Korninak évzárója volt ma 16 órakor. A korábbi évekhez hasonlóan nem díszmagyaros ácsorgás a 45 fokban, hanem buli zárta az évet. De most nem gondolkodtak nagyban, lezavarták a suli udvarán. Hívtak egy „sztárvendéget” meg pár játékkal készültek. Én eredetileg úgy terveztem, hogy Juditommal találkozom, de nem ért rá, viszont ha már összeszedtem magam, átmentem a gyerekekkel. Andri haverozni ment, Korni meg annyira beleszart az egészbe, hogy még a diákját is otthon hagyta, majdnem nem engedték fel a buszra. Direkt korábban érkeztünk, Andri azonnal elhúzott a barátaihoz, mi Kornival lesétáltunk a buszváróból a tökös térre, ahol gyülekezni kellett. Útközben beugrottunk a Mekibe és mivel védettségi kártyával lehetett, benn ülve ette meg a kaját. Utána még kért egy fagyit is. Míg nem kezdődött az évzáró, a suli körül bóklásztunk
a Várfesói zónán röhögtünk:
Egyszer csak felbukkant Szilvi a lányokkal és a homlokomra csaptam, hogy hogy lehetek ennyire idióta, hogy nem jutott eszembe, hogy ő is jönni fog! Örültem neki! Tudtunk beszélgetni, csak a lányok szaladgáltak körülöttünk, aztán ők is bementek a suliba. Az elején kiosztották a bizonyítványokat, Korni ki is szaladt vele, utána visszamentek „bulizni”. Korni persze (megint) unta az egészet, amint nem volt kötelező ott lenni, lelépett. Szilvi elkísért a gyógyszertárhoz, ott szedett fel András. Utána ő még ott maradt, a sztárvendég egy bűvész volt és még volt tombolahúzás is…
A bizonyítvány amúgy vacak lett, az utolsó hónapban lerontotta a jó jegyeit is. Két tantárgy, amiből tavaly 4-est kapott, abból idén 3-ast –, tavaly nem is volt 3-asa. Viszont valamiért nyelvtanból 5-öst kapott, sajnos irodalomból csak 4-est. Pedig szerintem megadhatta volna irodalomból is az 5-öst; itt nem számít, de a felvételin + 1 pont. Habár Szilvi szerint nem kell aggódni, mert úgyis felveszik a Dobóba vagy bárhová, sőt, Andri is azt mondta, hogy az egyik osztálytársát – igaz fellebbezéssel –, de 2-es matekkel vették fel. Egyébként az új tantárgyakból is elég szépen teljesített, kémiából, fizikából és bioszból 5-öst, földrajzból 4-est kapott. Angolból 5-ös, informatika 5-ös és kitűnő. Viszont matekból képtelen volt összekaparni a 4-est, valahogy se ő, se a tanár nem foglalkozott eléggé a kérdéssel a két hét karantén alatt és után, a törit pedig még mindig utálja.
Már megint van valami mély seb a macska lábán. Nem hiszem el, hogy mindig van valami bajuk! Stefinek 15 év alatt nem volt annyi baja, mint ezeknek egy héten. Befújtam Betadinos oldattal, leragasztottam sebtapasszal, bekötöttem zoknival, amit gumival erősítettem meg, hogy ne essen le. Nem volt a legjobb ötlet, mert estére bucira dagadt a mancsa. Leszedtem róla mindent és hagytam, hogy ő gyógyítsa meg magát. Kb. 1 hét múlva bevarasodott a seb és rá tudott állni. Tényleg meggyógyította magát. Ilyenek… Mit idegeskedem…? (Amúgy Sunny hasán még mindig ott a lyuk és nem akar gyógyulni.)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése