Nincs csengőnk, ugyanis télen belefagyott a víz és nem működik. Úgyhogy kis híján szívrohamot kaptam, mikor rám kopogott a szomszéd a bejárati ajtón. Ugyanis kiment a kutya, az erdő mellett szedte össze. Mire kiértem meg felmásztam az udvar sarkába, berácsozott egy részt a kerítésből, mert szerinte ott ment ki, látta kidugni a fejét is. András este azt mondta, bár a feje kifér, a nagy feneke nem; nem ott megy ki, hanem kiássa magát elöl a kukák mögött. Kigörgeti a nehéz köveket és kiássa magát. Ez amúgy be is bizonyosodott, mikor 20 perc múlva visszajött a szomszéd, hogy megint kinn van. Akkor már voltak mások is az utcában, én meg kétségbe estem, hogy mennem kell utána a vasúthoz. De aztán végül sikerült pórázt kötni a nyakára. Míg András haza nem jött, benn volt a házban. Természetesen úgy kifáradtam, hogy elkezdett fájni a fejem.
Andri írt délután, hogy valaki elvitte a kabátját az ebédlőből. Ott maradt egy teljesen más kabát, nem 100%, hogy kicserélte, mert nem is hasonlít. De ki tudja…? Benne voltak a bérletei, de azok csak egy hétig használhatóak már.
Pár napja kicserélték Egerben az Óriáskereket. Nekem amúgy nem tűnt fel, hogy ez teljesen egy másik, azt hittem, csak a fülkéket cserélték ki: azok ugyanis nyitottak. Bár eddig sem terveztem, de ezek után már hótezerszázalék, hogy nem fogok felülni rá!
Fekete István: Bogáncs: „És akkor Oszkár rettenetesen elverte a kis majmot, de úgy elverte, hogy Bogáncs szinte magán érezte a sziszegő, kemény bőrszalagok minden csattanását.” - Ez a mondat annyira felidegesített, hogy majdnem félbehagytam a könyvet. De aztán pár perc múlva újra kézbe vettem, mert valahogy mégsem akartam így befejezni.
Basszus!, ebben a könyvben minden 10. oldalon bántottak egy állatot.Ott van a szamár: ok nélkül, de szinte szükségszerűen veri állandóan mindenki. A kiskutyát ütéssel, veréssel, fenyegetéssel nevelik, a szomszéd kutyát megverik, aztán az orrát beleverik a tálba („aztán nem elég a bot, utána nyakon fogott a gazda, és orrom többször a lábos szélébe verte. Azóta a saját lábosomra is utálok ránézni, félek, hogy orrba vág…”), megmérgeznek egy kutyát és egy macskát, a cirkusz többi állatáról meg ne is beszéljünk, a tigrisről, a medvéről, akik főnek a melegben, a ketrecből bámulnak kifelé naphosszat és közben „játszanak” a vihorászó közönségnek, szegény majom pedig a végtelenségig ki van szipolyozva. Hála Istennek és az állatvédelemnek, ezek a régi cirkuszok már be vannak tiltva, mert irgalmatlan állatkínzás volt! És ritkán éreztem a regényben azt, hogy Fekete István háta is borsódzott ettől és negatív példaként írta bele a regénybe. De talán pont ez az érzéketlen tárgyilagosság volt a célja, mert azt akarta, hogy a sarokba hajítsuk a könyvet és vele együtt ezeket az embereket, ezeket a viselkedésmódokat.
Ezeken kívül még sok bajom volt a regénnyel, ami őszintén meglepett, mert pont tőle nem vártam, pont egy kutyáról szóló könyvében. De:
- szerintem a majom csak az embernek emberszerű, egy kutyának nem.
- a természetleírás csodálatos, csak a 3. FI-könyvben már kissé unalmas.
- a regény néha biológiakönyv a kutyakommunikációról.
- mindenki gazdi, de a juhász a leggazdibb. He?!
- a Gáspárral töltött 100 oldal alatt kb. 5 oldalnyi valami történt. Nem emlékszem, hányszor kérdeztem meg, hogy „még soká hal meg…?” - szegény.
Ennek ellenére tipikus Fekete István-könyv, tele van szépségekkel, de ezek a dolgok most nagyon lehúztak engem és sajnálom, hogy pont így ért véget a Fekete István-maratonom.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése