Tegnap itt aludt Bogi. Úgy volt, hogy csillagokat néznek, de leesett állal álltam a szobájuk előtt 23 órakor, hogy már alszanak … Ma Korni beteg is lett, 38,5 fokos láza van. Szerencsére Bogi jól van.
Csináltam Kálci-féle kakaóscsigát és tökéletes lett volna, ha nem áll be az agyam arra, hogy nem pazarlunk! Ugyanis 15 db csigát írt a receptben, nekem pedig 20 lett, a maradék 5-öt pedig belegyömöszöltem a helyekre a tepsibe. Nem kellett volna, mert összekeltek és összesültek, kimásztak a tepsiből és rondák lettek. Ha nem pakolom meg nyakig, akkor a 15 db pontosan úgy kel és sül meg, hogy csodálatos, szabályos lesz az egész. Már a sütés elején brutális kakaóillata volt és valóban, erről a kalácsról csöpög a kakaó! A sütés végén rá kellett locsolni 2 dl tejszínt, én 1 dl-t is alig mertem, nem igazán szívta be azt se. Elképesztően finom, tömény, édes, nem keserűkakaó-ízű kalács.
Ilyen ronda lett a tepsiben; ha nem teszem hozzá az 5-öt, olyan lett volna, mint középen a nagy kerek:
Felborult, összemancsolta a tányért, de nem cseréltem ki, hogy dizájnos legyen, jóvanazúgy:
Babaduma: - Nem áll jól neked a szarkasztika.
Szabó Magda: Freskó: Szabó Magda kb. 70-80 könyvéből olvastam 9-et, nem túl jó arány. Pedig mindegyik regényt imádtam, de valahogy megrágja és kiköpi a lelkem újra és újra, ezért nehéz darálgatni. Egy Molyos kihívásra 3 SzM-könyvet kellett elolvasni és ezt hagytam szinte az utolsó pillanatra, mert annyira nem érdekelt a fülszöveg alapján.
Eddig az Őz volt a kedvenc regényem tőle – az Ajtót is imádtam, de nagyon régen olvastam és arra emlékszem, hogy nem akarom újraolvasni –, persze az Őzet se akarom… Most, a Freskó a kedvencem. Elképesztően tetszett ez a regény! Imádtam!
A regény úgy épül fel, mintha egy ház épülne – visszafelé. Látjuk a feketén füstölgő kéményt: egy nagy családot, ahol iszonyú sérelmeket táplál mindenki mindenki iránt, de főleg egy ember iránt, akivel a regény kezdődik, tehát, sejthető, hogy ő lesz a főszereplő. Annuska persze csak annyira főszereplő, hogy a végére kiderül, hogy ő az időközben (visszafelé) felépült történet-ház egyetlen épphogy épen maradt tartógerendája. Hogy az ő gyűlölete (elegevanja?) megszelídült, a szeretete pedig betonná vált és alap lehet annak, akinek alapra van szüksége.
Minden fejezetet a család más-más tagja mesél, érdekes ugyanazt a történetet ennyi szemszögből látni és kiválogatni a vélt vagy valós sérelmeket, összepuzzleozni a részeket egésszé – persze általában csak az olvasónak, a szereplőknek nem. Ahogy épül a ház, a lassan hömpölygő (nem ritkán ismétlődő) történet dagad, majd a temetés napjáig a végletekig pattintott feszültség robban az utolsó lapokon… – miközben kb. SEMMI nem történik, reggel felkelnek ebédet főznek, elmennek egy temetésre, hazamennek, 10 percet beszélgetnek és lefekszenek aludni.
Azt gondoltam, az lesz a vége, hogy semmi nem változik. Lefolyik a temetés és mindenki visszamegy oda, ahonnan jött, egy szó nélkül. És bizonyos emberek számára ez is történik. Bizonyos emberek számára pedig sarkából fordul ki a világ. Janka, Nagymama, Anzsu…, mint egy Annuska-tengelyen, átfordul az életük.
Egyszerűen imádtam a végét! Nem emlékszem, hogy valaha ennyire bőgtem volna SzM-regényen. Tuti, volt már sírós, de ekkora katarzis ritkán ért, még az ő regényeiből is. Amikor a Nagymama a temetőben megvilágosodik…, úristen, azt hittem, leesek a székről! Imádtam! És az utolsó szavak a vonatnál…
Szabó Magda iszonyúan értett az emberi lélekhez és nem tudom ezt másképpen elképzelni, csak úgy, hogy valami szívét-lelkét zsigerekig betöltő, végtelen szeretet, empátia, együttérzés volt benne minden ember iránt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése