2021. szeptember 12., vasárnap

2021. augusztus 16.

Mivel estére kellett mennem Pestre fogorvoshoz, kicentizve az utat 12:53-kor indult Mónosról a busz. Így 9:00-től 12:53-ig gyomorgörcsben voltam.
András stornózott mindent. Bármit mondtam, hogy nézzünk meg Pesten, húzgálta a száját és elvette az én kedvem is tőle. Nem mintha olyan hatalmas kedvem lett volna egyébként állatkertbe menni, kóvályogni a vár körül vagy nem tudom, hol, vagy otthagyni egy félhavi fizetést a Harry Potter-kávézóban, ahová jó előre be kell jelentkezni, de érdekes lehet. Pest a lehetőségek városa, de ha nem tervezed meg hozzávetőlegesen pontosan az utat pontos címekkel és járművekkel, akkor az az ácsorgás lesz belőle, ami legutóbb is volt. És hiába próbálom szervezni, nem találok semmit, amit igazából érdekelne mindenkit.
Na, mindegy, végül is sikerült mégsem egyedül mennem, mert Korni az utolsó pillanatban jelentkezett, hogy elkísér. Ez nem csak azért volt hatalmas segítség, mert nem voltam egyedül, hanem mert vele ingyenes az összes helyi járat. Úgy terveztem, hogy cserébe elviszem sütizni, de az egész környéken nem volt egy cukrászda, semmi...
Pesten a Duna parton, Országház háttérrel vártuk a villamost, úgyhogy beállítottam Kornit egy fényképre.

halaggyámágyönavillanyos!


Megint a másik irányba indultunk el először, de gyorsan rájöttünk, úgyhogy túlzottan nem kellett sokat visszakutyagolni. Egy (ócskának tűnő) emeletes ház 1. emeletén volt a rendelő, szép, tiszta hely. A mosdón kívül fogmosóhelyiség is volt –, bár nem voltam benn, de én ilyet még nem láttam, pedig nagyon jó ötlet! Természetesen kellett szájkendő és vártunk kb. fél órát. Egy fiatal fickó az orvos, rendes, normális. Szerinte fogszabályzás kellene, újra kezdeni az egészet, mert a ’12-esnek már semmi hatása nincs. Le kéne szedetni a fogszabályzót és egy újat tetetni fel, valamit alul is szabályozni, mert igazából azért sem gyógyul felül, mert az alsóval nem kezd senki semmit. Talán kell majd műtét is, talán foghúzás, talán fogpótlás, ez a szabályzástól függ. Ez kb. 2 éves munka és nagyjából 2-4 millió Ft összesen. Vissza kellene jönnöm és megbeszélnem a fogszabályzó orvossal, mert ő nem az, ő a sebészetért felelős. A fog, amit látom, hogy mozog, szerinte se vészes, nem fog kiesni. - - - Igazából nem tudom. Nem akarok ennyi pénzt költeni, bejárogatni, idegeskedni. De valami meg mégis kellene. Majd eldöntöm...
Hazafelé, mivel a környéken nem találtunk fagyizót vagy sütizőt, mondtam, hogy majd bemegyünk az autóbusz-állomáson lévő újságoshoz, ott van jégkrém és édesség is. Korni már a metrón is nyüszögött, hogy nincs jól, de amikor kifizettem a nápolyit, innivalót, jégkrémet és leültünk volna asztalhoz megenni, bevágta, hogy hányingere van. Gondoltam, legrosszabb esetben is az aluljárót hányja össze, ha nem jutunk el a fizetős vécéig, ne a boltot, így összenyaláboltam a cuccokat és elindultunk a mosdó felé. Mire kiértünk, már szédelgett és falfehér volt. Azt mondta, nem képes továbbmenni, így leült a mocskos földre és nekidőlt a mocskos falnak. Felbontottam neki az innivalót, beleharapott a nápolyiba és nyalta a jégkrémet –, mindet egyszerre, így pár perc múlva jobban lett. Kiderült, hogy egész nap nem evett semmit, én meg annyira parában voltam, hogy nem figyeltem. Én se ettem, de én elvagyok egész nap két kávéval… Mikor jobban lett, leülünk a váróban; még volt 1 óra majdnem a következő mónosi buszig. Vettem Fornettit, beszélgettünk. Szuper volt!
Örülök, hogy velem jött és ő is annyira élvezte, hogy kitúrta Andrit a holnapi Goki-ból, oda is ő fog elkísérni.

Nincsenek megjegyzések: