Mivel idén nyárra télre is kellene majd tüzifa, amit ki kéne szárítani és két szakdolgozat közt fel kéne darabolni, majd be kéne hordani a fészerbe, ezért pár hete megint a fuvarost kergelészem, hogy mikor tudna fát hozni. Bár most hátulra pakolja le, nem előre, így könnyebb bejönnie a kocsival és nekem is könnyebb átvennem (nem kell kaput nyitogatni, hanem átemelgeti a kerítés fölött, van hely), de azért mondtam, hogy szóljon ide időben, hogy pénz legyen itthon legalább (meg én is, bár én inkább vagyok, mint 200e Ft). Erre tegnap reggel felhív, hogy délben hozza a fát… Természetesen 15-e után nem volt itthon pénz (meg amúgy is mindig azt mondja, hogy maaaaajd hozza), de aztán néhány ide-odatelefonálgatás után kitaláltuk, hogy az is elég, ha holnap bevisszük a Tüzépre az összeget. Ez volt 9 körül…, 12:30 körül visszahívott, hogy beleragadtak a sárba, mégse hozza ma. Amúgy tényleg sár van, még a hátsó udvar is merő tócsa, meg dagonya, az erdei utak, gondolom, akkor még durvábbak.
Megnéztem a Harry Potter-reuniont, illetve a Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba című filmet. Hát, túlzás lenne azt mondani, hogy tetszett…
Persze voltak benne jó részek is, de a nagy része unalmas volt és… idegesítő.
A Harry-Hermione-Ron hármasból nagyjából csak Emma Watson beszélt, Daniel Radcliffe mindenre rábólintott és „igen, igen”-ezett, mintha hozzá akarna tenni valamit, de nem illik belepofázni, szegény Rupert Grint meg csak ült vigyorogva és ő már tényleg nem jutott szóhoz. Helena Bonham Carter szétvihogta az egészet, nem is értettem… Lassan kezd nem jól állni neki ez a stílus. Gary Oldman borzasztóan megöregedett és már csak árnyéka önmagának. A legrosszabb, hogy tudja ő ezt… Az ő beszélgetéseik, interjúik nagy része semmi konkrétat nem tartalmazott, leginkább csak arról meséltek, milyen érzés volt bekerülni, benne lenni, kikészülni tőle és kikerülni belőle. A többiekkel való beszélgetés sokkal jobb volt, főleg Jason Isaacs és Tom Felton mondott érdekes dolgokat, de Ralph Fiennes is klassz volt, bár a sztoriját már szerintem vagy hatmilliószor elmondta.
A rendezőkkel végigmentünk a filmeken, hogy mire fókuszáltak a filmekben. A kedvenc részem az volt, mikor Mike Newell beszélt a Tűz serlege végéről.
Aztán volt egy visszaemlékezős rész, kicsit ledöbbentem, hogy mennyi halottja volt a filmnek (Vernon bácsi...). Sejtem, hogy nagyjából Helen McCrory halála körül készültek az interjúk, mert szinte majdnem csak róla volt szó, a többiek említés szintjén vagy csak a nevük volt feltüntetve a nagy közösben.
Kicsit olyan volt az egész, mintha a Jóbarátok reunion után azt mondták volna, hogy „hát, ezt mi is tudjuk” és elkészítették volna a saját verziójukat. De még mindig nem jött rá senki, hogy amúgy ezeknek mi értelme van…?
(ui. Pár nap múlva elkezdtem nézni a Jóbarátok: Újra együtt-et, és a 10. perc után úgy kapcsoltam ki, mint a huzat! Egyelőre semmi kedvem hozzá...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése