9 nappal ezelőtt arra ébredtünk, hogy csörög a telefon. Anyósom hívott egy szörnyű hírrel: a sógornőm legnagyobb fia balesetet szenvedett az éjjel és meghalt. Ma volt a temetése.
Nem fogok erről írni…, szörnyű volt, mint ahogy minden temetés az, de különösen egy fiatal srácé. De voltunk Ladányban is, erről írok.
Nem akartam temetésre vinni a gyerekeket és nem sok értelme volt azért 6 órát kocsikázniuk, hogy 2 órát Ladányban töltsenek a családdal, 2-t meg egyedül. Úgyhogy hajnali 5-kor indultunk, ketten Andrással. 7 fok volt, fűteni kellett a kocsiban, de 9-kor, amikor odaértünk, már 25 fok volt.
Temetés után még gyorsan ettünk otthon, közben Kati tartott élménybeszámolót kérésemre az esküvőjéről, ha már nem voltunk ott. Sajnálom, hogy nem mentünk el. Kellett volna, bármilyen messze van!
Gyuláék beugrottak egy pillanatra, valószínűleg azért, hogy nekünk köszönjenek normálisan. Ők július elején terveztek volna jönni, de sajnos Csizi eltörte a lábát. Azóta, azt mondják, rendben van, már tud járni is. Most nem volt ott velük, hanem a másik mamánál. De jó volt látni Csillát meg persze a többieket is.
Nem sokkal a gyors találkozások után mi el is indultunk haza. 17 óra körül értünk Egerbe, csak a kisboltba ugrottunk be.
Pecsenyére sültem amúgy a napon. Reggel azért morgolódtam, mert nem vittem pulóvert, délben meg már trikóért sírtam –, azt se vittem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése