regényében, amit én 2017-ben lecsillagoztam a Molyon a föld alá, azóta meg kétszer elolvastam… (másodjára jobban tetszett, de azt gondolom, tudna ennél jobbat is; mondjuk a 2 csillag szemétség akkor is! Igazából már elsőre azt gondoltam, hogy sokkal jobban meg tudta volna írni, ezért csalódásilag lecsillagoztam.
A Sub Rosa íródott a Non Nobis előtt, egy többrészes, többrétű, davincsi-kód-szerű regény-útinapló, (mert amúgy ki gondolta Bíró Szabolcsról, hogy ír egy könyvet oszjóvan?) aminek ez az egy része és egy hozzátoldott rövidke útinapló készült el. Sajnos…
Nyilván vannak benne hibák, hiányosságok: a regény eleje inkább turistacsalogató Prága-reklám, mint helyszínbemutatás, a 8. fejezetig nem nagyon történik semmi, később is elég sok kérdőjel maradt bennem (Mi van Tamarával? Miért éppen őt vitte el a kicsoda? Miért gyilkolászott az izé?) és van benne pár vicces kifejezés (antiszimpatikus küldönc), szóval pontosan olyan, mint egy olyan kezdő író első regénye, akiről lehet tudni, hogy egyszer valami baromi nagyot fog alkotni! Az alaptörténet nagyon izgalmas, a kalandok jók, a szereplők érdekesek, a könyv végi csattanó csattan (bár szerintem elég nyilvánvaló, de aki nem nyomoz, hanem csak olvas, az meglepődik) és persze zseni a humora! Akinek tetszett az Elveszett csillagok és „érdekli a piszkozat”, azt bátorítok, hogy olvassa el! Aki meg szereti Szabit, annak egyenesen kötelező.

Nincsenek megjegyzések: