Találkoztam ma Juditommal. Valahogy sikerült nyáron újra felvenni egymással a fonalat és tartani – egyelőre. Reggel Andrással mentem, ő munkába, én hajnali 8-kor már Juditnál kukorékoltam. Összefutottam az anyukájával és csinált egy bizonyos „Remoska” nevezetű gépben meggyes kakaós sütit, ezt ettük kávéval. Délig voltam ott kb., addig dolgozott András. Klassz volt!
Tegnap itt aludt Korni másik barátnője, Zoé. Maklárról jött; bár András azt mondta, segít a fuvarban, de nem akarták, inkább buszoztak. Andri meg Attilánál aludt, de Egerben találta ki, hogy szeretne, úgyhogy visszajöttek fogkeféért. Azon röhögtek, hogy egyszer elküldtem a kölyköket a mónosbéli kisboltba, hogy hozzanak tejet –, gondoltam, az elég alapélelmiszer, biztos lesz. De nem volt, nem tudtak hozni. Attila meg elkezdett röhögni rajta, hogy „Mónosbéli tej-challenge” – birkák…
Más babaduma is volt a napokban, pl. Andri beverte a kezét és véraláfutása lett. Bár szerinte „belső vérzése”. És szerinte a ventilátor az „szélfújó”. Szerintem pedig az Acneminum-ot kellene szednie Batmannek, mert a reklám szerint „belülről támogatja a bőregérségét”.
Kicsicica napozik:
Az eheti Kreatív írás ismét testemhez álló volt és jól sikerült.
Feladat: Írj egy rövid történetet egy versből.
(Folytattam az Anyám tyúkja-sorozatot.)
Egy napon egy nagyon jó ismerőstől kaptunk egy kivénhedt tyúkot. Udvarunk nem lévén, mivel hát nagyon szegények voltunk, a házban kellett tartanunk, hogy ne kódorogjon el, vagy ne lopja el valaki.
Szegény nehezen rázódott bele a „jólétbe” – bár, azt gondolom, neki nem volt kellemes, hogy nem a természetes közegében lakik, a többi tyúkkal, szabadon. Röpdösött a szobában, próbált helyet keresni a ládán, a sarokban, akárhol, közben hangosan rikácsolt szegény.
Édesanyám kendermaggal próbálta lenyugtatni, kis tálban tette ki neki, hogy abból csipegessen.
Beletelt pár napba, de a tyúk végül is hozzászokott a helyhez. Nem volt könnyű vele élni, bár éjszakára szerencsére elgubbasztott a kemence tetején, de nappal nem találta a helyét. Ezért is volt nagy csoda, azt gondolom, hogy mégis leült tojni. Vagy 3-4 tojást minden nap rakott, így aztán mégis csak hasznos volt nekünk az együttélés.
Amitől még nagyon féltünk, az az volt, hogy Morzsa, a kis puli, aki szintén velünk élt a házban, hogy fogadja a kényszerű lakótársat. Még édesapám kutyája volt, amikor meghalt, a kutyája ránk maradt. Ő sem érezte jól magát a házban, bár legalább hazajött, ha néha kieresztettük az udvarra. Okos kutya volt, ez abból is látszott, hogy azonnal megértette, hogy nem nyúlhat a tyúkhoz. A kis fekete orra ugyan folyton mozgott, mikor a tyúk eltipegett a közelében, de nem támadta le, jelét se mutatta soha, hogy bántani akarná.
Így élünk mi: anyám, én meg a két jószág, békességben.
((Jövő héten jön hozzánk a kínai nagykövet vendégségbe; még nem tudjuk, melyik állatból főzzünk neki pörköltet.)) - (egy kedves Molytárs odaírta alá, hogy esetleg kaphatna tojásos nokedlit)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése