András megkezdte „hosszú és tartalmas” nyári szünetét, hazapakolt az irodából. Hozott egy még korábbi ballagási ajándékot, egy párnát, amin a tablókép van. Tudom, hogy nagyon nehéz tanároknak ballagási ajándékot választani, aminek értelme van és nem nagyon drága, de azt hiszem, ez a selyempárna megnyerte az „értelmetlen ajándékok tanároknak”-verseny fődíját. De most komolyan…, párna?! Még az sincs, hogy behajítja a szekrénybe és max. dekorációnak ott van… Mondjuk, Korni, a párna-mániás egyből lenyúlta és ott virít az ágyában.
A legutóbbi, áprilisi, semmit nem érő Gokis vizsgálat óta sem javul a helyzet az egészségemben. Jön a nyár, ami azt jelenti, hogy veknikenyér a lábam, a bal szinte állandóan, egész éjjel fuldoklok és ha éppen olyanja van, de bármilyen különleges ok nélkül kiugrik a szívem. Mivel vacakul vagyok éjjel, nem alszom semmit, ezért vacakul vagyok nappal is. Néha, amikor már nagyon kivagyok, eldőlök a takarókupac tetején és úgy ébredek 1-2 óra múlva, mint a zombik. Emellett ezer kávét iszom és ez sem segíti elő, hogy jobban legyek.
Pár napja beüzemeltük a locsolót, most minden este feltöltjük, újratöltjük a kutya kádját (amit nem loptunk). Mivel még mindig csak a talpával áll bele, kénytelenek vagyunk mi a jéghideg vízzel kergetni – és elcsodálkozni, hogy vajon miért utálja a vizet…
itt épp menekül előle
A farakás közepén talált valamit odút magának, ezért nem bunkerezi fel a garázs tövét, mint tavaly. Remélem, nem borul rá az egész farakás…
Choderlos De Laclo: Veszedelmes viszonyok (Les Liaisons dangereuses) Az író az 1800-as évek fordulóján élt, főállását tekintve tábornok volt, mellékállását tekintve viszont egy igencsak jó író, legalábbis ahogy egyetlen regénye (és nem ismert többi kisebb művei talán) bizonyítják.
Egy akkoriban szerintem eléggé jellemző műfajban, levélregényben írta meg ezt a regényt (ma váltott szemszögűként írnánk meg inkább). Féltem, hogy nem fog tetszeni ez a forma, bekorlátoz, megakaszt vagy egyszerűen csak olvashatatlanná teszi számomra, de nem így volt, sőt! Imádtam a levelezést!
A regényben a két unatkozó főszereplő azzal üti el üres és unalmas életét, hogy egymásra licitálnak, ki tud nagyobb genyóságot elkövetni teljesen ártatlan embereken. Persze mindkettőnek megvan a személyes motivációja: Valmontnak általában a(z ártatlannak tűnő) csajozás, Merteuil márkinének pedig…, ööö…, hát szintén a pasizás, és ez a két vérnyúl mindent és bármit elkövet, hogy a kiszemelt áldozat(ok) a csapdájukba essenek. Ja, meg a bosszú, mert nehogy már mindenki ne értük rajongjon, mert ha mégsem, akkor megpecsételte a sorsát...
Én egy pillanatig sem hittem, hogy Valmont érzelmeket táplált volna bárki iránt, kivéve talán Merteuilné felé valami beteges vonzalom, valami birtoklásos viszonyizé. A csaj meg nyilván megkapta, akit akart. A fiatalok…, pf, jelentéktelen bábok, fogalmuk sincs, mit miért csinálnak. Az öregek… pletykafészkek, nagy igazságok kimondói…, utólag. És a cselédek – cinkosok a pénzért, kierőszakolt hűségből vagy csak úgy, mert jó hecc. Imádtam őket!
Szóval ez egy hihetetlenül izgalmas korrajz, fantasztikus karakterekkel, egyetlen hibája van: a vége. Nem tudom, mi történt, az írót behívták harcolni vagy megunta vagy nem tudott mit kitalálni, nem tudom, de hirtelen, szélsőségesen és az előzményekhez nem méltóan zárta le a történetet.
A könyv után alig vártam, hogy megnézzem a filmet! Jó pár feldolgozás készült belőle, én az 1988-as menő színészgárdát felsorakoztató változatot néztem meg. A film szinte szóról szóra követi a könyvet. Nagyon jó a színészválasztás: különösen Glenn Close és Keanu Reeves van eltalálva, de Uma Thurman is jól hozza ezt a szexi szűz jellemet. Michelle Pfeiffert utáltam, bár őt a könyvben is…, és Valmont-t, nos nem igazán John Malkovich-nak képzeltem, szerintem ő ronda és egyáltalán nem vonzó, bár talán a megjelenés és a szöveg elég ahhoz, hogy minden nőt megkapjon, még ha úgy is néz ki valaki, mint Malkovich.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése