Még mindig nem alszom semmit a hasfájástól. Az az érdekes, hogy ha csak eldőlök nappal pihenni, akkor nem fáj, de ha este lefekszem rendesen aludni, azonnal kezdődik. Gondoltam rá, hogy amikor eldőlök, akkor a felpockolt takaró tetejére szoktam, éjjel pedig a lapos párnára és ez lehet az oka, ezért éjjel a fejem alá hajtogattam a takarót. Kicsit jobb volt. De, hogy még rásegítsek, ma egész nap nem ittam kávét.
Tegnap éjjel itt aludt Laura, még délelőtt visszabuszoztak Egerbe, nem tudnak itt mit csinálni. A fák alatt kutyával sétálni nem kaland (vagyis azt gondolják, nem az), ezért bemennek a városba és mászkálnak ott, meg beülnek a parkba. Az biztos sokkal szórakoztatóbb, lesni a hajléktalanokat. Este 20:30-kor kellett volna jönnie hazafelé, de elmondása szerint evett egy fánkot és olyan rosszul lett, hogy nem mert felszállni a buszra, mert félt, hogy hányni fog. Ezért megvárta a következőt, ami 22:40-kor jött. Egyedül ücsörgött 2 órahosszát a buszváróban. Mondtam neki, hogy 10 perc lett volna kitakarítani a lehányt buszt…, nézze az arányokat!
Andri befejezte a munkát a mónosi önkormányzatnál. Augusztusra elvileg nem mehetett, más embereket kell foglalkoztatniuk, de annyira nem is bánta. Élete első saját fizetéséből vett egy cipőt meg vagy kétszer elment „koncertre” – amúgy diszkóba – a Bolykiba. DJ-k meg repperek koncerteznek a völgyben, ez a XXI. századi diszkó.
Valami érdekes történt a zuhannyal: a tetején lévő zuhanyfej két fokozatos: vagy csak a belső részéből folyik a víz, vagy az egész tányérból. Ezt eddig nem tudtam…, most derült ki, hogy a külső részből nem folyik, csak a belsőből. Semmit nem találtam, ahol esetleg valaki elállította volna, úgyhogy sanszos, hogy inkább elromlott. Csak furcsa, hogy nem összevissza nem folyik, csak a külső lyukakból, mintha át lenne állítva, hogy csak belülről folyjon. András se érti, bár ő nem is használja, csak én meg a kölykök, hajmosáshoz.
Apaduma: nézzük a Híradót, bűntény, folyik a vér, szokás szerint. „a nő arcát kitakarva mutathatjuk” – mondja, és kikockázva torzítják el a képet. Mire András: - Ismerős, a Mine Craftban láttam...
Fekete István: Tüskevár: Márciusban Fekete István-maratont tartottam, 3 könyvet is elolvastam tőle, de eszembe se jutott, hogy a Tüskevárt elővegyem. Illetve eszembe jutott, de gyorsan el is vetettem az ötletet. Igazából, szerintem a film miatt. Emlékszem, gyerekkoromban a Tüskevár és a Téli berek is megvolt nekünk, szinte érintetlenül ácsorgott a sárga könyvesszekrényben, és inkább hatszor elkezdtem a Kelét, mint egyszer elővettem volna bármelyiket a kettő közül. A film miatt. Mert a régi, fekete-fehér film, amit többször is lejátszottak az egyetlen tévéadón, annyira dögunalmas volt, hogy azt gondoltam, a könyv ennél csak rosszabb lehet.
És valóban, ha a film nem tetszett, akkor ezt tuti, gyűlöltem volna, úgyhogy szerencse, hogy soha nem kezdtem bele gyerekként. Most, 40 évesen a „Műfajszédelgő könyvklub” jóvoltából így legalább ennél nem rosszabb tapasztalattal fogtam hozzá.
Érdekes könyv, mert szerettem olvasni, de mégsem tetszett. Fekete István írásmódja teljesen ez a lelassulós, odafigyelős komfortolvasás, ahogy a mondatokat megfogalmazza, ahogy láttatja, amit láttatni akar, élvezet olvasni. Egy-egy madár, természeti jelenség, vagy a nádas leírása soha nem unalmas, soha nem dagályos, nincs benne fölösleges rész, vagy olyan, ami ne jelenne meg az olvasó szeme előtt. De közben meg így nem tudom hová tenni a „történetet”, az emberek jönnek-mennek, csinálnak ezt-azt, sőt, ugyanazt többször is, van velük ilyen-olyan.
A két kisfiú nevét folyamatosan összekevertem, még most is, amikor visszamesélem sem vagyok benne biztos, melyik melyik. A regény elején Tutajos, aki a főszereplő, egy városi fiú, aki a faluról álmodik, lemegy nyaralni a… ööö… valami rokonhoz, aki sokkal szabadabban neveli, mint otthon a szülei, konkrétan behajítja egy vízi remetéhez. Persze Tutajos imádja ezt, bámulatos (de nem hihetetlen) gyorsan tanul – főleg a hibáiból –, horgászik, fát hord, halat főz, csónakozgat, fürdik, kirándul egész nap, még egy vihar is elkapja. Buli az egész, még ha az öreg Matula hasznos munkának, tanulásnak próbálja is beállítani. Aztán a regény második felében megérkezik a haverja, Bütyök…, és basszus leírja újra a regény elejét, csak most Bütyökkel: ő is megtanul horgászni, tüzet rakni, fát vágni meg evezni, őt is elkapja a vihar. Ezek után… szegény Tutajos hetekre (hónapokra? totál nem értettem az időkezelést) halálosan megbetegszik (második kényszerpihenő), fekszik az ágyban meg nyögdös, meg próbál meggyógyulni, ami végül sikerül is neki. Közben Bütyök elkezd dolgozni meg csajozni. Csak úgy fél vállról említve, merthogy amúgy nem ő a főszereplő, vagy mittudomén. Utána még vakaróznak valamit a nádasban, Bütyökkel is történik egy kis baleset, mert miért ne, aztán vége a nyárnak és mennek iskolába, olyan ígérettel, hogy télen visszajönnek – és Fekete István megírhatja a Téli bereket. (Szerintem a tüskevár az a Koppányi aga testamentumában a kis sziget, bár a kibeszélőn senki nem gondolta így rajtam kívül.)
Kicsit úgy érzem, ez a könyv Fekete István ars poetikája. Mindent megír: iskola, barátság, háborúk, gazdaság, házasság, remeteélet, természet, állatvédelem…, mindenről van itt 1-1 fontos gondolat. És mellé egy (számomra) szedett-vedett, összevissza történet, mert nem is az a lényeg, hogy Tutajossal mi történik, hanem az, hogy mi van Fekete István lelkében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése