A hétvége átfolyt fölöttünk. Szombaton átugrottunk Egerbe. Felújították a pláza-DM-et, pár hétig zárva volt, most nyitott újra. Teljesen úgy néz ki, mint eddig, szerintem. Vettünk pár dolgot:
két tusfürdőt; a gyümölcsöstől lehidaltam, de aztán rájöttem, hogy volt már ilyenem. Viszont ugyanilyen illatú radírozóm még tuti, nem! A másik tusi is finom, bár Korninak nem tetszik. Mivel nem volt nyitva a DM, korábban a Tescoban vettünk arcra cuccot:
a kefés tisztító gél nagyon menő és a Garnier micellás víz is szuper; egyszer vettem már micellás vizet (nem Garniert), de ragadt tőle az arcom, azóta félek tőle. De akkor az valami ócskaság lehetett, mert ez most nem ragad.
Hazafelé az erdő mellett az egyik fáról nagyon brutális, vastag jégcsapok lógtak; a kocsik kicsapták a vizet, az meg összefagyott. Később egyik ismerősöm tett fel képeket róla a face-re.
Vasárnap tanultunk; fogalmazást (illetve tartalmat, bizonyítandó, hogy elolvasta, és lehetett írni extrát is) kellett írni a Margit-legendából. Letöltöttem a 30 oldalas remekművet, elkezdtem olvasni Andrinak a konyhában olyan 9 körül - mint egy hangoskönyvet. András az 5. oldal után kezdte mondogatni, hogy muszáj-e ezt elolvasni… Kb. 10-nél azt mondta, ez baromság, ne olvassam el hangosan. Végül elolvastam egyedül (16:30 körül fejeztem be), aztán elmondtam Andrinak, miről szól, kerestünk a neten elemzéseket, infokat a legendáról meg a csajról és megírtuk a fogalmazást. Természetesen kapott rá 5-öst, de esküszöm, nem ért ennyit. Ez az izé még engem is megviselt… Ez egy középkori ponyva, kereszténységbe csomagolva; Margit mazohista volt és mindig talált valami szadista állatot, aki verte és valami alantas feladatot, amivel kielégítette mazohizmusát (pl. tenyerével felfogta a vérhasos ember hányását vagy simán csak szögesdróttal csapkodta magát). Nem tudom, mennyire volt ez valóban „kemény pornó” a 13. században vagy már csak nekünk ennyire durva…, de ennél értékesebb művekre is lehetne 5-öst adni.
Ma délután fodrászhoz mentünk. Korni és én is csak vágattunk, Andri befestette. Eredetileg szőkét akart, de végül lila lett. Jobban áll neki, mint a szőke, szerintem. Korni csinos lett, mint mindig, én meg ronda lettem, mint mindig. Jó rövidre akartam, de kissé lépcsősre, és ott tetszett is, de itthon már nem.
(csak Andriról van kép)
Pénteken sütöttem túrófánkot; a mónosbéliek normál esetben együtt farsangoznak (is), de amióta sújt a „denevérpörkölt átka”, azóta szinte mindent megtartanak a neten. Most pl. a farsangot, amire fényképet kellett beküldeni itthon sütött fánkról és lehetett nyerni sok bóvlit szuper ajándékokat. A fánk szuper lett, de ki kellett dobnom majdnem a felét, mert szinte csak én ettem…
Korni kissé rosszul emlékszik a reklámszövegre: „Nem az volt, hogy csókolóztam a jetivel?”
Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van (Küzdelmes sorsok – történetek az örökbefogadásról): A környezetemben többen is fogadtak örökbe gyereket, a legkülönfélébb módon. Van, aki gyerek nélkül egy nagyobbacska kisfiút, van, aki nagyobb saját kislánnyal egy pár éves kisfiút, de olyan is van, aki több kisebb gyerek mellé egy tinédzsert. Olyat is ismerek, akik több gyereket is befogadtak a saját, hasonló korú gyerekük mellé. De belülről nem látom egyikük életét sem, szóval semmit nem tudok erről a dologról. Amikor Miskolcon voltunk Kornival, az 1 év alatt olyan 3-5 gyerekről tudok BIZTOSAN, akikért nem ment vissza senki –, idegosztály mellett volt a haematológia és sokszor nem haza mentek, akik „hazamentek”.
Alapból nem olvastam volna el ezt a könyvet, mert nem szoktam ilyen interjús, „szakmai” írásokat olvasni, de az #1hónap1kiadó VI.-kihívására ez volt a februári közös könyv.
Bár – előre bocsátom, hogy nagyon tetszett a könyv és véletlenül se higgye senki, hogy ez egy „panaszkönyv”, mert inkább pozitív dolgokról ír, de az első, ami eszembe jutott: a kutyamenhelyek. Többször is úgy éreztem az interjúk alatt, hogy úgy adják-veszik a gyerekeket, mint a szaporítók meg a menhelyek a kutyákat. Vannak a szaporítók, akiknek már rakat gyereke nevelőszülőknél él, de még „fialja” a többit, és vannak, akik „megunják” vagy nem tudják eltartani az idősebb kutyákat és „kiteszik őket az erdő szélére”, majd onnan kedves emberek összeszedik és beviszik a zaciba. Az örökbefogadó gazdik elmennek a menhelyre, válogatnak, melyik a legmegfelelőbb kutya a habitusukhoz, a lakókörnyezethez –, lehetőleg kölyök legyen, minél inkább egy fajtára jellemző jegyekkel, még ha korcs is, de legjobb lenne fajtamentőktől… Néha befigyel egy ideiglenes befogadó – nevelő szülő. Aztán szerencsésebb esetben a kutya megtalálja családját és boldog lesz haláláig. De minél öregebb, nevelhetetlenebb, csúnyább, annál valószínűbb, hogy a menhelyről megy meghalni.
Ahogy a szaporítók megfékezésére nincs törvény vagy segítség, pont úgy nincs segítség az „emberszaporítók” számára sem; szexuális felvilágosítás (a pasiknak is, vagy inkább főleg nekik!), védekezési lehetőségek, vagy támogatás, ha meg akarja tartani…, sőt, ott a társadalmi elítélés: mondja nekem valaki, hogy bárki megérti az anyát, aki putriba akar hat gyereket! Pedig van, amelyik akarja, valamiért. Mint ahogy nincs retorzió az állatbántalmazókkal szemben, pont úgy nincs a lelki vagy fizikai terrorral szemben, főleg, hogy az esetek nagy százaléka örökre „rejtve” marad ( = mindenki tud róla, csak senki se szól). És ennek a tetejébe még ott van az anya és kizárólag CSAK az ő hibáztatása - mintha egy lakatlan szigeten élne…
- - - Persze a legdurvább az, hogy a kutya – egy állat. A gyerek pedig – egy ember. Bármennyire is működik az analógia, azért nagyon nem ugyanaz a két dolog! Nekem ezért is ennyire durva, hogy ez jutott eszembe róla.
Ez a könyv nagyon jó képet ad az örökbeadásról, a buktatókról, a nehézségekről, de szerencsés esetekről is, olyan is volt benne (Diána története), amikor totál lehidaltam, hogy ez lehetséges! (Követtem mellé a blogot is; bár a könyvben más neveket használt, azért könnyen rá lehetett jönni, ki kicsoda; jó volt látni arcokhoz kötni a történeteket!) Bemutatja az örökbeadókat és az örökbefogadókat, az örökbefogadottakat és azokat, akik a háttérben dolgoznak. Őszinte, kemény és világos, ledönt előítéleket, kijavít hibás megközelítéseket. Javaslom elolvasásra annak is, aki nem tervez ilyesmit, de van elképzelése a dologról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése