2021. június 21.

Első út Pestre a Covid után, 35 fokos hőségben. ✓

Reggel korán keltem, sokáig totyogtam, mert csak 9-kor indult a busz innen, Mónosról. Korni is felébredt, elkészültünk, mentünk. A buszon minden rendben volt, még van utazási igazolványa, mindketten 90%-sal utaztunk, a metróban pedig ingyen. Útközben elkezdtem olvasni egy új könyvet, Veres Attila: Odakinn sötétebb című weird horrorját. Nagyon tetszik!

Pesten leszállás előtt kaptam egy sms-t Andritól, hogy kiszökött a kutya. Leszálltunk, felhívtam, de addigra összeszedte, betömte a lyukat, ahol – szerinte – kiment. Mondtam, ha még egyszer engem zaklat ilyesmivel, akinek 150 km-rel messzebb esélye sincs bármit csinálni, de azért tiszta ideg lesz, megnyúzom! Ő ma haverral bulizott, úgyhogy akkor el is ment, Sunnyt állítólag rendben hagyta itthon.

Kimetróztunk a Deák térre és elkezdtük keresni az – egyébként a térképen egészen logikusnak tűnő és közeli – útvonalat a Madách térre. Persze a térképen nem kellett átmenni négysávos úton és látszott, hol van az út végén a kanyar, míg az utcában állva nem. Úgyhogy elég sokat kutyagoltunk és kanyarogtunk, mire meglett az épület. Senki sem várt előttünk, így viszonylag hamar sorra kerültem. 14 db röntgenképet csináltak a fogaimról, kis filmkockákat műanyagtokban belenyomott a számba és úgy kattintott. Bár némelyiktől majdnem hánytam, a csaj nagyon ügyes és teljesen empatikus volt! Aztán kettőt újra kellett fotózni. Durván 1 óra volt az egész és 10e Ft.

Miután véget ért a kötelező program, jöhetett a szabadon választható: keressük meg a cicakávézót! A térkép szerint ott volt 7 percre tőlünk, a szánkban, de melyik oldalában, ugyanis ahol álltunk, onnan nem látszott semmi. Korni azt mondta, ő tudja, és elindultunk az ellenkező irányba… Erre viszonylag hamar rájöttünk és visszafordultunk. Az jutott eszembe, mennyire más Korni, mint Andri és mennyire más vagyok én is vele, mert tudom, hogy ugyanebben a helyzetben Andrival már nyűglődnénk és hisztiznénk, most meg, bár hullafáradtan a hőségben, de nyugodtan bandukoltam visszafelé, Korninak meg semmi baja nem volt, nem nyűglődött. Arra valóban ismerősebbek voltak az utcanevek, de még így is majdnem 1 óra volt, mire a fogorvostól a cicákhoz értünk.

A kávézó teljesen üres volt, a felszolgálókon kívül nem volt senki. Én nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy működik a vendéglátásban a Covid-protokoll, de hogy annak, amit ők csináltak, semmi értelme nem volt, az biztos! Az ajtóban elkérték a védettségit és mondták, hogy az asztalnál lehetünk maszk nélkül, de ha felállunk és megyünk simogatni vagy akárhová az asztal mellől el, akkor vegyük fel a maszkot… Hát… Oké. Nagy nehezen leültünk egy asztalhoz…, merthogy volt egy, ahol a felszolgálók ültek, mielőtt bementünk, ott ült 3 nagy cica, direkt felálltak, elpakoltak és mondták, hogy ülhetünk oda is. De Korni valamiért nem oda ült le, hanem a mellette lévő asztalhoz, így az első pár perc azzal telt, hogy messziről néztük a macskákat. 

Nekem annyira pörkölt volt az agyam a melegtől meg a gyaloglástól, hogy ez a szituáció akkor állt össze a fejemben, mikor már ittuk az italunkat, akkor meg már nem cuccoltunk át. Kértünk egy jeges kávét meg egy jeges forró csokit (= kakaó), iszogattuk, Korni fotózott, küldözgette a képeket a barátnőinek, meg néha megsimizett egy-egy odasomfordáló cicát.

Aztán pár perc múlva fellazult és elindult játszani velük. Az egyik felszolgálóval elkezdtünk beszélgetni a macskákról, melyik honnan van; a legtöbb tenyésztőtől ajándék, de sok van menhelyi is. Hétvégén örökbefogadó nap lesz, több is volt már, rendszeres, sikeres. Mondta Korninak, hogy üljön le a földre, a macsó az ölébe fog mászni és tényleg, odafészkelte magát egy kis büdös. 

Aztán jött más is, a lány elment dolgozni, mi bóklásztunk, maceráltuk az alvó macskákat, fényképezgettünk, aztán kértünk még egy limonádét. Jó sokat fizettem, nyilvánvalóan kuriózum a hely, úgyhogy elkérik az italok árát, de úgy voltam vele, Kornié, kérjen, amit akar, kifizetem. Majdnem 2 órát lézengtünk a kávézóban, szupernyugis hely, ellennék ott egy napig, laptoppal, olvasgatva… De minden nélkül kissé uncsi lett egy idő után és persze kinek van szíve zargatni az alvó macskát, főleg, hogy úgy tud nézni, ha felébred, hogy elszégyelled magad. 

egy teknőctarka ásít ránk

Feketeorrú Pongó, a sztár

kiscicák

macskanyelv

Úgyhogy lassan összeszedtük magunkat és elindultunk. A lány mondta, hogy itt van közel egy sárga metró, és tényleg nagyon közel volt, még jó, hogy nem indultam el – megint – az ellentétes irányba a Deák térre, ami nagyon nem „itt” volt. A metróval 1 megállót kellett menni a Deák térig, ott átmentünk a piros metróhoz és kicsihegtünk az Stadionokhoz.

Korni szeretett volna enni sült krumplit, de nem vettem, mert ő is a vacak fűszersóst kapta volna, mint amit Andri kidobott legutóbb. Sós meg nem volt. Busz még soká jött, addig bementünk a kisboltba; bár kártyával be lehetett volna ülni és Korni pedzegette, hogy enne egy hot-dogot, de aztán mégse. Átmentünk a buszváróba, épp benn állt egy busz, Korni mondta, szálljunk fel. Eredetileg úgy volt, hogy 1 óra múlva megyünk azzal, amelyik Mónosbél felé megy, de András mondta reggel, hogy menjünk bármelyikkel, ha Egerig, akkor ott vár a buszváróban, ha Mónosig, akkor ott és felvisz a dombon. Úgyhogy felszálltunk, beültünk a leghátsó ülések két oldalára és mentünk haza. Korni pár percnyi telózás után elaludt, én belesüppedtem a könyvbe. Egyszerűen imádom!!

András jött értünk Egerbe, hazafelé úton megfájdult a fejem. Hálás voltam, hogy nem előbb! Megfürdöttem és újra élőlénynek éreztem magam.

Nagyon szuper nap volt Kornival! Andrival is szeretek menni a Gokiba, de vele is nagyon jó volt! Segített ő is, cipelte a táskát, ha elfáradtam, nyugodt volt és okos. Elképesztő, mit ki nem hozott belőle ez az út… - - - Nem, ez nem igaz, nem ez az út hozta ki, ezt nagyon sokszor tapasztalom nála, hogy higgadt, nyugodt, stresszhelyzetben befogja a száját és vár, míg kihisztizem magam, majd megpróbál segíteni. – Ha én stresszelek… Sajnos, a sajátjával ugyanúgy nem tud mit kezdeni, mint senki a családban.