Délelőtt Andrással ketten mentünk Egerbe és így, hogy nem kellett nyavalygó kölyköket cipelnünk, bementünk mindenhová. Pl. az Obiba, ahol András fúrót nézett, én meg tejhabosítót, de nem vettem meg 2500 Ft-ért, gondoltam, hátha van olcsóbb valahol –, persze sehol se találtam. Utána beugrottunk a Jysk-be. Vettünk szuperkényelmes (végre!!) kispárnákat cuki huzatokkal.
A gyerekek kitalálták, hogy kell nekik sötétítő az ablakra. Mondjuk, én nem tudom, minek: Andri szobája épp eléggé sötét, Korni meg körbetekeri az ágyát pléddel, így sötét van nála. Amúgy nem volt sötétítő, csak erkélyablakra való.
Beugrottunk a plázába, de én indulás előtt mammogtam valamit, így nem voltam éhes. Azért ittam egy kávéshake-et és lejmoltam András sült krumpliját. A könyvesboltban megvettem Korninak 990 Ft-ért a Légy jó mindhalálig-ot, ami elvileg a kötelező olvasmány lesz, bár ezt még nem tudja senki. Sajnos a Helikonos változatot, ami drágább lenne, de szebb is, nem találtam. Ez egy Osirises változat.
Végezetül beugrottunk a Tescoba kutyahúsért. 1 hétre elég a nagy zacskónyi, pedig nem eszik sokat, főleg Husky-szinten. Soványka is, de nagy háta van. Viszont semmit nem mozog, nem kell túletetni. Inkább épp eleget egyen, mint elhízzon!
Vettünk egy VR-játékot. András talált egy demoverziót és nagyon tetszett mindenkinek, a kölykök is boldogan pattogtak vele. A neve Beat Sabre, a lényege, hogy kockákat kell kettékardozni, meg dobozok elől elhajolgatni, szuper zenékre. András a 99%-át kipróbálta, mindegyiken elért egy szintet, szóval most azzal szórakozunk, hogy őt próbáljuk letolni a dobogóról. Rendesen izzasztó cucc, bár inkább csak a vállizom mozog, meg a nyak (mocskosul tud fájni félórányi játék után a nyakam!), és a derék, ha le kell hajolni. Ami a hatalmas probléma vele, hogy borzalmasan meleg van hozzá, szóval félórányi játék után szottyosra izzad a szemüveg és nem lehet látni a párától.
Apaduma: András nézegeti, milyen játékok vannak, sorolja nekem is, ami érdekes: - Van applikáció biciklire is. Én pontosítok: - Szobabicikli? András összezavarodva: - Lehet használni rendessel is, de akkor nekimész valaminek…
Csütörtökön 22 óra körül kiültünk a kertbe hullócsillagot nézni. András beállította nekem a napozóágyat, körbetekertem magam két pokróccal, úgy fáztam, ők levágódtak a fűre. Nem volt rossz, sok szép csóvás példány volt, de mégsem volt olyan jó, mint mikor 2013-ban kimentünk a szőlőbe. Valahogy kinőttünk, beleöregedtünk már ezekbe, úgy érzem.
Öööö… ezt nem is én írtam. Letagadom.
Feladat: Írj fanfictiont!
Gergő idegesen a másik oldalára fordult. Aludnia kéne! Holnap – vagy inkább már ma – korán reggel hadgyakorlat, utána még azt a hülye keréken is dolgoznia kellene… Habár azt, bevallhatta, szerette csinálni, elterelte – illetve helyes irányba terelte a gondolatait. A vár védelmére. Az a sok kutya török nem hiába ágaskodik a vár előtt, be akar jönni. Nem kéne beengedni. Ezzel kéne foglalkoznia, ezen kéne forgatni az eszét, nem azon az…, áh! - megint átfordult a fal felé. Pár percig nézte a falat, aztán felült. Már nem gondolkodott. Csak a teste vezette. Az agyát kikapcsolta, remélte, ezzel azt is eléri, hogy nem is fog emlékezni arra, amit tenni fog… Persze tudta, hogy fog. Tudta, hogy egész életében marcangolja majd.
Kiosont a sátorból. Csendes éjszaka volt, a lovak néha eltüsszentették magukat a karámban, néha egy-egy őr harákolása hallatszott. Gergő nem nézett semerre, csak ment, amerre a lába vitte. A kék sátorhoz. Az ajtajában megtorpant. Mi van, ha nem lesz ott? Mi van, ha nem lesz egyedül? Mi van, ha elzavarja? Igaza volt Dobónak, nem kellenek asszonyok a várba, csak megcsavarják a férfiak eszét. De hát hova mehetett volna…? A török felégetett mindent a falon túl, vagy amit nem, azt elrabolta. Legyen az ember, állat vagy bármi, ami mozgatható. Réka egy kisebb csoporttal érkezett, kis batyuját a vállán szorongatva, szakadt ruhában, mezítláb. Egy szikravillanásnyira pillantott Gergőre, akinek kifutott az erő a lábából. Onnantól nem volt a maga ura. Valahogy mindig arra volt dolga, amerre a lány munkálkodott – levest főzött, kenyeret dagasztott – és próbált vele szóba elegyedni. De egy „köszönömön” vagy egy „adj Istenen” túl nem jutott tovább. A lány egyszer rámosolygott –, bátor tett volt, mert ugyan egy az Isten mindenkinek, de azért a falusi csitrik nem kokettáznak a várkapitányokkal. Igaza volt Dobónak, de ő a feleségekre gondolt…, mit sejtette ő, hogy egy várkapitány pillantásra érdemesnek tart egy falusi kislibát. Két hete történt ez, Gergő azóta nem tudott mit kezdeni magával. Nem csak folyton a lányra gondolt, de szinte már kergette, megszállottan ott akart lenni, ahol ő, csak hogy lássa messziről. Amikor egymás mellett álltak, kétségbeesetten kutatott beszédtéma után, de nem jutott eszébe semmi. Minden kérdést butának érzett: „hogy vagytok?” - hát, épphogy élünk, hogy lennénk… „Mindened megvan?” - persze, csak épp az otthonom meg a családom hiányzik, amúgy minden oké. „Na és mesélj magadról, ki vagy te?” - ki lennék, senki, főleg neked, Bornemissza Gergelynek… Minden kérdés butaság. Réka és ő két külön világ. Odakinn talán észre sem vette volna. Odakinn…
Gergő percek óta állt az ajtóban, aztán összeszedte a bátorságát és belépett. Megcsapta valami lágy virágillat, amire, őszintén szólva nem számított a lótrágya és sült hagyma bűzéhez szokott orra. A sátor kicsi volt, elszórva szalmazsákok hevertek itt-ott, némelyiken valaki gubbasztott is nagy takarók alatt. Gergő egyből kiszúrta a sarokban Rékát. Nagyot dobbant a szíve, mikor rájött, hogy a lánynak nyitva van a szeme és őt nézni. Nem volt ellenséges a tekintete, de nem is csodálkozott. Csak nézte. Gergő mozdult. Besurrant a sátor sarkába, befeküdt a takaró alá. A szíve majd kiugrott, keze végigsimított a lány szőke haján, belecsókolt a nyakába és mélyen beszívta az illatát. A lány azonban nem teketóriázott, azonnal mozdult, nem hagyott időt Gergőnek semmire. Átvette az irányítást és mire Gergő észbe kapott, már vége is volt. Arra eszmélt, hogy bár teste már túl volt a kielégülésen, az agya még az udvarlásnál tartott. A lány kérdőn nézett rá, akkor feleszmélt. Kimászott az ágyból, kitámolygott a sátorból. Miközben bekötötte a gatyáját elnevette magát. „Igaza volt Dobónak… Nem kellenek asszonyok a várba!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése