Tegnap délben átmentünk Egerbe, felszedtük Kornit és leadtuk Andrit Attilának. Közben beugrottunk a plázába kajálni, most rántott halat ettem, meg patisszont kukoricasalátával. Finom volt! Hátul ültünk, átugrottam a plázakönyvtárba és kivettem az új Szentesi Éva-könyvet. Elég sokáig tartott, mire iktatták…, annyi idő alatt megettem volna a kaját.
Beugrottunk a lakásba, elhoztam a tésztanyújtógépet. Azt nem tudom, mikor lesz vele tészta készítve, mert így, hogy már itt van, nem olyan fontos…
A végén még bementünk a Tescoba is, illetve oda csak András, én Kornival a H&M-be. Amit próbált, nadrágok nem voltak jók rá, de vett két leértékelt haspólót. Elég vackok. De még mindig ez a legértelmesebb ruhás bolt a környéken.
Ma is átment Egerbe és úgy jött haza, hogy volt egy plusz lyuk az egyik fülében. Mondjuk, meg volt beszélve, de azért kicsit lehidaltam, hogy egy apró lyuk meg egy ócska fülbevaló (amit lyukasztáskor belelőnek) 5e Ft. Valahol a Céhmesterek udvarában csináltatta. Egyébként fáj a füle, nem a lyuktól, hanem a belőtt füli másik oldalán lévő kapocs szúrja a fejét...
Két kotyvasztásom volt a hétvégén, az egyik szinte tökéletes lett, a másik totál bukta – nem értem, miért.
Ami tökéletes lett, az a Nyírosz, vagyis a Nyíregyházi gyros. Hasonló, mint a gyros, és a legfontosabb különbség, hogy ebben van kukorica, de az öntet és a kifli, amibe teszik is más. + nálunk most a hús is a recept szerint lett pácolva, nem a mézes-gyömbéressel, amit a rizshez szoktam sütni és nem gyrosporral, amivel Eszti szokta csinálni és Tomika például annyira szereti, hogy a szintén porral kevert joghurt-öntetet evőkanállal eszi. Ez most bagettel készült, pedig elvileg nagy kiflivel kell, de az nem volt, a bagett viszont nem fért a serpenyőbe, félbevágtam. Az öntet végtelenül egyszerű és nagyon finom; ennek nagyon örültem és a kukorica nagyon feldobta, szerintem mehetne a rendes gyrosba is. Klasszul nézett ki, mikor összeraktam, de Andrásnak konkrétan kirobbant a kezéből, mikor beleharapott. Fogalmam sincs, ezt „normális”, utcai árus-körülmények között hogy eszik, bár állítólag a gyroskifliben pont elfér. (Ja, és nyilván jóval kevesebb húst-zöldséget tesznek bele).
A bukta pedig: pár hónapja vettem ostyalapokat és nagynehezen sikerült sűrített tejet is beszereznem, ezért megpróbáltam megcsinálni gyerekkorom best of édességét: a grillázsostyát. Egész életemben büszke voltam rá, hogy a nagyon sok mindenkinek nehezen kivitelezhető égetett cukrot, karamellát tökéletesre meg tudom csinálni – az esetek 99%-ában. Ez volt a helyzet Egerben, azon a tűzhelyen, ami ott volt. De itt és most, ezen a tűzhelyen egyik lángon sem sikerült megcsinálnom. Valamiért nem olvadni kezdett a cukor, hanem összeállt kockába… Talán kicsi volt a láng, hideg a lábas, de nagyobb lángon sem engedelmeskedett. A végén már András kínlódott vele, de neki sem sikerült megolvasztania a tömbbe összeállt cukrot. Hogy a lánggal, a lábassal, vagy a cukorral volt-e baj, fogalmam sincs... Kidobtam.
Francine Rivers: Félelem nélkül (A kegyelem vonala - Mária): Amikor az #egyhónapegykiadó-kihívásban a Harmat kiadó került sorra, elég egyértelmű volt, hogy Francine Rivers-t fogok olvasni. 2012 körül nagy kedvencem volt, különösen ez a két sorozat: A bátorság fiai és A kegyelem vonala. Mostanában már nem olvasok keresztény könyveket, úgyhogy mondhatni, örültem, hogy feleleveníthettem a régi szép időket. Először egy random könyvet akartam tőle elolvasni, de aztán úgy éreztem, folytatnom kellene a megkezdett sorozatot. És úgy gondoltam, a két utolsó közül választok (Szilász vagy Mária), szóval ez lett a nyertes.
2012 már régen volt, azóta elég sok könyvet olvastam, mindenféle zsánerben mindenféle írótól, jót is rosszabbat is –, úgy gondolom, az ember így tanul meg olvasni. Átlátja, mik a hibák, hiányosságok és mik az értékek bizonyos könyvekben –, természetesen saját ízléshez viszonyítva.
A Félelem nélkül egy tipikusan „Rivers-könyv”, egy keresztény ponyva, egy bibliai alapú, nagyon könnyen emészthető, igazából faék egyszerűségű történet. Az utóbbi a gyengesége, az előbbi az erőssége ezeknek a regényeknek: valóban, még sosem láttam írót, aki ennyire értette volna a Bibliát, aki ennyire egyként értelmezte volna az Ó- és az Újszövetséget.
Azt gondolom, Mária valóban ilyen volt: egy olyan anya, aki tudta, hogy gyermeke más, mint a többi, de mégis egy végtelenül eltévedt ember. Mint akkoriban szinte mindenki, ő is félreértette a próféciát: Jézust, mint politikai vezetőt képzelték el, mint harcost, aki karddal vet véget a szenvedésnek. Kevesen értették, miért kellett ilyen brutálisan és ilyen hirtelen meghalnia. Mária sem értette… A későbbiek ismeretében rohadtul idegesítő volt szegény csaj! Ahogy elveszítette Józsefet (akit helyesen a család szellemi vezetőjeként is jellemzett FR), kicsúszott a lába alól a talaj és nagyjából hisztizni kezdett, hogy Jézus csapjon már végre szét maga körül. És hát, ő nem csapott…
Tetszett, hogy szerepelt a Sátán, mászkált ide-oda, leskelődött, néha beszélgetett emberekkel…
Sajnálom, hogy FR mindig úgy fejezi be a regényeit, hogy a főhős meghal, ezt már más regényében sem tudta jól kivitelezni. Itt sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése