2021. április 17.

Tegnap András online órát tartott felnőtteknek, többek között Szilvinek. Úgy volt, hogy én is beülök, meghallgatom, de aztán azt mondta, a suliban tartja, nem itthon, letettem róla. Aztán mégis itthonról tartotta, mert Andri elment Egerbe és üres volt a szobája. De mire elkezdte, addigra én nekiálltam brióst sütni, így nem mentem be mégsem. Mondjuk, mindent hallottam… Kellene még vagy két szoba, nem csak azért, mert akkor lenne dolgozószoba, hanem mert akkor lenne normális hálószoba is, normális ággyal és nem rohadna le a bal oldalam, amelyiken egész éjjel összehajtogatva fekszem. Kíváncsi vagyok, sikerül-e ezt nyáron elintézni…, kíváncsi vagyok, lesz-e idén nyár...

Egyébként a briós Street Kitchen-es találmány; a tescos cukros brióst imádtam…, míg egy méteres hajszálat nem szedtem ki a tésztából évekkel ezelőtt. Azóta csak ha borzasztóan éhes vagyok, tudok enni olyat, de akkor sem szívesen. Szerencsére a többieknek nem volt ilyen élményük, de ezek után nem tudom, hogy tényleg kellene-e bármilyen tesco-s péksütit enni… Na jó, megesik az ilyen, hogy valaki a tészta fölött fésülködik, ennél, gyanítom, durvább dolgok is kötöttek ki már tésztában, de számomra maradandó élmény volt. De a lényeg: tudok brióst sütni! Kicsit nyunyóka a kinézete és reggelire már nem a legfinomabb, de ebből az adagból egyébként is csak 6 darab jön ki, ami pont annyi, amennyit venni szoktunk. Bár a recept – megint – 25-30 percet írt 170 fokon, nekem 150 fokon 12 perc alatt barnult a tetején a cukor. Be is tojtam, hogy a közepe még nyers, persze nem volt az. Tökéletes, belül puha, kívül ropogós, tekercselhető (imádom szétcsavarni) és finom. A kinézetén még van mit alakítani, de 3-as rajzzal szerintem tökéletes.

A hétvégi vacsora azonban nem indult ilyen jól, persze miután idegösszeroppanást kaptam, megoldottam, de velem így kaja még nem cseszett ki!

Cordon bleu…, az igazi, levelestésztába csomagolt sajttal-sonkával töltött csirkemell. Már egyszer csináltam, még Egerben, az jól sikerült, de féltem, hogy itt a légkeveréses sütőben majd szétsül a tészta és nyers marad a hús… Ott kezdtem, hogy megint elfelejtettem bekenni a tésztát mustárral, mielőtt belecsavartam a húst. Amikor először csináltam, akkor szintén elfelejtettem, de már a sütőben sült, mire észrevettem. Most még nem volt a sütőben, csak összegöngyölgetve, úgyhogy szétszedtem, bekentem, mint ahogy a receptben is csinálják, majd visszacsavartam. Igazából szebb lett, mint volt… Betettem 20 percre alacsony hőfokon, légkeverésen, de valamiért nem mertem rendes hőfokra kapcsolni, tényleg féltem, hogy szétég a tészta, mire megsül a hús. Kb. 20 perc után elkezdett lassan barnulni és… valami víz folyni belőle. Feljebb vettem a hőfokot 150-re, de nem segített, pár perc múlva úszott a lében a szétázott levelestészta. Persze dobhattam ki. Fogalmam sincs, hogy én rontottam-e el azzal, hogy nem mertem rendes hőfokon sütni vagy egyébként is szétfolyt volna benne a mustár. Miután lenyugodtam és kihűlt az egyébként már megsült hús, bepaníroztam liszt-tojás-prézlibe és kisütöttem zsírban. Így is finom lett, és csodával határos módon a hús nem esett szét, de az mégis hogy lehet, hogy a receptvideóban rárak egy kiló mustárt és az övé tökéletes, az enyém meg szétázik?! Ennyire nem lehet kamu! És mennyire érdekes, hogy először kifelejtettem a mustárt és akkor sem levedzett… Kár volt most beletenni, akkor sem hiányzott. Mindenesetre egy életre elment a kedvem a cordon blöe-től.

Már írtam korábban, hogy megérkezett a mónosbéli gólya, azóta már itt van a párja is, sőt, építkeznek, a mellettünk lévő nagy mezőről szedegetik a füvet a fészekhez. Sunny természetesen meg van zavarodva, a kerítés mentén szalad le-föl, amerre épp a gólya száll. Próbáltam lefényképezni, de csak így sikerült; utána még ácsorogtam vagy 20 percig egy hasonló, csak sokkal jobb képért, de közben megunta a kutya is és a gólya is elpályázott a másik irányba.

Jane Austen: Emma:

Ez a könyv annyira hosszú volt, hogy a végén elkezdett érdekelni.

Nagyjából annyiról szólt, mint a Böszmeség és bambaélet, annyi különbséggel, hogy itt szikrányival szimpatikusabbak voltak a főszereplők –, pl. Emma nem Keira Knightley volt (hanem Gwyneth Paltrow, egy fokkal jobb), „Darcy” sem a semmiből pottyant a regénybe, hanem kb. 5 perccel többet szerepelt a férfi főszereplő –, és érdekesek voltak a mellékszereplők: Harriet, Frank, Jane, még a vinnyogó nyanya (a lelkész felesége) is inkább vicces volt, nem szánalmas –, az Emma apja volt. Na, hát, szegénytől agyidegzsábát kaptam. A könyv 20%-át az ő vinnyogása teszi ki, az első 20 oldalon például óbégat egy boldog házasság miatt. Nagy szerencséje, hogy kihívásra olvastam, mert tuti, nem szenvedtem volna végig…

Viszont megérte, mert tényleg tetszett; jó volt Emma jellemfejlődése –, hiába mondta mindenki, milyen „fürge ész”, egy elképesztően BUTA csaj volt, aki mindenbe jogának érezte beleütni az orrát. Szerencsére a „sors” nélküle is tette a dolgát. Öröm volt nézni a pofára eséseit, de igazából a változását is.

Szóval nem volt annyira rossz… Még egy JA-könyvet el kellene olvasnom egy plecsniért, de egyelőre nem merek belevágni. (Most inkább a másik HP-t kellene olvasnom, Hangay Milit.)
(Itt nem készült annyi szép borító, ez egy Ulpius-házas változat.)