Reggel megint bementem a dolgozókkal a könyvtárba. A szokásos menetrend szerint Andrásnál lógtam 10-ig, addig kiolvastam a Mollyt. 10-kor átvitt a könyvtárba, ott bóklászoltam 12-ig. Túl sok új könyvet nem hoztam ki, inkább vissza kellett vinnem párat és persze elhozni az előjegyzést.
Korni 13 óra körül végzett, próbáltam felcsalni a Kávésdobozba sütizni, de lusta volt. Én azért bementem. A kávézó kicsi, cuki, aranyos. A kávé finom, a cruffin, amit vettem ami jutott, egész különleges, citromos körtés krémes. Imádtam!
Tade Thompson: Molly Southbourne ezer halála (Molly Southbourne 1.): Gyorsan átpörgethető, de nagyon izgalmas, jól megírt könyv. Elképesztően furcsa ötlet úgy behozva a történetbe, hogy teljesen természetesnek hat. Örülök, hogy megmagyarázza. Érdekes a fordulat a végén. Kár, hogy ennyire rövid.
Takács Vilmos Vilkó: Pisztolytáska és rózsapatron – A Guns N’ Roses és én: Vilkó volt az a „rajongó”, akit én ki nem álltam anno… Mikor ő a Dont’t cry-ba szerelmesedett, én akkor már 2 éve az Appetite-ot nyúztam. Ő a Bravo-ból meg a Popcorból szedegette Axl-morzsáit, én meg Metal Hammer Hungaricakat forgattam. Neki volt GN’R-pólója, én meg The Cult-pólért sírtam a tiszafüredi piacon (nem kaptam…). Igaz, ő 11 éves volt, én meg 14…, mondjuk ez a lényeget tekintve nem releváns. Ja, és nekem volt bátyám... :)
Nagyon imádtam ezt a könyvet! Sőt, azt hiszem, én erre a könyvre vártam egész életemben! Egy elképesztően vicces, aranyos időutazás és mindeközben egy fantasztikus történetvezetés. Ugyanis úgy mutatja be nekünk a Guns N’ Rosest, úgy mondja el a zenekar történetét a kezdetektől a végletekig, hogy közben beleszövi a saját rajongó gyerek- és felnőttkorát, és nem mellesleg egy tribute koncert történetét is.
Szinte mindent tudtam én is, amit leírt vagy a Mick Wall-féle szörnyedelemből, vagy Duff könyvéből (Slash-ére még nem jutott energy), vagy a Bravo-ból, Popcorn-ból (mé, há nem? há de…), mégsem volt egy szálat se unalmas vagy száraz. Sőt, egy csomó mindent ellenőriztem a neten (Steven Adler lefejeli a dobot, Mama Kin az Aerosmith-szel, Axl és Bruce Springsteen… - csak hogy a kedvenceimet említsem + a lemezek (főleg Slash nyolcvan lemeze, amiről még nem is hallottam)), ami külön élmény volt a könyv mellé.
Imádtam, ahogy kivesézte AZ ÖSSZES Guns-dalt, ami (normális) lemezeken megjelent, némelyiket kiegészítve kis sztorikkal, de alapvetően zeneileg –, iszonyúan szerettem ezeket olvasni, engem nagyon érdekeltek, hogy látja ezeket a dalokat egy zenész (aki el is játssza őket).
És ha ez még nem lett volna elég, néha, kedves vendégként fel-felbukkant PETER STEEL, aki szintén közös kedvencünk…
Mindez valami végtelenül aranyos szerénységgel interpretálva…
Egyszerűen imádtam ezt a könyvet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése