2021. szeptember 6.

Tegnap egész nap paníroztam. András leszedte a patisszont meg a karalábét, felpucolta, én bepaníroztam és tettük a fagyasztóba. 133 tökdarab és 28 karika karalábé lett, ez egy vödörnyi tökből és nem emlékszem, hány fej karabáléból. Sokáig tartott és borzasztóan untam. Elhasználtam majdnem 2 zacskó prézlit és 13 tojást.

Ma lecsót és paradicsompürét főztünk, mert azt is muszáj volt leszedni. Mi nem üvegbe tettük el, mint a „normális emberek”, hanem ezt is bezacskóztuk és ment a fagyasztóba. Kíváncsi leszek majd, ehető lesz-e egyáltalán, habár kajába belefőzni szerintem tökéletes lesz.

Így most már leszedtük az összes zöldséget, amit idén termesztettünk. Még a karfiol lenne, de azt lerágták a bogarak és kiégette a nap, jó, ha egy levesre valót össze tudunk szedni belőle. És persze ősszel majd jön a mázsa kőkemény körte és remélhetőleg lesz egy pár zacskó szilva is. Sajnos a cseresznyefát Sunny kinyírta…

Amikor Abádszalókon voltunk, vagyis pontosan 1 hónapja rendeltünk tűzifát. Amilyen kínszenvedés volt nekik tavaly kihozni, idén is ugyanolyan. Valami problémájuk mindig van: vagy nincs fuvaros, vagy rossz a kocsi, vagy sár van (ez a leggyakoribb probléma, mert ha hétfőn megígéri, hogy kihozza, de kedden esik két szem eső, akkor már állítólag úgy felázik az erdő, hogy csúszik egy hetet). Állandóan hívogatom őket, de sose tud senki semmit: a fuvaros azt csinálja, amit az erdész kér, az erdésznek az erdészet dirigál, akitől megrendelem, az erdészet pedig egy irodában ülő kis csajszi, aki honnan tudná, a két tata éppen mit csinál, sáros-e az erdő, van-e éppen fa vagy nagyjából bármit, ami az erdőben van. Személyesen egyikőjüket sem ismerjük, senkivel sem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy elől álljunk a sorban, így a kétnaponkénti telefonálgatás, örökös zaklatás vezet eredményre csak. Úgy néz ki, a héten fogják hozni, bár az erdész mondta, hogy „sajnos csak cser van”, én meg nem értettem, mert mi tölgyfát fizettünk ki. Mire kiderült, hogy a „cser” az lényegében „tölgy”, mégpedig „csertölgy”, csak nem vagyok biológus, addigra kitéptem az összes hajam.

Madeline Miller: Akhilleusz dala (The Song of Achilles):

Egyik kedvenc youtuberem, Sanna rajong ezért a könyvért és engem a szívből jövő rajongás mindig felcsigáz, úgyhogy elolvastam ezt a számomra teljesen ismeretlen és előzmény nélküli könyvet.

Azt kell mondjam, nagyon tetszett!

A történet alapja az Iliász, egyfajta retelling ez a könyv. Az Iliász és az Odüsszeia, bár nekem még memoriter is volt belőle (amit még a mai napig tudok nagyjából), igazából egy szükséges rossz a gimnázium első pár hónapjainak irodalom óráin. A tanárok szívesebben foglalkoznak a versekkel, mint ezzel a két „soha senki el se fogja olvasni”-művel. Szóval, ha valaki villogni akar, olvassa el ezt a szuper könyvet és mondja el, miről szól az Iliász…

Igazából a trójai háború nem volt túl izgalmas. A falóig (ami ebben a könyvben már nincs benne) nagyjából állóháború és némi portyázás volt a jellemző, nagy harcnak még a végső Akhilleusz – Hektor-küzdelmet sem mondanám. Mondjuk, nem is hiányzott.

A hangsúly a szereplőkön volt. Nem csak a két főszereplő, Akhilleusz és Patroklosz kapcsolata volt ügyesen kidolgozva, de a többi szereplő közt is volt dinamika. Izgalmas volt Akhilleusz és Agamemnon huzakodása, Patroklosz és Briszéisz kapcsolata, Akhilleusz kapcsolata az anyjával, az istennő Thetisszel és az ember apjával és persze nagyon jó volt Odüsszeusz, mint fontos háttérszereplő.

Egyébként érdekesen kezelte az istenek és a jóslatok kérdését; szerintem nagyon jól eltalálta az egyensúlyt a csodára képes istenek és a hihető történet között. Az istenek beavatkozása sokszor olyan volt, mint egy véletlen történés, az istenek inkább élő emberként viselkedtek, mint istenként. A jóslatok is inkább úgy irányították egy ember életét, mint saját döntések.

A regény nyelvezete is nagyon jó; a történet gördülékeny és izgalmas, nincsenek unalmas kitekintgetések, szinte minden sornak jelentősége van a történetben.

Nagyon tetszett az LMBTQ-szál; a Molyon van LMBTQ-címke, de igazából, a tanulmányainkból tudjuk, hogy magán a koron, az ókori görög koron volt LMBTQ-címke. Nagyon tetszett Akhilleusz és Partoklosz barátságból szerelemmé váló kapcsolata –, valahogy azt lehetett érezni, hogy ez a kapcsolat ide kell, hogy kifusson! Tetszett, hogy ezen - konkrétan a férfiszerelmen nem akadt ki senki, ha el is utasították, akkor sem azért, mert két férfi. Nem azért ellenzik kettőjük kapcsolatát, mert egyneműek, hanem mert maguknak akarják (Thetisz, potenciális feleségek), vagy más sorsot szánnak neki. Nem az a bajuk Patroklosszal, hogy szerelmes belé Akhilleusz, hanem, hogy egyáltalán létezik. Alapvetően szerették kettőjüket és senki nem tartotta őket csodabogárnak emiatt. Igazából nem is érdekelte őket. Nekünk, olvasóknak sincs hozzá közünk, ezért nincs is leírva annál több, mint hogy szeretik egymást, egymás mellett alszanak, néha megsimítják, megölelik egymást, megcsókolják egymás száját. Persze van utalás arra, hogy ennél több is történt, de nem udvarolnak, nem pironkodnak és főleg nem szexelnek. Tulajdonképpen ez az ábrázolás hiányzott nekem eddig az LMBTQ-könyvekből: hogy ha már muszáj ezt a dolgot kidomborítani, akkor az lélekben domborodjon, ne testiségben.