András életében először kertészkedik egyedül. Úgy indult neki, hogy valószínűleg megmarad, de nem lehet tudni. Természetesen az elültetett zöldségek 90%-a megmaradt (még nem tudom, mi lesz a karfiollal), így eper-, borsó-, patisszon-, majd uborka-nagyhatalommá nőttük ki magunkat és minden nap jutott spenót, sóska, paradicsom, paprika, répa, petrezselyem, vörös- és fokhagyma az asztalra, sőt, a 80%-ából a hűtőbe is. Míg a panírozott patisszon hümmögve, de ehető fagyasztás után, az uborkáról nehéz ezt elképzelni (bár András később tett el uborkasalátát fagyasztani, de gyanítom, abból nem sok mindenki fog enni). Az uborkának tehát mást kellett kitalálni és valamiért nem volt kedvünk a kovászos vagy a savanyú uborkával kínlódni. Találtam egy Svéd savanyú nevű, borzasztóan egyszerű befőttes uborkasalátát, amit meg is csináltunk. Kóstolásra nekem kissé vegyszeríze volt, de Korni megevett egy kistányérral belőle. Azt nem tudom, legközelebb is megeszi-e. Valami cubákos, zsíros pörkölt mellé jó lesz majd a télen.
Vasárnap voltunk Egerben. Korni már jó ideje szeretné elvinni sétálni Sunnyt a parkba –, mondjuk nem velünk, hanem Bogival. András kitalálta, hogy vigyük el, sétáljunk egyet meg együnk egy pizzát. A séta annyi volt, hogy a parkolótól felmentünk a pizzériáig, érintve a tavat, ahol mi leültünk, András meg körbesétálta Sunnyval
aztán továbbmentünk a pizzériáig. Ők leültek a könyvnél, mi Andrival a Királyba, kértünk pizzát meg falafelt. Aztán visszasétáltunk a parkolóhoz és hazamentünk. Sok értelme nem volt...
A kicsicica nem sokáig bírta a fészerben; nagyon kívül esik mindenen, unalmas, ha nincs ott senki. Úgyhogy felköltöztettük a teraszra őt is, a konyhaablakba, ahonnan Cikót így lezavartuk. Amit amúgy nem bánok, mert minden reggel hajnal 6-kor csikarja az ablakot, hogy megpusztul éhen. (Aztán eszik két falatot.) Kicsicica nagyon bátor, de nagykutya elég idióta, mert játéknak nézi és labdázik vele. Úgyhogy András megépítette a Catway to heaven-t, vagyis bepallózta a párkány és a hátsókapu közt a falat.
Így most Kicsicica le-fölgrasszál és csak akkor kerül a kutya útjába, hogy annyira síkhülye, hogy direkt odamegy… ami nem ritkán előfordul.
Szaszkó Gabriella: Vigyázz rám: Kb. 10 évvel ezelőtt jelent meg a magyar irodalomban két nyelvhelyességi rákfene, a „megpördült a tengelye körül” és a „forgatta a szemeit”. Azelőtt ezt a két tevékenységet ki tudták fejezni máshogy – Rejtő Jenő 777 regényében pl. nincs ilyen, pedig ő fejből diktált és nála ponyvább ponyva akkoriban nem nagyon volt –, de azóta mintha ez kötelező eleme lenne a magyar regényeknek. Felüdülés, ha nem találok ilyet (talán Moskát Anitánál még nem láttam, csak hogy egy pozitív példát is mondjak). Azt sem mondhatom, hogy csak a romantikus regényekre jellemző, mert egyszer-kétszer Bíró Szabolcsnál is belefutottam (bár szerintem ő romantikus regényeket ír férfiaknak, nem csoda, hogy nők is falják a könyveit). Engem személy szerint nagyon idegesít ez a két kifejezés, akár egyszer is… De 21-szer…! ((Megszámoltam; a regényben 14-szer szerepel a „megfordul/perdül a tengelye körül” és 7-szer a „forgatta a szemeit”.)) Azon kívül minden tizedik oldalon libben a függöny, dörzsölődik a homlok, kipattan egy szem, Amynek pedig semmilyen más tulajdonsága nincs a vattacukorszagán kívül – amúgy tényleg nincs… –, kizárólag úgy lehet elcsodálkozni valamin, hogy a kezünk a szánk elé kapjuk és minden üveg hangos szisszenéssel nyílik. Rohadtul zavart ezeknek a semmitmondó frázisoknak az örökös ismétlődése, szerkesztői hiba volt ezeket benne hagyni, igénytelen lett tőle a szöveg.
Pedig vártam ezt a részt, mert Chris szemszöge érdekelt a legjobban, ő volt az egész történet kulcsfigurája, szerintem. De ez a könyv rosszabb volt, mint az eddigiek. Az alkoholizmus és a verekedés mellé most hirtelen bejött az abuzálást is, ami eddig fel sem merült, ugyanis a fiúk (egyik sem, ami azért furcsa) nem emlékeztek rá… Én mondjuk képtelen vagyok elhinni, hogy az összes verés összes pillanatára emlékszik, de az abuzálásra nem. Másrészt: ez a nő undorodott a testiségtől, rendszerint azért verte meg a kölyköket, mert fiúk, ennek fényében minek akarta volna abuzálni őket? De amúgy teljesen mindegy, mert nem volt kidolgozva ez a szál; az, hogy az anyuka fogdossa, a kisfiúnak meg kiugrik a szíve az semmi, a helyzet a valóságban ennél sokkal durvább, mint ahogy itt le van írva!
Vártam Chris nézőpontját, de semmit sem adott. Ezek a pszichiátriai beszélgetések semmit se értek. Az utolsó csíkos gatyáig tudtuk, mikor ki mit visel és milyen teát kavargat (megint egy teljesen fölösleges leírás), de a lényeg lemaradt: Chris fél mondatokban beszél, nyökög, amikor rendes szöveget mond, akkor meg az előző regényeket mondja el ugyanúgy. Talán jobb lett volna egy napló vagy egy levélösszeállítás, amiben jobban kitárulkozik, elmondja, mit érzett, mit gondolt, valami többet, mint amit eddig – már kétszer – elolvastunk. Értem, hogy ugyanaz történt velük, de hiába éli át ugyanazt több ember, SOHA nem fogja ugyanúgy látni! Sőt, többet mondok: ugyanaz az ember sem fogja ugyanúgy látni! Főleg ebben a trióban, itt ugyanis teljesen más szerepe volt a tagoknak a történésekben!
Idegesített David nyűglődése. Korábban se volt túl összeszedett, de ebben a részben egy pipogya, picsogó hülyegyerek. Az még hagyján, hogy állandóan Amy után sírt, akivel amúgy nem is akart újra összejönni (döntsd már el!!), de a mozgásképtelen anyjával se tudott mit kezdeni. Teljesen fölösleges volt a hazaköltözés, mert semmit nem csinált, nem is találkoztak, nem beszélgettek, nem tudtunk meg semmit az anyjáról, ami miatt esetleg érdekes lett volna ez a szál. Megint egy kihagyott lehetőség. Pedig érdekelt volna, mit gondol a nyanya a tehetetlenségéről, a kiszolgáltatottságáról, hogy látja ő a heyzetet –, ebből lehettek volna normális konfliktusok, parázs beszélgetések. Ezzel szemben kb. annyi volt a kontakt, hogy David összement vagy szétverte a pofáját egy totálisan fölösleges szereplő –, akiről persze szintén semmit nem tudunk, egyáltalán mi szüksége volt a nyanyának erre a pasira?! A pisztolyos jelenetnél, azt hittem, történik végre valami – beszélnek, vitatkoznak és egy hajszálon múlik a történet kimenetele –, erre az ajtóban összeesik...
Amy megint jött, látott és BŐGÖTT, lefehéredett arccal. Ez a nő nem tud mást, csak bőgni meg fület nyalogatni, de mivel itt terhes volt, így csak bőgött, meg könnyezett, meg a fátyolos szemét dörzsölgette. Ebben a regényben is nagyon akart valamit, de aztán mégse…
Sajnálom ez(eke)t a regény(ek)t, mert egyébként volt benne valami, sok izgalmas és komoly témát felvetett, klassz ötlet volt a hármas tagolás is. De sajnos egyik konfliktusnak sem lett katartikus megoldása, valahogy mind olyan félbeszakadt, kidolgozatlan maradt számomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése