Pénteken lejárt a két hét a Kicsicica ivartalanítása óta, így ma elvittük kiszedetni a varratokat. Egyúttal beoltattuk a kutyát is. Kornit nem tudtam 8:30-kor kirugdosni az ágyból, de muszáj volt vinnem egy gyereket, Andri morogva felkelt és jött. Végig vigyázott a kutyára a kocsi hátsó ülésén, aki sokkal nyugodtabb volt, nem idegeskedett, nem öklendezett.
Kb. 2 és fél órát töltöttünk az orvosnál, természetesen megint ezren voltak. Addig András se ment el, hanem kinn bóklászolt a kutyával; Andri ki-be mászkált. Én bevittem a hordozóban a macskát és benn vártam.
Az első, akit megláttam a tömegben egy padon ücsörögve, Gabi volt, aki a kis tacsit, Bonot hozta a 3. injekciójára. Szóval én nem unatkoztam, az utolsó 10 percet nyűglődtük igazából át, amikor már tényleg mentünk volna befelé.
A legtöbb állat egyébként oltásra vagy injekcióra várt, úgyhogy annyira nem volt tötymörgés, de még így is rengeteget kellett várni a kis 10 percünkért, amit benn töltöttünk.
Közben várt velünk többek között egy csontsovány, reszketeg szürke vizsla beragasztott lábbal, egy különleges, hatalmas német juhász egy két kilós csajjal, aki, ha nagyon unatkozott a kutya és próbált akciózni, rárivallt, a kutya meg haptákba vágta magát. És természetesen most sem maradt el az elaltatni vitt kutya sem…
Végül Gabival együtt hívott be a doki – a három közül az volt, akit szinte semennyire se ismerek. András bejött velem. Gabit gyorsan elintézte, utána következtünk mi. Sunnyt beoltotta, kapott egy kombinált oltást és egy éves veszettség ellenit. Nem mutattam a hasán lévő sebet, mert akkor fel kellett volna tenni az asztalra és se én, se András, se a kutya nem volt kompatibilis erre most. A Kicsicicából sokkal nehezebb volt kiszedni a cérnát, mint Sunnyból, végül az asszisztensnek kellett segíteni lefogni,
mert az én kezemből kivergődött. Kaptak féreghajtót is, de nem adattam be, hanem én kínlódtam bele az állatokba itthon. A Kicsicica összekaristolt a kis vékony karmával, Cikó véresre karmolt a nagy vastag karmával, mire lenyomtam a torkukon – nem, az már nem volt nehéz, szétfeszíteni a szájukat volt a nagy harc. Sunny tökéletesen együttműködött, nála az volt a baj, hogy három csontszáraz gyógyszert kellett beletömnöm és a végén már összeragadt a torka, ezért felnyalta az utolsó szemet a szájába, ahelyett, hogy lenyelte volna. Előrelátó voltam, mert készítettem egy pohár vizet, amit a 3. szem után beleborítottam a szájába, így lefolyt neki mindhárom gyógyszer.
A két szuri, a 3 féreghajtó (és a varratkiszedés, bár az elvileg ingyenes) 13e Ft-ba került. Legközelebb 1 év múlva kell vinni Sunnyt oltásra, akkor is ezt a duplakombót kapja majd. Remélem, addig nem.
Bartis Attila: A vége: Rohadt jó volt ez a könyv! Imádtam olvasni! Imádom ezt a fickót. Elképesztő, ahogy ír, amilyen szavakat választ, ahogy egymás mellé rakosgatja őket, ahogy a semmiből a képembe töröl, mintegy mellékesen, nem feltétlenül akarattal. Vagy dehogynem!
Olyan, mint egy fotóalbum, vagy inkább egy fotógyűjtemény. Valami rendszerféleség persze van benne (időrend, logikai rend), de olyan, mintha a szerző előhúzna a dobozból egy képet és mesélne róla pár szót.
A regény két része két kapcsolatot mutat be: az elsőben András kapcsolata az apjával (és a többi Andrásokkal), a második András kapcsolata egy zizzent nőszerűséggel –, azt hiszem, ennyiből már gondolni lehet, hogy ki nem álltam. De az milyen (szexuális) (szerelmi) (akármilyen) kapcsolat, ahol minden szexuális együttlétet úgy kezdenek, hogy „most megbaszhatsz”.
Az első részben az apa már nem tud, a másikban pedig Éva nem akar szeretni –, András pedig vergődik mellettük, mint egy csapdába esett állat, mert egyik helyről sem tud elszakadni. Az apa próbál túlélni, minden tekintetben, Éva meg húzza-vonja a köztük lévő madzagot. Fél, hogy ha túlzottan közel engedi, neki is meg kell változnia…, vagy ha túl messzire, akkor elveszíti. Így az egész kapcsolat alatt ezt az undorító csiki-csukit játssza, érzelmi és fizikai zsarolással.
Szerintem András alapvetően egészséges lélek volt (írták többen a Molyon, hogy mérgező volt, szerintem pont ő nem), látszott, hogy egy lelkileg viszonylag ép ember (az anyja) nevelte és volt hatással rá. Viszont nagyon nem tudott kommunikálni. Ez a képeiből is látszik: lefotóz egy redőnyt és egy csomó történetet lát bele. Ugyanígy: akar valamit mondani, de nem mond mégse semmit. Pedig egy csomó gondolat és mondani akarás van a fejében, csak nem tudja kimondani. És főleg nem tud kommunikálni a két beteg emberrel, akik végül a legfontosabbak lesznek az életében: az egyik halálból a másikba eső apjával és a fenesetudja,mibajavanállandóan csajával. Azt gondolja, hogy szeretnie kéne őket, de nem nagyon tudja, hogy. Meg ők se tudják. De azért mindketten érzelmileg zsarolják szegényt, ki a bűntudattal, ki a csiki-csukival.
A könyvet sokan A nyugalomhoz hasonlítják, szerintem ez A nyugalom a köbön! Sokkal jobb annál, de sokkal gyilkosabb is. Ez is egy érzelmi kizsákmányolásról szól, csak itt a menekülés reménye nélkül.
Két problémám volt a könyvvel: 1. könyvtárból hoztam ki és valaki(k) olyan ügyesen kitörte(k), hogy folyton attól rettegtem, hogy szétesik a kezemben.; 2. nem tudtam úgy olvasni, hogy bármi zajongott mellettem, úgy nem értettem belőle egy szót se. Iszonyatos agymunka kellett összerakni és megérteni a mondatokat, a szöveget, aztán ledöbbenni. Közben meg nagyon olvastatja magát, úgyhogy teljes tudathasadásban voltam végig: vártam, hogy húzzon mindenki dolgozni és olvashassak, miközben vártam, hogy mikor jönnek már hazafelé.
Meg akartam venni ezt is, mint a Krusovszky-könyvet, de csak a Libri Antikvárban találtam, használtan, 4e Ft-ért. Annyi pénzt még egy vadiújért is sírva adok ki, bármennyire is imádom! Most abban reménykedem, hogy lesz idén is valami könyves banzáj Pesten, ahol meg tudom venni, esetleg alá is tudom íratni…
Rengeteg idézetet bejelöltem, a két kedvencem:
„Azt viszont Hruscsov előre megmondta Gagarinnak, hogy Istent nem találhat. „Én nem látok itt semmiféle Istent” – mindenekelőtt ezt kellett jelentenie rövidhullámon. Ami tulajdonképpen a keresésnek egy sajátos módja. Nem tudom, Hruscsov belegondolt-e, adott esetben hogyan fogja Gagarin teljesíteni az utasítását, ha véletlenül majd ott áll szemtől szemben.”
„Csak sajnos igaza volt, az még nem hűség, ha gyávák vagyunk a hűtlenséghez. Ugyanúgy, ahogy igaza volt Adler ezredesnek is, amikor azt mondta, attól még nem leszünk jók, ha nem követjük el a rosszat. Meg persze igaza volt nagyapámnak is, attól, hogy elkövetünk egy aljasságot, még nem leszünk egész életünkben, mindenestül aljasok. Lassan ideje lenne nekem is kitalálnom valami hasonló igazságot. Attól még nem leszünk pam-param, hogy pam-pa-pam-pa-pam-param.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése