Ma este Korninak volt online szülői értekezlet.
Túl sok minden itt sem történt, kb. annyi, mint Andrinál, annyi különbséggel, hogy itt nem lett annyi kitűnő tanuló félévkor, meg vannak programok.
Az oktatással kapcsolatban annyit, hogy Korni szerint szükség lenne matekkorrepetálásra, de nincs, csak – állítólag – tehetséggondozás; versenyzőknek, nem hülyéknek. Emlékszem, 6-ban Lauráéknak tartott kötelező korrepetálást a matektanárjuk –, aki Korni informatikatanára – és Laura sokat fejlődött. Jó lenne Korninak is valami, mert András két gyerekkel nem bír rendesen foglalkozni.
Egy ős-probléma az is, hogy szünetekben kabát nélkül mennek le a legnagyobb cidriben is. Ez úgy történik meg, hogy mire a hat lány, aki egyszerre megy mosdóba, kipisili magát, addigra eltelik a fél szünet, az ügyeletesek pedig zavarják őket lefelé arra a tíz percre. De közben meg megy a hiszti, hogy miért nincs rajtuk kabát. Ennek megoldása lesz az, hogy nem lehet bevinni a terembe a kabátokat, táskákat, vagyis lesz mit összerugdosni, összekoszolni, mert persze akasztó és pad nincs, amire cuccoljanak. A megoldás egyébként az lenne, hogy visszaengednék a gyerekeket a kabátért. Persze ehhez az is kellene, hogy a kölykök tényleg csak a kabátokért menjenek vissza és ne őrjöngeni, meg sutyiban fenn maradni…
Pénteken farsang lesz, osztályszintű. A Covid miatt nem lehet akármi kaját (pl. otthon sütött fánkot) vinni, de próbálnak szerezni csomagolt pizzát (az milyen és melyik pizzéria hajlandó rá, hogy szeletenként becsomagolja a pizzát?) meg dobozos kólát. Korni természetesen a háta közepére se kívánja, szerinte „inkább két kémia óra, mint egy farsang”. Nem akar kamubulit és tombolát meg zsákbamacskát sem, de valamelyik lesz, lehetett erre szavazni a csoportban. Szilvivel cseteltünk, hogy nagy bunkóság lenne-e beírni, hogy egyik sem…
Figyelem a Molyon a „Zene nélkül mit érek én?”-zónát, ahol havonta egyszer-kétszer valaki megoszt egy-két jó dalt. Valamelyik nap találtam egy Rob Zombie-klippet. Nyilvánvalóan ismerem a fickót, egy rockzenét hallgató, Metal Hammert forgató embernek nehéz elmenni mellette, de valahogy sosem jutottam el odáig, hogy meghallgassam. Valahogy nem igazán vonzott ez a zombi-mániája, hogy próbált mindent erre ráhúzni… De az a dal első hallásra a fülembe mászott. Azóta elkezdtem hallgatni a lemezt is, amin van, de egyelőre az első 3 dalnál (- intro) nem jutottam tovább, azok viszont nagyon tetszenek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése