Hajnalban 2-kor és 4-kor is arra ébredtem, hogy iszonyúan fáj a fejem. Nem értem, mi ez… Rendszerint akkor szokott fájni a fejem ennyire, amikor kifáradok, de alvás közben nem igazán szoktam kifáradni.
Sikerült Andrást elcsalnom a bélapátfalvai Fantázia pékségbe. A szokásos túrós levelest vettem; elég undorító volt, hogy a pult dugig volt porcukrot zabáló darazsakkal. Megálltunk az új fagyizónál. Vettem egy Velencei álom nevűt – felejthető és egy Tiramisut – nagyon finom, kávé ízű és nagy darabos piskóta van benne. Korni narancsszörbetet kért.
Sajnos semmi árnyék és csak egy kényelmetlen, alacsony pad van ott, nem túl vendég-kompatibilis.
Találtam 3 db kullancsot Kicsicicában, 1-et pedig Cikóban, de ezek nem normális, nagyseggű kullancsok – el se férne a kicsiben annyi –, hanem aprók. Még sosem láttam ilyet. Nem „kezdők”, vagyis nem az van, hogy időben elkapom, hogy ne szívja meg magát és azért picik, hanem teljesen máshogy néznek ki. Csipesszel nagyon könnyű kicsavarni őket, de idegesít, hogy honnan szedik őket.
András szerint szeptembertől már a 4-6-8-osokat is mérik kompetenciateszttel, ráadásul kétszer. Tavaly 1 hónapot vett el az életéből és soha nem működött semmi, Andrinak például kétszer kellett megírnia, mert félúton megszakadt a net. Most ezt komolyan gondolják…? Szerintem ez a tanárok direkt szívatása.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése