Tegnap Korni nagyon imádta az edzőtermet – biciklizett és futott, amit amúgy itthon is tudna ingyen, na mindegy… –, így ma visszamentek, vettek egy havi bérletet neki is és mehetett velnesszezni és gőzkamrázni is (na jó, ezt itthon nem). Küldött egy vörösfejű képet, de nem jöttem rá, éppen hol volt: a biciklizéstől, a pezsgőfürdőtől vagy a gőzkamrától vörösödött-e a feje.
Ma nem szédelegtem, úgyhogy azt gondolom, az Adcirca segített. A Covid elején Szuperasszisztens, ahelyett, hogy elküldte volna postán, ahogy addig, feltette a receptet a felhőbe, én meg vártam, hogy megérkezzen a levél. Mikor nem jött és végül rákérdeztem, kiderült, hogy már rég kiválthattam volna; akkor már kb. 1 hete nem szedtem a gyógyszert és át is csúsztam a következő hónapra. És mivel abban a hónapban már váltottam ki receptet (az előző havit), ezért nem válthattam ki még egyet (azt a havit), hanem az is csúszott a következő hónap 1-ig. Ezért azóta minden hónap 1-én válthatom ki az épp aktuális receptet, ami azt jelenti, hogy a hónap utolsó 2-3 napjában nincs gyógyszerem. Egyébként az is érdekes, hogy hogyan lehetne elég egy 56 szemes gyógyszer kettesével szedve 31 napon át, de ez már mellékes…
Kotyvasztgattam, csináltam például tökfőzeléket. Főzelékekkel mindig hadilábon állok, mert ha saját kútfőből csinálom, sosem sikerül, de ha miligramm-pontosan ragaszkodom bármilyen netes recepthez, mindig finom lesz. Úgyhogy most is ezt tettem. Találtam egy megfelelőnek tűnő receptet a Youtube-on és aszerint főztem. (Kicsit több cukorral és jóval kevesebb kaporral). Még sosem csináltam így hagymásan, de tényleg finom lett. Bolti pipifasírtot sütöttem hozzá, ami túl azon, hogy egy majom is el tudja készíteni, merénylet az emberiség ellen. Főleg a bolti sajátmárkás szörnyedmények. De hát, a lustaság nagy úr… és az is, hogy a rendes húsos, gombócolós fasírtot szinte soha nem sikerült megcsinálom: szétég a külseje és nyers a belseje.
Desszertnek Túrós csigát csináltam, szintén egy Yt-os recept alapján. Itt beszél is a szakácsnő, nagyon aranyos, ahogy a végén cinkelik egymást az operatőrrel, aki a férje. Sajnos a süti elég vacak, mert borzasztóan száraz. András később olvasztott rá csokit, de én abból nem ettem, gusztustalanul nézett ki. Szerinte se volt finom…, bár nem tudom, miért lett volna a megdermedt olvasztott csokitól szottyosabb a süti.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése