2021. augusztus 25.

Szeretem augusztus 25-ét, mert ez egy olyan nap, ami nem fontos, de én minden évben azzá teszem. Ugyanis ma van Lajos napja. Nem mintha annyira ünnepelnénk a névnapokat – vagy mostanában bármit –, de ezért a napért szeretem rugdosni az embereket. Mára pl. kitaláltam, hogy, mivel András már dolgozik, így mi átbuszozunk dél körül Egerbe és elmegyünk kajálni meg sütizni a Marjánba.

Így is történt: délelőtt átgurultunk a gyerekekkel Egerbe. Felmentünk az autóbusz-állomásra szeptemberi bérletet venni, de sajnos még nem lehetett, így tettünk egy fölösleges kört. Lesétáltunk a plázába, mivel ruhát ott egyáltalán nem akartak nézni, így a DM-ben költöttük el a félhavi fizetést. Korni kisírta, hogy egyszer szőrteleníthesse a lábát; nagyon nem értek vele egyet, de muszáj megengednem, így is a béka segge alatt van az önértékelése, nem kell, hogy még a lába miatt is csúfolják, akik nem értik…Vett egy doboz hajpakolást, ezt is rég ki akarja próbálni és most leértékelés volt. Mint ahogy akciós volt a Lenor is, amit Eszti használ –, mikor náluk voltam, a gangon mindig megcsapott a teregetett ruhák illata, így nekem mindenképpen kellett olyan öblítő! Igaz, a nevét elfelejtettem, ezért először Coccolinot vettem, de most megvettem a jót. Amúgy én kék Silant használok és azt is nagyon szeretem.

DM után felmentünk a kajálóhoz, 10 perc múlva befutott András is. Mivel Andrinak Lajos-névnapja volt, így kaptam egy palacsinta-desszertet: 7 db kis gömb és egy kis doboz juharszirup; 370 Ft. Ér annyit, mint egy fagyi, bár elég kevés. Féltem a juharsziruptól; egyszer egy gyülis hétvégén ettem, de nem emlékeztem rá, hogy ízlett-e, most meg azt mondta a srác, hogy olyan, mint a méz, amit utálok. Hát most nagyon ízlett! Tényleg olyan, mint a méz, annak keserű utóíze nélkül (keserűnek mondom, de igazából a mézízre gondolok).

Így azonban elmaradt a Marjánozás. A plázából a Tesco felé vettük az irányt, de ott is csak a ruhaboltba mentünk be. Vettem 3 nejlonharisnyát: 3-at fizet, 2-t vihet-akció volt (ja nem, fordítva), mivel fogalmam se volt, melyik lesz jó Korni fenekére, vettem egy M-est, egy L-est és egy XL-est (nyilván az XL-es volt jó, vagyis kettőt fölöslegesen vettem). A harisnya fölé vettünk egy skiccelt szoknyát… Csak ilyen volt. Egyébként nagyon csini benne, de basszus, skiccelt szoknya 14 évesen?! Vett még magának 2 kockás inget is: a formátlan farmer után most ez is újra divat, a grunge-os, kockás pamuting. 

Meg a Guns N Roses-póló. Egyszer venni kéne…, ha már gyerekkoromban nem volt. Andri vett egy tükörtojásmintás rövid gatyát és egy olyan mackót, amibe még a haverja, Attila is beleférne mellé. Állítólag ilyen kell. Amúgy a gatya is kétszer körbeéri.

Ruházkodás után vettünk a Boldizsárban süti helyett fagyit, nekem kókuszos csoki és karamell kellett, a csoki vacak volt.

Itthon András fát nyesett, én meg próbáltam kimosni a ruhákat: mindegyik más színű...

Leszedtük az utolsó sóskát is, még van egy csomó a kertben, de ebből már többször nem eszünk, szerintem, fagyasztani meg nem lehet és nem is kell.

Heti kotyvasztásaim:

Dinsztelt máj; ennek a receptnek az alapján főzöm és eddig mindig tökéletes lett. Amikor nem ezzel főztem, akkor szinte mindig vagy cipőtalpszáraz lett vagy véresen nyers.

Rakott tészta; ha nem forrón szedem ki, akkor egész csinos kis kocka, de egyébként semmi extra.

Somlói galuska: végre felhasználtam Eszti dióját. A tál külsején nem látszanak a rétegek, ezért belefotóztam és bár elég unguszta, de látszik a rétegelés. Finom volt egyébként. De találtam egy receptet, ahol tesz bele gesztenyepürét is, legközelebb kipróbálom úgy, a tiramisut is feldobta!

Christina Lauren: Autoboyography - Egy fiús könyv: A Red, White and Royal Blue után nehezen kezdtem bele ebbe a regénybe, az ugyanis számomra nagy csalódás volt!

Ez a könyv egy fokkal jobban meg volt írva, és két fokkal jobb sztori volt.

De pl. már az elején kiakadtam az idegesítő nyelvezettől! Az első találkozás pl., amikor megtetszik neki Sebastian, dugig van ocsmány szóval, lazáskodással: „mosolya olyan széles, ragyogó, tiszta: kibaszottul gyönyörű.”; „ha nem lesz az enyém, abba beledöglök.” - és a fizikai megnyilvánulásai annak, mikor a közelében van, totál szánalmas! Értjük, hogy tetszik és hogy be vagy parázva a közelében, minek leírni ötvenszer…? Vagy hogy a szerencsétlen másik tízpercenként vörösre pirul…? Ez egy lány szájából egy fiú felé is szánalmasak lettek volna, de itt két férfi lett szerelmes (illetve egynek a tapasztalatait olvassuk).

Aztán ott vannak a szülei. Ezt már más is elmondta, hogy oké, hogy elfogadják a gyerekük szexuális identitását, de büszkének lenni rá…?! Eleve egy bizonyos kor után már közöm sincs hozzá, de amit az anyja leművelt „támogatás” címszó alatt, teljesen gáz! Ráadásul a szuper „elfogadó” szülei csak a szexuális irányultságban megengedőek, más ügyben teljesen diszkriminálnak, pl. az anyjának ez a mormonellenessége már vérlázító! Elhiszem, hogy volt egy negatív tapasztalata, de pont ugyanúgy viselkedik, mint ők, csak a másik irányból.

De szerencsére – és ez volt, ami nagyon tetszett a könyvben – hihetetlenül jó Sebastian hozzáállása az egészhez! Tetszett, hogy kereste az identitását és nem abban találta meg, amit Tanner ráerőltettet volna: hogy meleg. És tetszett, hogy abban sem, amit az apja akart: hogy mormon. Ő egyféleképpen akarja meghatározni magát: Isten egyedi gyermekeként. Nem akar „valaki” lenni, nem akarta klisékkel meghatározni magát, ő önmaga volt a vágyaival, álmaival, kapcsolataival és a saját identitásával. Sajnos – számomra – nem derült ki, végül is mi lett a vége a „coming out-jának” (amúgy ezt se értem, minek kell elmondani fűnek-fának, hogy kivel szexelsz; engem épp azért nem érdekel más szexuális irányultsága, mert alapvetően a szexuális élete sem érdekel. Szerintem baromi szánalmas, ahogy egymás gatyájában turkálunk!), végül miben találta meg a békéjét. Erről szívesen olvastam volna még. Sőt…, tulajdonképpen sokkal jobban érdekelt volna az ő naplója.