2021. április 18., vasárnap

2021. április 3.

Igazából a hét, de főleg a hétvége, számomra a Readathon-ról szólt. Egyébként se csinálok mást egész életemben nap, csak olvasok, de most céltudatosan olvastam több rövidebb könyvet is, amit pont azért nem daráltam le eddig, mert rövid… – és mivel rövid, így „majd besúvasztom valahová” – sohanapján.
Tegnap itt aludt Andri egyik haverja. Nem sok vizet zavartak, egyszer jöttek ki enni. Most még a faluban sem mászkáltak, hideg volt.
Pár napja megérkezett a mónosbéli gólya. Építi a fészket, bogarászik a mezőn. Sejtem, hogy a kertbe nem fog már beszállni (András ki is nyírná!), főleg az ablak alá Sunny miatt. A kutyának persze tetszik…, szívesen elkergetőzne vele!


András ma is ültetett, 1 sor paradicsom, 3 saláta és 3 vöröshagyma az új lakó a kertben. Gyönyörű lesz, ha kikel és rengeteg sokféle friss zöldségünk lesz. És persze gyümölcs is! Remélem, már idén, ha nem is burjánzanak, de azért 1-1 kistányérnyi lesz. Az eper is kezd éledezni, főleg, hogy András kigazolta, elvileg annak is lassan virágoznia, érnie kellene.
Az olvasáson kívül ma még főztem, sőt sütöttem is. Ezer éve szeretnék répatortát sütni, bár sejtettem, hogy a kölykök egy falatot sem fognak belőle enni. A kihívásos könyvben van egy répatorta – Kotorék-sütemény néven – ezt sütöttem ma. Kicsit „személyre szabtam” a receptet, pl. 175 dkg porcukor helyett csak 100-at tettem bele, de elég volt, sőt!, keményítő helyett lisztet használtam, szódabika helyett sütőport és nem mogyorót tettem bele, hanem mandulát és még egy nagy marék Diákcsemegét és egy kis citromhéjat is. Elég kicsi lett, de finom. Szerintem még szebb lett volna, ha barnacukrot használok…


Szóval akkor beszéljünk a Readathon-ról. Miután elolvastam a Nikit, amire legjobban vártam, elkezdtem olvasni a A fák titkos élete című könyvet, ami a közös könyv. Egyelőre lassan haladok vele, nem rossz, de nem nagyon szeretem ezeket az ismeretterjesztő „regényeket”, úgy érzem, mintha a földrajztankönyvet olvasnám. Mindenesetre a kibeszélő klassz volt, még inspirált is az olvasásra! A readathon végére kiolvasom, főleg, hogy már csak az maradt, az összes többit elolvastam a listáról.
A Könyvkemping 10. pontjához olvastam el ezt a vékonyka kötetet – egy könyv, ami kívül esik a komfortzónádon. Bár 64 oldalas, elég lassan haladtam vele, mert a versekhez hangulat kell. Én úgy vagyok a versekkel, hogy ha van hozzá hangulatom, akkor szinte mindegyik tetszik, ha nincs, akkor egyik se. Én mivel ez „non-stressz” olvasómaraton, csak akkor olvastam, amikor épp olyan kedvem volt (ezért tartott két napig).
A könyv egyébként úgy került hozzám, hogy egyszer a facebook-on láttam a Hol nem volt című verset és az tetszett, és tervben van több verset olvasni, így beszereztem ezt a könyvet. Sok jó verset találtam benne, a legtöbb azért tetszik, mert ügyesen használja a ritmust, a rímeket, de igazából a témát is a mindennapokból veszi, megfogható dolgokról ír.
Kedvencem: Köztemető, Hol nem volt, Mielőtt mennybe megyek. Az utolsó orosz izé is tetszett.

Harmadik könyv a Readthonra; egy promtot lőttem ki vele:
10. Hálózsák – egy könyv, ami kívül esik a komfortzónádon.

Linszyy javasolta ezt a könyvet és úgy meggyőzött, hogy szinte azonnal meg is vettem, rendes áron, nem is vártam akcióra, meg semmi. Hogy annyira mégse sajnáljam rá a pénzt, Andrinak vettem, akit épp akkor vettek fel biológia tagozatra, gondoltam, esetleg érdekelné, és azt hiszem, el is kezdte olvasni, de nem nagyon tudott mit kezdeni vele…
Pedig a könyv alapvetően gyerekeknek készült. A nyelvezete, a szupercuki rajzok (még a péniszt vagy a vaginát ábrázoló rajzok is inkább viccesek, mint gusztustalanok), a leírások hossza, mind gyerekkönyvekre jellemző, de én tényleg nem szívesen adnám 16 éven aluli gyerek, sőt, akármilyen gyerek kezébe, mert kell bizonyos fokú érettség, hogy lejöjjön ennek a könyvnek a mondanivalója és valódi értéke.
Cuki, vicces rajzok
A könyv – nyilvánvalóan – nem törekszik teljességre, inkább érdekességekről ír, néhány „sose gondoltam volna” állati viselkedésről, pl. homoszexuális állatokról vagy örökbefogadásról (sőt, meleg párok örökbefogadásáról), de azért elég átfogó képet ad az udvarlástól a kicsinyek gondozásáig. És persze, tényleg, mindenféle állat szót kap a rovaroktól kezdve a tenger mélyén lapuló csigákon át az emberszabású majomig. De inkább olyan felnőtteknek javasolnám, akik szeretik a vicces, gyerekeknek írt képeskönyveket, vagy pedig olyan überkomoly gyerekeknek, aki nem kezd el vihogni, ha derékon aluli témák kerülnek szóba.

Negyedik könyv a Readthonra; két promtot lőttem ki vele:
3. Fotóalbum – képregény/illusztrált kötet.
8. Tanösvény – egy ismeretterjesztő kötet, vagy egy olyan könyv, amiből úgy érzed tanulhatsz valamit.

Nincsenek megjegyzések: