2022. április 6.

Elmentünk ma Kornival kozmetikushoz a plázában lévő Harmónia szépségszalonba.

Egyedül mentem Egerbe busszal, láttam a gólyát az utcaszéli pózna tetején. Megérkeztek. A meleg nem és még egeret se láttam. Azért, remélem, nem halnak éhen...

Mivel Kornit fél órával később kezdték kozmetikázni, mint engem, azt hittem, fél óráig fog tartani a kezelés (és ugyanaz csinálja); annyira régen voltam már, hogy nem emlékeztem, hogy jóval tovább tart. Így a „4-re tutira, kész leszünk”-ígéret Andráséknak kissé eltolódott, amiért mindketten tiszta ideg voltak (a gyerek majd másfél órát, András fél órát várt ránk). A kozmetikus sose jó…, mert arctisztítást kérek és az fáj. De esküszöm, még soha nem fájt ennyire! Ott kezdtem, hogy végig vízszintesen feküdtem, mint egy műtőasztalon, sosem emelt fel vagy feljebb az ággyal (ez utólag tűnt fel, hogy miért volt egy általános rossz érzésem, szóval még szólni se tudtam). A párásítás szerintem kutyafasza volt, és ezért lehetséges, hogy konkrétan szűköltem végig, miközben a pattanásaimat nyomkodta olyan helyeken, ahol soha nem volt: a szemem alatt, a fülem mögött… A végén már majdnem káromkodtam, annyira fájt! A végén a szemöldökszedés is rohadtul fájt, bár azt hiszem, akkor már annyira túlcsordult a fájdalomtartályom, hogy ha rám nézett is szenvedtem, de hogy fél percig gondolkodott 2 szál között, az hótt ziherájsz. Eddig kétszer-háromszor voltam itt egy idősebb nőnél, az se volt gyalog galopp, de soha nem kínlódtam ennyire. Ráadásul pár nap múlva nem eltűntek a kis pöttyök, ahogy kellett volna, hanem begyulladtak és vagy 3 durva nagy ragya nőtt a fejem – természetesen – megközelíthetetlen pontján. Tökre megért 6e Ft-ot! Tutira, ide többet nem jövök…

Még kozmetika előtt, míg Kornira vártam, bementem a DM-be, vettem két vacak cuccot, meg egy „mindegy milyet”. Az utóbbi a macskafüves jutifalat; ha kutyakakiból készülne és kis kockaalakú lenne, azért is megőrülnének… A spré gusztustalan büdös (pedig emlékeim szerint már volt ilyenem, de akkor mégse ilyen volt), a tusfürdő szintén nem finom.

Találtam egy új fogorvost, ez már, ha az összeset számolom, a 6., de ebből 1-gyel még nem találkoztam (nem vele, egy másikkal). A közlekedés a rendelőbe piros és sárga metróval, a térkép szerint szinte az ajtóban tesz le, a bejelentkezést rögzítő asszisztens kedves, ezek miatt nagy reményekkel indulok neki. Sajnos május 4-re volt a legközelebbi időpont. Egyébként a legutóbbi – aki azt mondta (és valószínűleg ez is azt fogja), hogy 4millióba kerülne 2 év alatt rendbe szedni a fejem –, aki a Margit-sziget körül volt is rendben volt, de oda nem volt egyszerű elközlekedni, ezért nem is mentem vissza.

Hétvégén vettem a Tescoban egy zacskó tortellinit, ugyanis imádom! Ezer éve nem ettem, akkor valami túrós szószt csináltam hozzá a Kiskegyed Konyhájából, de a receptre már nem emlékszem. Tanakodtam, milyen mártást főzzek hozzá, de bármelyiket találtam a neten, egyik sem tetszett: vagy túl egyszerű volt (fűszeres tejszín), vagy túl tömény (paradicsomos). Végül úgy döntöttem, kipróbálom a „Gombás tészta” mártását hozzá; vagyis: szalonnát pirít, (rá a gomba, amit most kihagytam), bors, majoránna (a szalonna miatt só nem, esetleg utólag, ha kell), tejföl, tejszín, összerottyant, tortellini megfőz, belekever. Eszméletlen finom volt!!

Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt: „Mintha belefagyott volna az időbe” – teljesen így éreztem magam a könyv olvasása közben. Mintha belefagytak volna az időbe: látszólag telt, de igazából csak körbe-körbe sétálgattak, nem jutott előre senki. Emiatt többször is majdnem félbehagytam (elvittem olvasni a felülvizsgálatra, hát, nem segített…), annyira lassú volt és annyira semmilyen.

Az első részben szinte mindenki unszimaptikus volt, főleg a főhős és a barátnője, de a báty is meg a többiek, talán csak az anya nem.

A második rész, amikor már felnőtt, jobb volt, de nem sokkal. Ugyanazok a szereplők, ugyanazok a körök, megragadt élet, semmittevés, unalom. Volt egy-két szereplő, aki kicsit szimpatikusabb lett, de volt, akit szintén vagy még jobban utáltam. Kötődni nem nagyon tudtam egyikhez se.

Az író sokszor csinálta azt, hogy elkezdett egy sztorit, de nem mondta, kiről van szó benne, csak annyit, hogy „ő”. Nagyon idegesített és nem éreztem értelmét.

Igazából nem nagyon értettem a nyuszit se, minek volt a szimbóluma (Istennek? De akkor még inkább nem értem.)

Nagy csalódás.