Ma Ladányban voltunk. Szerintem anyóskám összekeverte a napokat, hétvégéket, így nem is tudta, hogy most megyünk (nem mondta, csak én gondolom), ezért – hála Istennek – nem volt negyvenfogásos lakoma, sem a szomszédban „suttyomban elkövetett” bográcsolás se miattunk. Úgyhogy végre nem úgy ültem végig a napot, hogy tömtem magamba a kaját, a sütit meg a kólát kávéval. Kis almalevest főzött, abból nyalintottam egy adagot. Kávét is csak egyet ittam, kólát pedig nem…
Megbeszéltük Misivel, hogy eladjuk neki a telket. Fogalmam sincs, mit akar vele kezdeni, de innentől nem a mi dolgunk, nem kell csak azért Ladányba mennünk, mert nyakig ér a fű a telken.
Más nem nagyon volt, Ferenc majd jön hozzánk a szabadsága alatt, elmegyünk a Büki Csillagdába. András volt ott valami tanári kiránduláson, állítólag klassz.
Hazafelé megálltunk egy gyors fűnyírásra Berekfürdőben. Mialatt ő füvet nyírt, Andri a házban nyomkodta a telefont, addig én Kornival az utca végén rohadtam a 40 fokban és a Family frost-os kocsira vártunk. Végigdöcögte az összes kis utcát, fogalmam sincs, megállt-e valahol, de vagy ¾ órát kinn evett a fene minket. Ráadásul teljesen fölöslegesen, mert nem volt 4 db-os jégkrém, csak 3 vagy 6. nem mertem hatosat venni…
Tervezzük, hogy tetőt cserélünk és eladjuk a házat. Sajnálom, mert apu építette a két kezével, de teljesen fölösleges megtartanunk és várni, hogy összedőljön, ha itt van Mónosbél. Ha a lakásban laknánk, akkor talán lenne értelme néha leköltözni, ott aludni, bográcsozni, úszkálni, de én pl. a hátam közepére kívánom az ott alvást, a strand pedig egy nyáron egyszer bőven elég. És persze nem a lakásban lakunk…
Június 29-én meghalt Böszörményi Gyula. Szegény az utóbbi időben már elég beteg volt, kórházban is volt, de mégis elindult a Könyvhétre, hogy találkozzon az olvasókkal – elmondása szerint utoljára ilyen messzire az otthonától, ilyen tömegbe. Nem ért oda, de nem miatta, elromlott a kocsi. Ezt úgy írta akkor, hogy talán egy jel volt. 2 hónappal később – számunkra hirtelen, nem tudom, a környezete vagy önmaga számára mennyire hirtelen – elment. Szinte az utolsó pillanatig dolgozott: nem soká megjelenik a következő – az utolsó – Ambrózy-könyv, hangjáték, hangoskönyv készül belőlük, rajfilmek, mesefilmek voltak tervben, a Gergő- és a Rémálom-sorozatot is újra kiadják. De…, nos, ilyen az élet. Egyik pillanatban még élsz, tervezgetsz, a másikban már nem élsz. Boldog lehet, aki úgy hal meg, hogy ennyi félbemaradt dolga marad, mert ez azt jelenti, az utolsó pillanatig élt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése